-

 Horvát Sára

A húgom és köztem 13 hónap van. Sokáig olyanok voltunk, mint egy ikerpár Denisz a komisz: kisebbekkel cukorka néven fokhagymát etettünk, együtt rosszalkodtunk, a síedzéseket meg közösen lógtuk el. Már hatévesen kézen fogva vittem oviba, mert én voltam a nagy. Kiskamaszként árnyalódott a helyzet, elképesztő vitáink, verekedéseink voltak. A legemlékezetesebb, amikor a szüleimnek tajtékozva ecseteltem, hogy vágom (szó szerint) szét a húgomat: „itt egy kis máj, ott egy kis tüdő". Ez a mondás a mai napig fennmaradt a családban. A barátnőm előszeretettel emlegeti, hogy 17 évesen szemtanúja volt az utolsó verekedésünknek, amikor egy üveg ásványvízzel próbáltam lezárni a vitát, de persze ez csak olaj volt a tűzre, plusz a nappali közepén egy nagy tócsa. Van egy saját közös nyelvünk is, az Airplane! és a Macskafogó szövegeit alkalmazzuk az élet bármely helyzetére. Tök szuper nagynénje a gyerekeimnek, együtt remek esztrádműsorral szolgálunk az éppen aktuálisan izgő-mozgó, nem evő totyogónak. Jó, hogy van, nem tudnám elképzelni az életemet nélküle.

Régen...

...és most

Kárpáti Judit

A bátyám első megnyilvánulása az volt, amikor megszülettem, és nem őt vette először ölbe a mamám, ha felébredt szegény a délutáni alvásból, hogy „hülye kistestvérke, szar kistestvérke". Elég sokat gyötörtük egymást, egyszer például bezárt az ágyneműtartóba, azóta is félek a kis helyeken. Cserébe én meg kupán vágtam jó pár évvel később a hajszárító dugaszával, úgy hogy az emeletről lódítottam le a zsinórt. Nagyjából ez az adok-kapok jellemezte a kapcsolatunkat talán még ma is... Ezzel együtt nagyon szeretjük egymást és egymás gyerekeit. De azért néha még most is fejbe vágnám a hajszárító végén lévő dugasszal...

karpatiek

D. Tóth Kriszta

A tesóm és köztem hat és fél év van. Én lány vagyok, ő fiú. Én stréber voltam, ő bohém, a társaság központja. Én olvastam, ő focizott. A szüleink elváltak, én anyánkkal maradtam, ő ingázott a két szülő között. Én ordítottam, toporzékoltam bánatomban, ő bezárkózott, nem beszélt róla. Én elhúztam Kaposvárról az egyetemre, ő maradt még egy ideig. Aztán meghalt az édesanyánk. Én az anyukája lettem egy kicsit, és ő ezt örömmel fogadta. Én hívtam, nézze meg a munkámat, jöjjön el egy kicsit a szomorúvárosból, lásson világot, de legalább a fővárost, ő jött. Én újságíró lettem, ő is. Én tévézni kezdtem, ő is. Ha nekem fájdalmam volt, ő vigasztalt. Ha ő csalódott, én átöleltem. Én eljöttem a televíziótól, ő maradt. Én anya lettem, ő apa lett. A szövetségesem, a vitapartnerem, a barátom. Bandika nélkül el sem tudnám képzelni a világot.

Kriszta és András régen és most

Fiala Borcsa

A húgommal igyekeztünk rafináltan egy kis mellékesre szert tenni már egészen kicsi korunktól fogva. Egyik nyáron tök véletlenül ráleltünk egy pompás piaci résre: nevezetesen arra, hogy a strandon milyen jó pénzt lehet keresni, ha visszavisszük a szanaszéjjel hajigált üres üvegeket. Napokig dőzsöltünk a lóvéból, állati büszkék voltunk magunkra. Aztán persze elkapott minket a gépszíj, ezzel párhuzamosan pedig szép lassacskán elfogytak az elhagyatott üvegek. Így először rámentünk azokra az üres üvegekre, amelyeknek tulajdonosai épp a vízben voltak. Aztán amikor már ezek is elfogytak, olyankor is elkezdtük lopkodni az üvegeket, amikor még volt benne egy kis sör, üdítő, de a tulaj épp máshol volt... vagy csak pont félrenézett. Ó, azok voltak a szép idők!

Régen...

...és mostanában.

