-

Ahogyan dőlnek ránk a negatív hírek nap mint nap, úgy dől ránk a médiából a fotosoppolt szépségideálok cunamija. Amíg a férfiakat ez a tény általában nem érinti mélyen – ha egyáltalán észlelik a jelenséget –, és legtöbbször csupán egy kézlegyintéssel intézik el, addig a nőkre gyakorolt hatása teljesen más. Tetszeni akarnak, és a közreadott hazug képek elbizonytalanítják őket. Először csak hasonlítgatni kezdik magukat, majd megpróbálnak olyanná válni, persze csak egy kicsit. Eleinte bátortalanul, később aztán egyre jobban. De hogyan is sikerülhetne a kívánt eredményt elérni? Ki tudna versenyre kelni egy szoftverrel? Az eredmény: végül mindig csalódottak lesznek.

A titok: kis tányér, nagy pohár

A dolog általában azzal kezdődik, hogy felismertetik velük: mindenki kövér. Az is, aki nem. Mert nem 90-60-90 a méretük, nem elég feszes a bőrük, és nem elég hosszú a lábuk. Testtömegindexek és kalóriatáblázatok bűvöletében teszik gajra az emésztőrendszerüket, mert elhiszik, hogy léteznek egysíkú táplálkozást kínáló diéták és kúrák, főzetek, léböjt meg egyebek, amelyekkel csak úgy „olvadnak le" a kilók. Pláne szívesen elhiszik, ha azt mondják, hogy ehetsz mellette nyugodtan, mozognod se kell, csak bekapod ezt a kis pirulát naponta háromszor, és már ég is rólad a zsír. Hát... persze!

Pedig a fogyni vágyóknak a recept, ami a modelljeimnek is mindig bevált, végtelenül egyszerű: mindennek, amit eléd tesznek, csak a felét edd meg, és sose lakj jól igazán.

Igyál nagyon sok tiszta vizet evés előtt és után, és valamit mozogj, bármilyen keveset is, ami után viszont ne tömd tele magad még nullkalóriás cuccal sem. Igaz, hogy ehhez kell akarat és elszántság, de az is igaz, hogy ezért a kúráért nem kell vagyonokat kiadni. Hogy ezt nem hirdetik? Persze hogy nem. Mert ezért nem lehet sok pénzt elkérni. (Természetesen mindez, amit itt leírtam, csak egészséges emberek esetében lehetséges.)

Látják, ahogy szülés után két perccel tűsarkúban fut a kismama, kockás hassal, feszes popsival. Követik a hírességeket, amint bejelentkeznek fél tizenegykor a konditeremből, és azt mondják: „törődj magaddal, ezt te is megteheted, csak szervezés kérdése az életed, két gyerekkel, munkahellyel nem lehetsz ennyire lúzer, hogy még erre se vagy képes".

A divatőrült, a „haski", a kitömős, a napos és az anti

Vannak, akik élnek-halnak a divatért, mindent magukra aggatnának, amit egy sztáron vagy az újságokban láttak. Pedig a színpad meg az editorial nem ugyanaz, mint az utca. Vannak, akik megfeledkeznek a saját testalkatukról, ezért kerülhet rájuk macskanaci vagy átlátszó leggings, amiket egyébként a mínusz húszas számolási kulcs alatt – 175 cm magasság esetén mínusz húsz az utolsó két számból, egyenlő 55, tehát maximum ennyi kiló – (sajnálom, ez van) nem is szabadna még meglátni sem.

Vannak, akik szívesen megmutatják magukat az utcán melltartóban, „haski" pólóban, köldök alatt kitrüttyenő kis felesleggel vagy teljesen átlátszó szettekben, tangával, gyakorlatilag szexuális felkiáltójelként járva-kelve. És ezzel korántsem azt szerettem volna mondani, hogy ezért megerőszakolhatók! Csak azt, hogy korrekt az illető, mert nem akar a fiúknak meglepetést okozni. Hadd lássa mindenki!

Meg vannak a kitömősek, akik push up hegyekkel igyekszenek lent is és fönt is kényeztetni a férfiak szemét. De nem minden férfinak, és nem mindig azon jár az esze, ezt a prekoncepciót hagyjuk már végre! Mert legalább annyira gáz, mint a szőke nős viccek.

