-

Ő az első politikus a világon, aki mellett jó szívvel és nyíltan ki merek állni, és aki tartja bennem a reményt, hogy kerülhet értelmes, őszinte, jóérzésű ember vezető pozícióba. Már maga a polgármesterégig vezető út is mesébe illő:

Sadiq Khan 1970. október 8-án született London egyik déli kerületében. Pakisztáni szülei világrajövetele előtt nem sokkal hagyták el hazájukat, és telepedtek le a brit fővárosban. Édesanyja varrónőként, édesapja buszvezetőként dolgozott 25 éven át, hogy eltartsák őt és hét testvérét. Egy háromszobás önkormányzati lakásban nőtt fel, 24 éves koráig az otthoni emeletes ágyon aludt, és 23 éves koráig sehol máshol sem járt a világban. Hétéves korában megjegyezték róla az iskolában, hogy túl sokat beszél, végül ebből a tulajdonságából kovácsolt előnyt, és remek érvelési technikájának köszönhetően egyik tanára a jogi pálya felé irányította, miközben szülei inkább fogászként képzelték el a jövőjét. Tíz évig emberjogi szakértőként dolgozott, majd 2005-ben helyet nyert a dél-londoni Tooting kerület tanácsában.

Ő maga is úgy véli, sikerének egyik kulcsa, hogy igazi „londoni történet” az övé. Annak bizonyítéka, hogy tehetséggel, kitartással és elszántsággal igazán hátrányos helyzetből is ki lehet törni.

Persze a tündérmeséből még nem következik egyenesen, hogy ő egy jó polgármester lenne, én viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy teljesen tudok azonosulni a nézeteivel, az értékrendjével és a terveivel. Alig több mint 100 napja vezeti a várost, ami még nem elég idő, hogy konkrét eredményekről lehessen beszámolni a tevékenységét illetően, de például ahogy Brexitre reagált, mindenképpen reményt keltő.

Íme, 15 rendkívül szubjektív szempont, ami miatt imádom...

...és ami miatt nap mint nap boldog vagyok, hogy egy olyan városban élünk, aminek ő a polgármestere. Annyira jó érzés ez.

1.

Harcol a nők egyenjogúságáért, a férfi és női fizetések közti különbség csökkentéséért. Önmagát büszke feministának tartja. Beiktatásának első hetében négy kiemelt pozícióból háromra női vezetőt nevezett ki, és elfogadhatatlannak tarja, hogy még mindig komoly különbség (Londonban 12, az Egyesült Királyságban pedig majdnem 20 százalék) van a két nem fizetési rátája közt.

2.

Egyik fő célja a légszennyezettség drasztikus csökkentése, amelynek érdekében már konkrét tervekkel is előállt (zöld taxik, kerékpárutak és gyalogos övezetek terjesztése, a tömegközlekedés környezetbaráttá tétele, a Heathrow reptér bővítésének ellenzése, környezetbarát autók számára különböző előnyök biztosítása). Évente több mint 10.000 ember halála hozható összefüggésbe a város levegőjének minőségével.

3. 

A „London nyitott” szlogennel kampányt indított, amellyel az itt élő, dolgozó és elsöprő többségben a EU-ban maradás mellett szavazó emberek mellett áll ki, és az itteni cégek és befektetők számára igyekszik továbbra is vonzóvá tenni a várost

4.

Határozottan és ellentmondást nem tűrően, zéró tolerancia jegyében lép fel a gyűlölet mindenfajta megnyilvánulása ellen (ami egyébként a népszavazás után teret nyert magának).

5.

A londoni Pride-on nemcsak részt vett, de beszédet is mondott, amelyben kihangsúlyozta, hogy egy olyan város büszke polgármestere szeretne lenni, ahol rengeteg különböző hátterű ember él együtt, és ahol nem csupán tolerálják, de tisztelik és ünneplik is a sokszínűséget.

6.

Rendszeresen találkozik, konzultál a különböző vallások vezetőivel, és erősíti a vallások békés egymás melett élésének fontosságát, az együttműködést és a vallási szokások tiszteletben tartását.

7.

A hajléktalanság felszámolásával kapcsolatban azt vallja, hogy elsősorban a hajléktalanná válás okait kell megkeresni, és mindent megtenni azért, hogy emberek ne kerüljenek ilyen élethelyzetbe. Nem lehet egyetlen intézkedéssel megoldani a kérdést, hiszen rengeteg oka lehet annak, hogy valaki utcára kerül: családi vagy egészségügyi problémák, felhalmozott hitel vagy munkanélküliség. Minden problémát másként kell kezelni, de morális kötelességünk megállítani a fedél nélkül maradók egyre növekvő számát.

8.

Imádja a munkáját, és mérhetetlenül hálás és boldog, hogy megadatott neki ez a pozíció, amelyben tehet valamit város lakóiért.

9.

Állati jó fej, ahogy a családjáról beszél. Két lánya van, az egyik 15 a másik 16 éves. Mindig jó fej apukájuk szeretett volna lenni, és valaha az is volt, de amióta elkezdtek kamaszodni átment „viktoriánus” apába. A nagyobbik lánya épp a bulizós korszakát éli, úgyhogy inkább aggódó apaként definiálná most magát.

10.

Még mindig megszidja az anyukája, ha elkésik a megbeszélt vacsoráról, mert az ő családjában (ahol nyolc gyerek, 24 unoka és három dédunoka van már) semmilyen privilégiummal nem jár az, ha valaki London polgármestere.

11.

2014-ben lefutotta a London maratont jótékony futóként.

12.

Simán előfordul, hogy vonattal megy be dolgozni.

13.

Sosem ivott még alkoholt.

14.

17 éves volt, amikor megismerkedett a feleségével, aki akkor mindössze 16 volt.

15.

Nem egyforma a bőrünk színe, a nemünk, a vallásunk, a származásunk, a kultúránk, a szokásaink, az anyanyelvünk sem, mégis azt érzem, hogy egy nyelvet beszélünk, és ugyanúgy gondolkodunk az élhető, fejlődő, békés világképről, amiért ő egy tárgyalóasztalnál tud tenni nap mint nap, én pedig a saját kis életemben.

Pásztory Dóri

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ flickr