-

Panaszos szülők

Sok szülő panaszolja, hogy kamasz gyerekében nem találja azt a lényt, akit eddig nevelt: „Olyan idegen lett a gyerekem”. Valld be őszintén, él egy kép a fejedben arról, hogy milyen gyereket szeretnél cserébe a sok energiáért, amit belefektettél: olyat, aki tisztel, szót fogad, komolyan vesz, felnéz rád, esetleg a be nem teljesült vágyaidat is megvalósítja.

Nagy fordulat a kamaszkor. A gyereked eddig tőled függött, ezt persze meg is szoktad, és talán azt gondoltad, ennek sosem lesz vége. Amit nyújtottál neki, azt ő viszonozta szeretettel, jósággal, cukisággal. A kimondott és ki nem mondott szükségleteidhez is remekül alkalmazkodott, még dicsekedni is lehetett vele, milyen szuper gyerek. Aztán hirtelen megborul a rend, változik a gyerek, kétségbeesik a szülő. Kapcsolatotok egész más szintre lép, ő távolodik, te pedig igyekszel a közelében maradni, amit meglehetősen hektikusan visel. Mostanság a gyereked nagyító alatt lát, méghozzá sokszoros nagyításban figyeli a jót és a rosszat is. Te nem ezt szeretted volna, nem látod benne azt, akit eddig neveltél.

Ez az időszak jó lehetőség az egész család számára ahhoz, hogy jobban megismerhesse önmagát. A családban uralkodó hangulat a kamaszt is mélyen érinti, és nem elhanyagolható a légkör sem. Egy éppen felbomlóban lévő családban egyenesen „zavaró és felkavaró” körülmény lehet egy kamasz.

Amikor hallgatom a kamaszok panaszkodó szüleit, rendszerint nagyon egyoldalúan tálalják a történteket:

„Baj van a gyerekkel. Megőrülök tőle, kezelhetetlen, sírba visz a lustaságával, kibírhatatlan, iszonyatosan rendetlen, egész nap csak lóg, ezt nem lehet elviselni."

Tehetetlennek érzed magad, mert nem találsz rajta fogást: pimasz, mindent jobban tud, neki minden unalmas, hagyd békén, nem történt semmi az iskolában, utál tanulni, ne érj hozzá... Te mégis szeretnéd móresre tanítani, és megmutatni, ki az úr a háznál. Lehet, hogy néha te is beleszaladsz ebbe a mondatba: „amígazénkenyeremeteszedaddigazleszamiténmondok”.

A kamaszok esetében is érvényes lehet az állítás: nem a gyereket kell megjavítani, hanem a kapcsolatotokat.

Míg a kamaszt nem nagyon lehet nevelni, azért biztos lehetsz benne, hogy az addig befektetett energiáid ott munkálkodnak benne, és nem vesztek el.

Ez az, ami – ha minden jól megy –, majd néhány év elteltével visszahozza a családhoz, de már felruházva a függetlenség valós érzésével.

Sokszor igazságtalannak tartod, amit a gyerekedtől kapsz. Sajnos ez a helyzet még jobban megviseli az önértékelésükben bizonytalan szülőket, és képtelenek bizonyos távolságtartással, higgadtsággal viszonyulni a helyzethez. Megváltozott, ez igaz, de így is jó és szerethető, csak nehezebb észrevenni.

Panaszos kamaszok

A legtöbb kamasz igyekszik jó lenni a maga módján, ám esetlen felnőttként nagyon nehéz megfelelnie másoknak, elfogadni, és újra megtalálnia megváltozott önmagát.

„Nekik teljesen mindegy, hogy én mit csinálok. Nyáron egy hónapig tök egyedül voltam, mert nem volt kedvem velük menni. Lazán itthon hagytak, mert szerintük már felnőtt vagyok, csak ezt én még nem érzem. Pillanatnyilag tök egyedül vagyok, nincs barátom, pocsék volt az az egy hónap. Képtelenek belegondolni a szüleim, hogy érzem magam, csak magukkal vannak elfoglalva, rólam lemondtak, azzal a címszóval, hogy már megnőttem, és nekem semmi nem jó. Persze meg sem kérdezték, hogy én mit szeretnék!”

„Ha hazamegyek, világvége hangulatom lesz. Apám semmi mást nem tud kérdezni, csak azt, hogy mi volt az iskolában, meg hol lógtam egész délután. A barátaimmal voltam, mert semmi kedvem hazamenni, senkinek nincs hozzám egy kedves szava, csak annyi, hogy mi van már megint a szobámban, miért szőrösödött meg a tízóraim... mikor tanulok már. Ennyi a kapcsolatunk. Olyan vagyok, mint egy nemkívánatos személy."

A panaszaik egy irányba mutatnak. Azt érzik, hogy nem szeretik, nem fogadják el őket, lemondtak róluk. Ez nagyon sok gyerek közös sérelme. Úgy érzik, idő előtt elengedték őket, amikor még nem voltak készek a függetlenedésre. Egy szakembernek érthető és világos a helyzet, ám a szülők számára sokszor kaotikus és megfoghatatlan, hogy mit is kéne tenni.

Engedjem, de úgy hogy maradjon is? Igen, valahogy így. Az erős kötődés segíti elő az igazi függetlenséget és leválást. De addig nekünk, szülőknek még sok dolgunk van...

A pszichológus 11 tanácsa a túléléshez

1. A kamasznak hatalmas szüksége van rád. Lehet, hogy ő ezt átmenetileg másként gondolja, de neked akkor is tudnod kell.

2. Segítsd és irányítsd a gyerekedet, akár távolról is. Erre te vagy a legalkalmasabb. Az nem jó, ha a barátai veszik át az irányítást.

3. Mindig  reális feladatokat tűzz ki számára. Vedd figyelembe a gyereked temperamentumát és természetét!

4. Sokkal célravezetőbb a kompromisszumkészség.

5. Szigorral és a keménységgel nem sokra mész, ettől a gyereked csak egyre távolabb kerül tőled.

6. Ebben az időszakban nem tudod, mi a jó neki. Lehet, hogy ő sem tudja, de amit te javasolsz, az biztosan nem jön be, tehát nem érdemes erőltetni.

7. Amikor a gyereked ellenkezik, az nem azt jelenti, hogy rád haragszik. Ne vedd magadra azt, ami nem rád tartozik!

8. Bátran lehet egy kamaszt dicsérni, még akkor is, ha látszólag nem tud vele mit kezdeni. Vedd észre, ha folyton csak szidod!

9. Mutasd ki az érzéseidet felé, ne vedd fel vele együtt a sündisznó-pozíciót. Érezze azt, hogy te így is nagyon szereted és elfogadod!

10. Jelezd vissza azt, ami jó benne!

11. Ne mondj le a kamasz gyerekedről, mert előfordulhat, hogy ezzel ő is lemond magáról. Tartanod kell őt szeretettel, törődéssel, mert csak így lesz képes visszavonhatatlanul felnőni.

Szalánczi Kriszta

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/SpeedKingz