-

Íme, pontokba szedve ezeknek a férfiaknak az aranyköpései:

1. „A hölgyek erre tudják a sminkjüket megigazítani”

Biztos nagyon udvarias megfogalmazásnak szánta a fentieket az illető, amikor azt akarta a jelen lévő tucatnyi nőnek elmagyarázni, merre van a mosdó. De fontos volna tudni, hogy bátran mondhatja nekünk bárki, hogy „Tessék, erre található a mosdó”. Ugyanis, bármilyen meglepő, van még olyan dolog, amire mi, nők is használjuk ezt a helyiséget. És bár a sminkemet is szívesen megigazítom időnként, de egy munkahelyen nem szeretném, ha úgy tennének, mintha a mosdó egy nő számára kizárólag az a hely lenne, ahova a Mancikák párosával szaladgálnak bepúderezni az orrocskáikat. (Még, ha esetleg van is ebben némi igazság.)

A hölgyek megszólításra is kitérnék. Mégpedig azért, mert bármilyen udvarias formának tűnik is ez a bevett fordulat, nekem mégis megakad a torkomon, amikor olyan férfiak szájából hallom, akik egyébként a látszat ellenére egyáltalán nem bánnak tisztelettel a nőkkel.

2. „A lányaink harmincan vannak”

A cégnél dolgozó nőket nem először hallom lányoknak, mi több lányainknak emlegetni férfi vezetők szájából. „Grafikusra már nem volt idő, a lányaink megoldották házon belül” – hangzott el pár hete egy helyen. Egy másik férfi pedig megmondja, hányan vannak a lányaik a cégnél.

Mégis mik ezek a férfiak? Stricik, akik futtatják a „lányokat”? Ezek a „lányok” lehetnek akárhány évesek, egy biztos, hogy nem az „ő lányaik”.

Amikor ezt hallom, rohadtul örülök, hogy semmilyen szervezetben nem kell semmilyen ostoba felettes „lányának” lennem, és boldogan ülhetek az egyszemélyes irodám asztalánál, ahol vagyok, aki vagyok, senkinek semmije, semmilyen relációban. Ám ha mégis úgy hozná az élet, hogy alkalmazottként kellene dolgoznom, nagyon, de nagyon mérges lennék, ha ebben a birtokos szerkezetben kellene megjelennem, valakinek kvázi a tulajdonaként. (Más kérdés, hogy biztos ezért is nem dolgozom a jelen viszonyok között alkalmazottként.)

3. „Ebbe az irodába bátran hozhat bárki kutyát, gyereket”

Így, ebben a sorrendben. Micsoda demokrácia! Kutyát is, gyereket is be lehet vinni. Ezeket a szabadidőhöz kapcsolódó kellékeket is elviselik, mi több, szívesen látják. A kutya és a gyerek az irodában már maga a szabadság jelképe. Aki jó fej, annak van kutyája, aki majd elfekszik békében az íróasztal alatt. Akinek meg gyereke van, az behozhatja, ha nincs épp hova tenni a nevelés nélküli munkanapon. (Ez a mondat persze kicsit kilóg a sorból, mert nem a nőket sérti, csupán a gyerekeket. Meg azokat, akiknek gyerekük van.)

Egyébként erről a „kisgyerek az irodában" dologról az a véleményem, hogy akkor már jobb egy szabadnap otthon vele, mert én a büdös életben nem tudtam minőségi munkát végezni úgy, hogy a fiam ott unatkozott, valamiért rinyált, fel alá rohangált, állandóan éhes vagy szomjas volt, miközben a többiek jó esetben udvariasan kerülgették, rosszabb esetben meg csendben a francba kívánták, amiért összefirkálta a teljesítési igazolást vagy az aláírt szerződést.

Tehát, ha egy iroda olyan jó fej akar lenni, hogy a gyerekeket be lehet vinni, akkor vagy szervezzen gyerekes nyílt napokat a szülők munkájának megismerése céljából, vagy tartson állandó gyerekfelügyelőt, és alakítson ki gyerekszobát.

4. „Gyenge nőként ért el ilyen nagy sikereket”

És a legrosszabb az egészben, hogy aki ilyet mond, azt hiszi, ő tisztelettel, elismeréssel adózik a nőknek. Elismeri, hogy „nő létére, milyen sokra vitte”.

Nő létére, nőként. Hát miként érte volna el máshogy, ha egyszer nő az istenadta?

Igen, nagy sikereket ért el! De semmiképpen nem fontos, hogy nőként érte el. Vagyis dehogynem, hát nagyon is fontos, mert ilyen férfiak között élve valóban nagy teljesítmény, hogy sikerült felszínre törnie.

Azzal pedig, hogy a nők mennyire gyengék, nagy bakot lőtt. Roppant közhelyes vagyok, ha azt mondom, a női erőnek csupán egyetlen kis szeletét említve, hogy majd találkozzunk akkor, hapsikám, amikor te szülöd a gyereket!

5. „Marika, hát a szalvéta merre van?”

Hogy mi azzal a baj, ha Marikát, aki egyébiránt nem a titkárnő, csupán egyenrangú pozícióban dolgozó kolléganő, megkérdezi a férfi kolléga, hol marad a vendégek ebédjéhez a szalvéta? Az, hogy épp mellette áll két másik véletlenül férfi kolléga is, sőt maga a kérdező is ott áll. Arról nem is szólva, hogy ugyanez a „kedves úr” a találkozó kezdetén teljes névvel, szépen bemutatkozott, majd bemutatta kolléganőit: „Ő Marika, ő pedig Jolánka” Vezetéknév nélkül.

A szalvéta, a smink a mosdóban, a gyerek, a gyengeség az mind női dolog, ezek szerint így van ez. Ha pedig „nőként” sikeres karriered van, az – legalábbis e maradi férfiak szerint – hipp-hopp! cirkuszi mutatvány.

Kárpáti Judit

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ Brooke Cagle