Életem elmúlt harmincegy évében sokszor kerültem padlóra, de a fizikai kínok szerencsére mindig elkerültek.

Néhány hónappal – vagy úgy is mondhatnám, hogy ciklussal – ezelőttig.

Mostanában a fájdalom új dimenzióit van „szerencsém” megtapasztalni a menstruációim során,

egy újabb, kétcentis endometriózisnak tulajdoníthatóan, ami ezúttal a méhem hátsó falán, az alig néhány hónapos bélvarrataim mellé fészkelte be magát. (Az egy egészen másik cikknek a témája – amit egész biztosan nem ma és nem is holnap fogok megírni –, hogy vajon mi oka lehet annak, hogy ennyire agresszívan tombol bennem ez a betegség, hogy a második műtétem után alig három hónappal már megint jelen van a kismedencémben. Kicsit talán olyan ez, mint a vallás. Miben hiszünk? Abban, hogy nekem ezt dobta a gép, és valamiért így alakult, és pont? Vagy abban, hogy még nem dolgoztam fel és meg a múltamból valamit? Vagy esetleg abban, hogy még mindig nem sportolok eleget, és nem táplálkozom megfelelően, ezért a gyulladás folyamatosan jelen van a szervezetemben? Ezekre még én is keresem a választ.)

A saját krónikus betegségem történetét én is kezdem unni kicsit, szóval elképzelhetőnek tartom, hogy akadnak, akik már nagyon. (Ugyanakkor szeretném hinni, hogy mindaz, amit az állapotommal kapcsolatban leírok, sokaknak jelenthet hasznos információforrást, vagy akár kapaszkodót a legnehezebb pillanatokban.) Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a menstruációs fájdalom univerzális, betegségtől függetlenül.

Nem kell semmilyen krónikus állapot ahhoz, hogy ilyenkor egész testet gúzsba kötő görcsök, derékba vagy az alsó végtagokba sugárzó fájdalom, esetleg hasmenés, vagy éppen székrekedés jelentkezzen.

Egy ideje határozottan találónak vélem a „nehéz napok” kifejezést erre az időszakra. A hormonális változásokból fakadó érzelemingadozást, fáradtságot, levertséget, vagy falásrohamokat pedig csak doromboló kiscicának tekintem, amióta egy dühöngő fenevad akarja szanaszét szakítani a testem ilyenkor – nem mintha az előbbiek ne lennének önmagukban is végtelenül kimerítők lelkileg, mentálisan és fizikailag is. 

Nem sajnáltatni akarom magam, pusztán érzékeltetni szeretném, hogy ez nem hiszti.

Elképesztően fontos lenne megérteni, hogy azok a nők, akik hánynak, zokognak, vagy akár az eszméletüket vesztik, mert olyan fizikai kínokat élnek át a menstruációjuk során, nem puhányak, nem nyavalyognak, nem picsognak. Sokkal inkább a földi pokolba szállnak alá,

ahol az idő múlása valahogy egészen új értelmezést nyer. Egy perc már nem hatvan másodpercből áll, hanem végtelenből. Megszűnik a múlt, a jövő, csak a most van, és az érzés, hogy soha nem lesz vége, és így nem lehet élni. 

De mivel én kifejezetten szeretek – szeretnék is – élni, elkezdtem kicsit alaposabban utánajárni annak, mégis hogyan lehet a fájdalmat kezelni. A betegségemből és szimpla érdeklődésből fakadóan régóta követek több testedukációval foglalkozó oldalt, például a Testalbumot, és nekik köszönhetően került a kezembe az egyik leghasznosabb e-book, amit valaha olvastam. Ebből három változat is készült, és a benne található életmód-, táplálkozás- és mozgásbeli tanácsok mindazok számára hasznosak lehetnek, akik vagy a saját ciklusukat szeretnék jobban megérteni, vagy PCOS-ban, esetleg hozzám hasonlóan endometriózisban szenvednek.

Nekem ezek az anyagok elsősorban abban segítettek, hogy megértsem, miért jár fájdalommal általánosságban a vérzésünk

– szem előtt tartva, hogy természetesen

mindannyiunk fájdalomküszöbe és tűrőképessége máshol van.

Az talán senkinek nem újdonság, hogy amikor az ovuláció során egy petesejt megérik, a méh fala megvastagodik, ezzel felkészülve egy lehetséges terhességre, ha viszont ez nem történik meg, akkor hormonális változások következnek be, amelyek hatására a megvastagodott fal leválik, és megkezdődik a menstruáció. Az azonban már talán kevésbé ismert tény, hogy a leváláshoz szükség van a méhizomzat görcsös összehúzódására, amit néha a hasizom görcse kísér. Amikor a méhfal összehúzódik, a vérellátása csökken, és

ez az oxigénhiányos állapot vezet a fájdalomhoz, amit ilyenkor érzünk.

Az összehúzódásokért a ciklus során felszabaduló prosztaglandinok felelnek, és minél magasabb a szintjük, annál intenzívebbek az összehúzódások és a fájdalom. Mivel a prosztaglandinok más szervekben is kiválasztódnak, a bélrendszerre is hatással lehetnek, így a fájdalmas menstruációs görcsöket gyakran kíséri hasmenés.

