Ami itt zajlik, annak köze nincs az egészséghez

–

Az Egyesült Államok, Ausztrália és Európa egyéb piacai után mára Magyarországot is elérte a „fogyasztó varázsszer” sikerhulláma, országos hiányt okozva olyan potenciálisan életmentő gyógyszerekből, mint az Ozempic néven ismert vércukor- és inzulinszintet szabályozó injekció. Túlzás nélkül tömegek özönlenek a felelőtlenebb háziorvosok rendelőibe, hogy felírassák maguknak ezt a szert, valamint hasonló társait (mint a Victozát és a Wegovyt), hogy ennek segítségével gyorsítsák fel a fogyókúrájukat. A mostanra minden trend előszobájaként szolgáló TikTokon 165 millió megtekintésnél jár a Wegovy hashtag, a hírhedt Ozempic nevére pedig már 432 milliószor kattintottak, erősen változó okokból. A gyógyszert szedők számára kialakított Facebook-csoportok mára összesen több mint tízezer tagot számlálnak (a Redditről nem is beszélve, ahol élénk társalgás folyik a témáról), amely jócskán megosztja ezeket a közösségeket. 

Míg a felhasználók egyik fele egyértelműen etikátlannak tartja, hogy bárki ezen az úton érje el a kívánt súlyát, addig talán még többen vannak azok, akik maguk is érdeklődnek a „csodaszer” iránt. 

A kommentek között bőven találunk az eredményekről kérdezősködőket, a saját fogyásukat és a vele járó mellékhatásokat részletező posztokat, ahogy eladó fiolák után sóvárgókat is, de talán a legmeglepőbb az, hányan kutatnak olyan orvosok után, akikről az a hír járja, hogy egy kis plusz pénzért felírják az amúgy borsos árú gyógyszert. 

Celebek után, szabadon

A hirtelen érdeklődés mögött szintén a pletyka és bulvárkultúra állhat, mivel az utóbbi hónapokban számtalan híresség drasztikus fogyáson ment keresztül, és szárnyra kelt a hír, hogy ezt az Ozempicnek, és egyéb hozzá hasonló szereknek köszönhetik. (A jelenség egyértelműen kapcsolódik az extrém vékony testalkatot piedesztálra emelő „heroin chic” visszatéréséhez, amelyről nemrég írtam cikket, ITT olvashatjátok el.) A híresztelések szerint a Kardashian család idősebb tagjai, Khloé és Kim is ezzel a megkérdőjelezhető módszerrel váltak meg dúsabb idomaiktól, és mind Andy Cohen, mind Chelsea Handler műsorvezetők is poénkodtak azon, mennyi celebet ismernek, akik előszeretettel használják ki ezt a „kiskaput”, ha fogyásról van szó.

A megosztó milliárdos Elon Musk, és a Top Gear mögött álló Jeremy Clarkson, valamint Rosie O'Donnell komikus bevallottan ezekkel érte el a célját, azok szűk táborát erősítve, akik meg sem próbálják letagadni, hogy engedtek a trend nyomásának. 

Itthon is sokakról spekulálják, hogy ennek hatására szabadultak meg a vélt pluszkilóiktól, olyannyira, hogy ha több híresség is ugyanahhoz az orvoshoz jár, azt már azonnal megerősítésnek veszi az internet népe. Ugyanezekkel a teóriákkal önmagukban nem érdemes foglalkoznunk, hiszen sosem fogjuk biztosan tudni, ki az, aki valóban életmódváltással dobta le a kilókat, és ki folyamodott ilyen gyógyszerekhez, az tény, hogy a médiában hatalmas teret nyerő, figyelemfelkeltő fogyások jelentős hatást gyakorolnak az átlagemberekre, akik szeretnék felvenni a versenyt a szépség mércéjét diktáló sztárokkal.  

 

Súlyos árat fizetünk azért, hogy könnyebbek legyünk

Bár az Ozempic „diéta” valóban működni látszik, eredményessége nem egyenlíti ki a társadalmunkban és az egészséges szervezetben okozott károkat. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan olvaszt le tíz, húsz vagy akár harminc kilót egy emberről egy hetente beadandó injekció, előbb a gyógyszer eredeti célját, vagyis az inzulin- és vércukorszint szabályozását kell megvizsgálnunk. 