Kalapos Éva Veronika

Négy fiatalabb testvérem van (különböző szülőktől), mindegyikükhöz kötődik legalább egy cuki történet. A legidősebb húgommal (26) az egyik legmaradandóbb élményem, amikor Törökországban nyaraltunk édesapánkkal. Mindannyian először jártunk a tengernél, Dia meg én pedig több estét is a sekély vízben gázolva töltöttünk, miközben a „jól beb.szott nekünk a szentpáli búcsú" című dalt gajdoltuk. A második húgommal, Nórival (25) számtalanszor sütöttünk-főztünk együtt, ezek mindegyike megérne egy misét (néha az is, ahogy a végeredmény kinézett), de a műegyetemista öcsémmel, Csabival (22) elköltött rituális ebédek és kávézások is. A legkisebb húgommal, Zsófival (17) mostanában kezdünk újra igazán közel kerülni egymáshoz, de azt már most tudom, hogy nagyobb tartása van pasik téren, mint nekem valaha is volt. Nagyon szerencsés vagyok a tesóimmal...

Szentesi Éva

Nekem három tesóm van, de most csak egyről fogok beszélni, mert Mártikának jár a legnagyobb respekt azért, hogy kibírt mellettem egy gyerekkort, és ennek ellenére komoly, egészséges lelkületű felnőtt lett belőle. Két húgom és egy öcsém van, Mártika pedig a legidősebb tesóm, és úgy kezdődött a kapcsolatunk, hogy amikor hazahozták anyáék a kórházból, akkor egyből megkértem őket, vigyék is vissza, mert jobb nekem úgy, ha minden figyelem rám szegeződik. Ő a tökéletes ellentétem, szelíd, visszahúzódó, komoly, megfontolt, fegyelmezett, pontos, és 13 éve az első szerelmével van együtt. Szeretjük egymást, bár meg kellett tanulnunk mindkettőnknek, hogyan tudjuk elfogadni egymást. Sok minden mást is tanultam tőle. Például ő indított el a gyógyulásom útján, amikor megfogta a kezem és addig nem tágított, amíg nem hívtam fel azt a terapeutát, aki rengeteget segített abban, hogy túléljem a betegségem.

Ujvári Bea

A mienk egy tipikus, nővér-öcs kapcsolat. Ő egy igazi szarházi volt, aki elvette, megette, megitta, elrontotta, kamuzott, elvesztette majd elvarázsolta. De nem volt baj, mert a végén kimagyarázta, megjavította, pótolta egy füllentéssel vagy egy mosollyal. Együtt váltunk felnőtté, rengeteg közös és viharos kalandunk volt. Ma már egy vagány, bátor, művelt, helyes srác, aki a még mindig kikéri a véleményemet mindenről. Hiába volt kisebb, testőrként óvott és támogatott. Látott a legjobb és a legrosszabb formámban is. Egy évben többször is elválunk, de igazán sosem búcsúzunk. Mindig azt gondoltam, hogy neki van a legjobb élete és, ha fiú lennék, olyan lennék, mint ő. (EZT a számot pedig nekd küldöm, boldog szülinapot, tesó!)

Régen...

...és most.

Deli Csenge

A húgom és köztem négy év és egy hónap van. Emlékszem, alig vártam, hogy hazajöjjenek anyáék a kórházból. A tesóm tiszteletére két flakon üvegtisztítót használtam el, hogy kisuvickoljam a folyosót. Lány létére egyébként kicsinek olyan volt, mintha tíz fiú veszett volna el benne. Míg én mindenhová szoknyát húztam, ő csak kényelmes nadrágot volt hajlandó felvenni. Rengeteget veszekedtünk, igazából nem is tudom, min... Folyamatosan verekedtünk, mint két kisördög. Egyszer az adventi naptárunkban nyalóka volt, és addig kardoztunk vele, hogy a végén beleállt egy szög a kezébe. A mai napig őrzi a nyomát. Mindig is anyáskodó típus voltam, úgy gondoltam, jobb ha megmondom, mit és hogyan csináljon. Szóval nagyjából terrorban tartottam egész gyerekkorában. Aztán kinőttük ezeket a hülyeségeket, és mostanában esténket a fürdőszobában, míg az egyikünk fürdik, a másik a vécé tetején ül, úgy dumálunk. Azt hiszem, a legjobb barátok lettünk a testvérség mellé.

csenge-1

Kiemelt kép: Csiszér Goti, Goti Photograpy/WMN