Valamilyen szintű fájdalom még egy egészséges nő ciklusa során is jelentkezhet, ezt nevezzük elsődleges diszmenorreának (dysmenorrhea), ha azonban a fájdalom hátterében valamilyen betegség áll, az már másodlagos diszmenorrea. Utóbbi esetben feltétlenül szükséges nőgyógyász szakorvossal konzultálni, mert súlyos probléma is állhat a háttérben.

Szintén gyakori, hogy a görcsöket derékfájdalom is kíséri.

Amikor még tini voltam – és egész biztosan nem dúlt ekkora háború a kismedencémben –, a derékfájdalom nálam már akkor is jelen volt például. Most már azt is tudom, hogy ennek több oka is lehet. Egyes kutatások szerint az ösztrogénszint változása befolyásolja az ízületeket tartó szalagok kollagéntartalmát, ezzel pedig a ciklus e szakaszában instabilitást idézhetnek elő, ami derékfájdalomhoz vezet. Másrészt az előbb említett, összehúzódásért felelős prosztaglandinok a derék izmaira is befolyással lehetnek:

minél erősebb ugyanis az összehúzódással járó fájdalom, annál nagyobb az esélye annak, hogy ez az alhasból a derékba is kisugárzik.

Ha mindez nem lenne elég, nem kell ahhoz bélérintettségű endometriózis, hogy valaki a fenekében is fájdalmat érezzen ilyenkor. A könyvben erre is megkaptam a magyarázatot, ugyanis a méhünk, üreges szervként, a kismedencében helyezkedik el, a hólyag és a végbél között, amit szalagok rögzítenek a környezetéhez, és a méh összehúzódásainak hatására ezek megfeszülhetnek, fájdalmat okozva ezzel a keresztcsontban, a hólyagban, a vaginában és a végbélben is. 

Miután az ember jobban képbe kerül anatómiailag, hogy hol mi az ok-okozati összefüggés, talán könnyebb megérteni, hogy valójában mi is zajlik a testünkben, és nekem így sikerült némi logikát találni egy elsőre olyan felfoghatatlannak tűnő jelenségben is, mint a fájdalom. (Azzal együtt, hogy esetemben ez azért némileg komplikáltabb az összenövéseim miatt.)

Ezen túlmenően azonban az e-book igazán nagy értéke, hogy különböző lehetőségeket kínál

– a fájdalomcsillapító gyógyszereken túl – a menstruációs fájdalmak enyhítésére. 

Többek között elmagyarázza, hogy a meleg vizes palack és az úgynevezett elektromos terápiát alkalmazó TENS-gépek

hogyan zárják le a testben az úgynevezett fájdalomkaput, és így hogyan nem érzékeli az agy a fájdalmat.

(Rám aztán senki nem mondhatja, hogy nem vagyok kísérletező típus, most épp egy ilyen gépet próbálgatok, és csak reménykedni tudtam benne, hogy a reptéri átvilágításkor nem fognak harci kutyák kíséretében a földre teríteni, amikor a géphez tartozó elektródákat robbanószerkezetként azonosítják a bőröndömben.) 

Továbbá tippeket kapunk ahhoz, hogy a kineziológiai tapaszokat hogyan helyezhetjük fel magunknak úgy, hogy azok segítsenek a fájdalom enyhítésében, és azt is megtudhatjuk, hogy a különféle mozdulatok, gyakorlatok révén hogyan tudjuk ellazítani a megfelelő területeket a menstruációnk alatt, és hogyan dolgozhatunk a gátizmokra,

amelyek még a szexuális életünkre is kedvezően hathatnak.

Számomra pedig a legizgalmasabb rész az volt, amikor a táplálkozás oldaláról közelítették meg a szakértők a menstruációt.

Érthetően, mindenki számára követhetően vezetik le, hogy a ciklusunk során mikor, milyen nyomelemekkel, táp- és ásványi anyagokkal támogathatjuk meg a szervezetünket, hogy a lehető legjobb formában legyünk, és a testünknek a legkönnyebb dolga legyen, főleg, ha valamilyen nőgyógyászati betegséggel is küszködünk. Talán még az újévi lendület buzog bennem, de elhatároztam, hogy amint hazarepülök, februárban egy ennek szellemében átgondolt diétába kezdek, pontosan azért, hogy lássam, milyen hatással lehet a táplálkozásom a ciklusomra és a közben tapasztalt fájdalomra. (Erről is írok majd, nyugi!)

A mozgás, a meditáció, a belső munka fontossága pedig már szinte alapvetés, mint megszívlelendő kiegészítő kezelés, mind a testi, mind a lelki, mind a mentális egészségünk érdekében, de azért ezeket sem árt időről időre újra elismételni.

Ahogy azt sem, hogy mindenki számára hatékony csodaszer és módszer nem létezik.

Ami nálam beválik, lehet, hogy nálad nem fog, és fordítva. De a kulcs éppen abban rejlik, hogy folyamatosan tanuljunk, tájékozódjunk, kísérletezzünk, hallgassunk a számunkra megbízhatónak ítélt szakemberekre, a belső hangunkra, szükség esetén vegyünk igénybe orvosi segítséget, és türelemmel, kitartással próbáljunk meg rálelni a nekünk legjobban beváló megoldásra.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Boris Jovanovic

Krajnyik Cintia