A kettes típusú diabéteszben szenvedők szervezete nem képes normálisan gazdálkodni az inzulinnal, amely egy olyan hormon, ami a glükóz vérből való kivonásáért felel. Amennyiben ezt a testünk nem képes magától elvégezni, a cukor a vérben marad, magas vércukorszintet okozva. Az Ozempic gyógyszer hatóanyaga a szemaglutid, egy GLP-1 receptorhoz kötődő agonista, amely azzal segít a betegeken, hogy mesterségesen szabályozza az inzulinszintjüket, és ezáltal a vércukrukat. 

A szert a cukorbetegek otthon, hetente egyszer adják be injekció formájában, ha pedig ez valamilyen okból elmarad, akkor olyan súlyos mellékhatásokat léphetnek fel, mint a szívelégtelenség, veseproblémák, hallásvesztés és az agyvérzés. 

Tehát az Ozempicet és társait a cukorbetegség, vagy akár pre-diabétesz miatt szedők egészsége nagyban függ ezektől a szerektől, és a jelenleg fennálló hiány hatalmas veszélyt jelenthet rájuk. 

Ám azok sem járnak sokkal jobban, akik nem szorulnak rá, mégis használják a szemaglutid-tartalmú gyógyszereket, mivel egy alapvetően egészséges szervezetben komoly pusztítást tud véghez vinni. Hatása mindenkinél gyorsítja az anyagcserét, és csökkenti az étvágyat, amely értelemszerűen segíti a fogyást, függetlenül attól, milyen okból nyúlunk hozzá. Azonban míg sok cukorbetegnek, vagy más hasonló okból jelentős súlyfelesleggel küzdő ember számára ez egy szükséges lépés az egészségük visszanyerésében, egy néhány pluszkilótól megszabadulni vágyó ember esetében nagyobb problémát jelenthet, mint az esztétikai aggályok, amelyek miatt ehhez fordul. 

Az éhségérzet megszűnése mellett olyan tünetek jöhetnek létre, mint a hányinger, a szédülés, a reflux, szövetelhalás, és a hasnyálmirigy krónikus gyulladása, amely idővel akár rákot is okozhat. 

Ha pedig ezeket valahogy sikerülne is elkerülnünk, a drasztikus fogyással együtt járó mellékhatásokkal – például a hajhullás, puffadás, izomvesztés és gyengeség – ugyanúgy meg kell küzdenünk.  

 

Amikor pedig a kívánt eredmények elérése után abbahagyják a gyógyszer szedését, kifejezetten megnő annak az esélye, hogy a szervezetük villámgyorsan visszapakolja rájuk a kilókat. 

Szépség, valaki más kárán

Még ha képesek is lennénk eltekinteni az Ozempic és a Wegovy egészséges testre gyakorolt romboló hatásáról, vagy a módszer hosszú távú buktatóitól, a morális aggályok akkor is fennállnak. És ahogy terjed az Ozempic híre, úgy a hiánya is egyre szembetűnőbb lesz, Magyarországon alig maradt olyan gyógyszertár, amely minden rászorulót ki tud szolgálni. 

A döbbenetesen népszerű „fogyasztókúra” miatt cukorbetegek és kórosan elhízott emberek tömegei maradtak a gyógyszer nélkül, akiknek most szembe kell nézniük a lehetőséggel, hogy ismét együtt kell majd élniük a diagnosztizálásuk előtti állandó rosszulléttel és bizonytalansággal.

Egyik olvasónk, Zsuzsanna is közéjük tartozik, és vállalta, hogy megosztja velünk a jelenséghez kapcsolódó ambivalens érzéseit: „Egyfelől megértem őket, másfelől pedig iszonyatosan dühös vagyok rájuk” – mondja az Ozempicet és társait felvásárlókról. Mielőtt kimondták volna, hogy inzulinrezisztenciában szenved, ő is megküzdött a szokásos tünetekkel: hirtelen, megmagyarázhatatlan súlygyarapodás, folyamatos fáradtság és fájdalom, amelyek megkeserítették a mindennapjait. Mind fizikailag, mind lelkileg rémesen érezte magát a bőrében, és úgy érzi, ezen sok olyan ember is keresztülmegy, akik a gyors fogyás reményében nyúlnak a számára létfontosságú gyógyszerekhez. 