Vannak a „naposok", akik a bevásárló napok Carry Bradshaw-i, bár eredetileg ott is cikinek szánták, és baromira meglepődtek, hogy menő lett, szóval, akik minden kupongyűjtő akcióban mindent megvesznek, ami olcsóbb, mint máskor. Akik úgy vélik, a tengernyi vacak jobb, mint néhány minőségi darab. Vannak, akik ki sem bírnak moccanni a márkák bűvöletéből, amihez persze vagyonokra lenne szükség, de semmi nem drága, megoldják ezt is. Legtöbbször egy „tapasztaltabb" ellenkező nemű segítségével. Persze sokan vannak, akik az életről meg a divatról nem eszerint gondolkodnak.

És vannak az „antik", mindennek az ellenáramlatai. Esetükben csak akkor derül ki róluk, hogy nőből vannak, amikor levetkőznek. Ízlésről nem lehet vitatkozni, tartja a mondás, és ez így is van. Meg az is igaz, hogy a divat napi követéséhez nem lehet eléggé soványnak és gazdagnak lenni. Semmi nem unalmasabb, mint a tegnapi divat, igaz, de szabad gondolkodni is. Szabad megfontoltan építeni egy ruhatárat azokból a darabokból, amik jól állnak és előnyösek, és szabad lemondani a felesleges holmikról. És néha szabad, – mert jólesik – elcsábulni is.

„Műminden"

A reklámokból láthatod, hogy a samponok csodákra képesek. Hat szál haj helyett csillogóan fényes hajkorona vár rád már akár néhány mosás után is, sőt: még a színe is megváltozik ugyanattól. A festékek pedig gyönggyel, mézzel, nektárral és ezerféle, kizárólag természetes anyaggal csak jót tesznek a hajjal meg a fejbőrrel. Nehogy aztán a sötét moziban ne kívánjon meg a fiú, mert meglátja, hogy korpás lett a válladon a pulcsi. Tele a szociális média köröm műalkotásokkal, rajta virág, karácsonyi díszek strasszból, az ünnepi szezonnak megfelelően olyan hosszakkal és hegyekkel, amelyek bizonyosan képtelenné teszik a bármiféle testnyílások megfelelő tisztán tartását. Három, négy, öt és hatdimenziós műszempillák verdesnek csábítóan éjjel és nappal, a tetoválásoknak köszönhetően már korán fullsminkben lehet botladozni a konyhában, kávékészítés közben, bedagadt szemmel.

Külön fejezetet érdemelnének az arc íveihez egyáltalán nem illeszkedő tetovált szemöldökök, amelyektől állandó kísérője lesz a mindennapoknak a csodálkozás. Kis fémdarabok teszik bizarrá a tapintást a tarkón, de megéri, hiszen idegenek hajtincsei lobognak a szélben... simára vasalva.

Igen, az illúzió fontos, viszont akkor nem szabad senkit közel engedni, mert gyorsan lehull a lepel... és megszűnik a varázs.

Készséggel elhiszik, hogy a „savas maratás" nem teszi tönkre a fogakat, sőt, még ápol és tisztít is... kábé úgy, ahogy az ecetes olló tisztítja a ruhán a foltot.

A szépséget ki lehet egészíteni, vagy inkább megkoronázni egy kis ajakfeltöltéssel, meg olyan mellekkel, amelyekre nemcsak hogy ruhát nem lehet készíteni, hanem kimondhatjuk: anya olyat még nem tudott szülni.

Ne légy hülye!

Nem vagyok ellene a szépségipar trükkjeinek. Annak sem, hogy kozmetikai eljárásokkal kiemeljük, amit a természet adott, és hozzátegyük, amit megtagadott. Az iparág célja, hogy eladhatóvá váljék az, amit kínál. Ennek érdekében egymásra licitálva ködösítenek, ígérgetnek, csábítgatnak. De nem tilos okosnak lenni, és nem tilos átlátni a szitán. Röpködnek a reklámfilmekben a százalékok, a tudományosnak ható érvek, nyílik a pénztárca, és indul a remény-express, a végállomás pedig csaknem mindig a csalódás-völgyében van.

Egy nő teste mindig attól lesz szép, akié. Egy nő arca mindig reggel a legszebb, amikor ébredés után mosolyogva áthajol a másik oldalra, és kócos haja megérinti annak az arcát, akit szeret. Egy nő mindig attól lesz vonzó, ha úgy látszik, mindene természetes. Még akkor is, ha nem is teljesen az. És ez az igazi varázslat: a mérték. Az egyensúly és a harmónia. A többi pedig nem számít. Egy igazi férfinak egészen biztosan.

Náray Tamás

A múlt héten a férfiak is megkapták a magukét. Olvasd el az előző Náray szubjektívet ITT!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Vladimir Gjorgiev