Gyerekként és diákként is megmozgatta a fantáziámat, mi történhet egy szülői értekezleten. Mert anyukám mindig úgy jött haza, hogy „már megint ezt és ezt csináltam, és megint én voltam a téma az osztályfőnöknél". No, nem azért, mintha olyan eminens tanuló lettem volna. Szóval érdekelt, de

mindig próbáltam elbújni aznap, amikor anya belépett az ajtón a szülői után. Mert én tudtam, miket tettem, de annak nem örültem, hogy most már ő is tudja…

Tanárként, osztályfőnökként pont ezért nem is sejtettem, mit fogok kezdeni a szülőin. Miket mondjak, hogy mondjam. Meg azért a tekintetek is megértek egy misét, amikor meglátták, hogy egy pályakezdő, 25 éves tacskó bevágódik: „márpedig én vagyok az új ofő". Zavarba jöttem ettől, meg az egész helyzettől is. Tördeltem a kezem, mindenhonnan ömlött rólam a víz. Mert az a misztikum, ami körbelengte a szülőit, ott volt előttem, és nekem kellett prezentálnom... de mit is? Volt egy kis papírom, amin információk voltak, de ennyi. Aztán elkezdtem beszélni, bemutatkozni. Jobban izgultam, mint az... elsőknél, mert ott legalább ihattam előtte. Itt meg nem. Pedig mennyivel könnyebb lett volna! Idővel aztán belejöttem. Mindig rekordszámú szülő vesz részt a szülői értekezleteimen. Ez talán egy visszajelzés, hogy nem olyan rosszak azok. Elmondásuk alapján még szeretik is. De mi is történik ott, hogyan is csinálom én?

A válasz egyszerű: ott is önmagamat adom. Nincs tanárszerep, nem játszom meg a szigorú tanárt. Viszont őszintén elmondom, mit gondolok. Mert csak így haladhatunk előre. Tegeződöm a szülőkkel, mert így könnyebb. Azt viszont nehéz volt megszokni, hogy nálam jóval idősebb szülők is Jocó bácsinak hívnak, hisz ezt hallják otthon. Szerintem humoros helyzeteket szül. Mindig általános tájékoztatóval kezdek: események, dátumok, hivatalos infók. Ezeken szeretek minél hamarabb átesni, mert unalmas és száraz. Majd elmondom az általános problémákat, amelyek az osztályban jellemzőek a tanulással és a viselkedéssel kapcsolatban. Példákat is hozok, viszont szigorúan név nélkül úgy, hogy ne derüljön ki, kiről van szó. Mert nem etikus mindenki előtt beszélni egy gyerekről. Én is utáltam, ha anyukám mondta, hogy minden szülő előtt rólam beszéltek. Akkor is dühített, és itt meg is rekedtem. Teljesen felesleges nevesíteni, hisz ez csak az adott szülőre tartozik. Általános példaként viszont mindenkinek hasznos lehet.

Ezután jönnek a szülők mindenkit érintő kérdései. Vagyis ez lenne a cél. Persze mindig van olyan szülő, aki elkezd a saját gyerekéről beszélni, esetleg önmagáról. Ilyenkor jönnek az „amikor én jártam iskolába” kezdetű mondatok. Ezeket tudni kell kezelni, és udvariasan, de határozottan terelni. Mert tényleg annak kell teret adni, hogy osztályszintű dolgokról beszéljünk együtt, közösen. Szerencsére nekem egy nagyon jó szülői gárda jutott, akikkel a szülői Facebook-csoportban (mert az is van, és szuper) mindent naprakészen meg tudunk beszélni. Ha ennek vége, akkor még egy kis feketeleves: én szoktam véleményt alkotni nekem nem tetsző dolgokról. Mert szerintem az is fontos, hogy a szülő-tanár véleményt cseréljen. Még akkor is, ha nem értenek egyet. Mert ebből tanulunk, és ettől fejlődünk a legtöbbet. Persze nem bántó módon, hanem egymást meghallgatva, építő jelleggel.

Ekkor már mindenki fáradt, vége a nagy plenáris dolognak. Persze ezt azért laza stílussal, humorral és nevetéssel fűszerezve kell elképzelni, mert másként nem is tudnám csinálni.

Majd jön a sorban állás, ahol én vagyok a kofa, a szülők pedig a vevők. Türelmesen beállnak egy sorba, és mindenki kivárja, hogy tudjon velem négyszemközt is váltani pár szót a saját gyerekéről. Szerencsére mindenki érdeklődő, ami nagyon jó.

Mondjuk, ezért tart nálam egy szülői közel három óráig. De ezt sem lehet másképp… Muszáj mindent megbeszélni, csak így létezhet az együttműködés szülő és tanár között – a diákok érdekében. Még akkor is, ha van véleménykülönbség. Mert az is fontos.

Ha felkeltettem az érdeklődést, meg is lehet ezt tekinteni november 26-án, a Kossuth Klubban, a Rögtönzött szülő értekezlet című előadásomon. Izgalmas lesz, ezt garantálom!

Balatoni József

Kép: Horváth Péter Gyula