„Tudom, milyen, amikor annyira nem vagy békében a testeddel, hogy azt mondod: bármire hajlandó lennél, csak ne kelljen így létezned. De közben mégiscsak kell lennie egy határnak, ahol felismered: nem nyomhatsz magadba hiúságból egy olyan szert, amire másnak konkrétan szüksége van.” 

Zsuzsanna életminőségén hatalmasat javított, amikor végre megtalálta azt a gyógyszert, ami mellett a szervezete a megszokott módon tudott működni. Most viszont, hogy ennyien próbálnak tisztességtelen utakon hozzájutni, aggódik amiatt, hogy ezt ismét elveszítheti. Egyelőre nem kell nélkülöznöm a gyógyszeremet, és remélhetőleg innen már csak javulni fog a szitu, ám így is sokat kivesz belőlem, hogy azon kell rettegnem, mi van, ha emiatt újra visszakerülök abba az állapotba, ahol nem éreztem magam otthon a saját testemben.”

A kilátástalan helyzet azonban még korántsem ért a végéhez, a Zsuzsannához hasonló, hoppon maradt betegek pedig kénytelenek kétségbeesve alternatív megoldások után kutatni. Az online csoportok a fogyni vágyók mellett tele vannak olyanokkal, akik már hetek óta nem jutnak hozzá a szükséges szerekhez, és így az interneten, feketén próbálják beszerezni őket, sőt olyanokkal is, akik kényszerből más gyógyszerre tértek át, ezzel durva mellékhatásokat kockáztatva. Előbbi annak veszélyét is magában hordozza, hogy átverik, vagy rosszabb esetben konkrétan mérgező, hamis szereket adnak el nekik, amelybe akár bele is halhatnak. Mondani sem kell, hogy ez tarthatatlan állapot, amely tragédiákhoz vezethet, amennyiben nem szabályozzák szigorúbban, hogy kinek lehet felírni a szert, vagy mi, hétköznapi emberek nem jutunk megegyezésre abban, hogy nem marunk el egymás elől életmentő gyógyszereket, csak azért, hogy kicsivel kevesebbet mutasson a mérleg. 

  

Amikor jobban utálod magad, mint amennyire törődsz másokkal

Az Ozempic és társai utáni tömeges sóvárgás bár kirívóan sokkoló példája egy káros rendszernek, egyáltalán nem egyedi jelenség a szépséget és tökéletességet hajszoló kultúránkban. 

A járvány óta 60 százalékot növekedett az evészavarok miatt szakorvosi segítséget igénylők száma, és köztük mindössze kilenc százalék számít kórosan soványnak. 

A diéta és fitnesziparág több milliárd dolláros üzlet, amely azzal tartja életben magát, hogy hosszú távon fenntarthatatlan ideálokat árul az embereknek, mivel ha valódi megoldásokat kínálna, azzal elveszítené a vásárlóit. Ennek érdekében pedig elhitetik a közönségükkel, hogy az esztétikai hiányosságaik annyira lenézendők, hogy még akár a saját, vagy más egészsége árán is megéri harcolni ellenük. 

Ami itt történik, annak köze sincsen az egészséges élethez. Aki komoly betegség híján így akar fogyni, azt nem az egészsége motiválja, hanem az, hogy az ideálokhoz közelítő testalkattal tetszelegjen mások előtt. 

Az, hogy a társadalmunkban mennyire rettegünk attól, hogy egy kicsivel nagyobb testben éljünk, – és ezért még mások életét is hajlandók vagyunk kockáztatni –, jól mutatja, mennyire eltorzult képünk van az egészségről és a szépségről. Ahhoz, hogy a mostanihoz hasonló helyzet ne ismétlődhessen meg, saját magunkat kell kérdőre vonnunk, hogy miért fűtünk továbbra is egy olyan gépezetet, amely ezen a ponton kétszer több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz, és miért gyűlöljük annyira a saját testünket, hogy valaki másét is hajlandók vagyunk feláldozni az esélyért, hogy egy másikban élhessünk.

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Moyo Studio

Nyáry Luca