A tavalyi évem egészségügyi vonatkozásairól sokszor olvashattatok itt, a WMN-en. Az egyik legfőbb szegmense az volt az emésztőrendszeremet érintő beavatkozásoknak, hogy az alkoholt jó időre teljesen ki kellett vonnom az életemből (jó néhány más dologgal együtt), és jelenleg is csak mértékkel fogyaszthatom.

Elsőre ez talán szomorúan hangzik, és talán meglepődsz ezen, de rengetegen sajnálnak is emiatt, én viszont azt mondom, nem kell.

Az alkoholmentes életmódnak, illetve a mértékletes fogyasztásnak annyira sok előnye van, hogy egész egyszerűen nem teheted meg, hogy nem veszed számításba, milyen jól jársz, ha legalább januárban szárazon maradsz.

Nem csak egy szimpla kihívás

A BMJ Open című folyóiratban közzétettek egy tanulmányt, amelyhez angol és amerikai kutatók 94 egészséges férfiból és nőből álló csoportot toboroztak, akik hajlandók voltak egy hónapra lemondani az alkoholról. Ezt a 94 fős brigádot aztán összehasonlították egy 47 főből álló kontrollcsoporttal, akik továbbra is folytatták az ivást. Mindkét csoport olyan emberekből állt, akik mérsékelt vagy erős ivók voltak, átlagosan körülbelül napi 2,5 italt fogyasztottak. 

 

A kutatók megállapították, hogy azoknál az embereknél, akik egy hónapra felhagytak az alkoholfogyasztással, jelentős javulás következett be az anyagcsere-állapotukban, annak ellenére, hogy nem, vagy alig változtattak az étrendjükön, a dohányzási vagy a testmozgási szokásaikon.

Ezek az emberek átlagosan körülbelül négy és fél kilót fogytak, a vérnyomásuk csökkent, ahogy jelentős mértékben csökkent az inzulinrezisztencia kialakulásának kockázata is, ami kezeletlenül 2-es típusú cukorbetegséghez vezethet. A rákhoz kapcsolódó növekedési faktorok is jelentősen csökkentek, ez pedig különösen fontos eredmény a kutatók szerint, mivel még a csekély mértékű alkoholfogyasztás is növelheti számos rákos megbetegedés kockázatát. A másik csoportban pedig egyik javulás sem volt tapasztalható.

Az absztinencia jótékony hatásai tehát nem elhanyagolhatók. Olyannyira, hogy világméretű kampányt építettek rá. A száraz januárnak viszont nemcsak az a lényege, hogy az adott hónapban ne fogyasszunk alkoholt, hanem – felmérve pozitív hatásait –, életformává tegyük ezt a viselkedést. 

Mínusz tíz év, anyukám!

Tavaly év elején kéthónapos kúrát tartottam: rostmentesre préselt zöldség- és gyümölcsleveket fogyasztottam, glutén-, tej- és cukormentesen étkeztem, valamint természetesen alkoholt sem fogyasztottam. És amikor találkoztam a drága barátnőimmel, tudjátok, hogy fogadtak?

„Te jó ég! Mit csináltál magaddal? Mínusz tíz év, anyukám! Mínusz tíz év!"

És valóban! Nemcsak hogy jelentősen fogytam, de a bőröm gyönyörűen kitisztult és kifeszült, eltűntek a táskák, a sötét karikák a szemem alól, nem voltam felvizesedve sem.

Természetesen én nem egy fogadalom miatt tartóztattam meg magam, hanem egy dupla bélműtét kényszerű szabályait hajtottam végre – ergo, nem volt más választásom. De ha azt nézzük, hány embernek nincs más választása, és mégsem tudja betartani, amit be kellene az egészsége és az életminősége érdekében? Még úgyis éreztem az új életmódom príma hatásait, hogy közben a kórházban gyógyszereket kaptam, és a sztóma sem volt egy kellemes élmény.  

De nemcsak a külcsínbeli változás volt impozáns, hanem a közérzetem is. Sokat javult a koncentráló képességem, sokkal jobban aludtam, jóval több energiám volt – mondjuk, ehhez a szuperminőségű, vitamindús étrend is hozzájárult. Abban a két hónapban tényleg nem vittem be semmilyen mérget a szervezetembe. Egy morzsányit sem. 

 

A száraz január lényege, hogy megtanuljuk, milyen jó érzés nem inni

Nekem nem sok választásom maradt, rosszullétek gyötörnek, ha kihágást követek el. Persze azóta eltelt egy év, és megengedőbb vagyok azért, viszont ha két pohárnál többet iszom, nagyon megszenvedem. Ergo: nem éri meg.

És azok is ezt mondják, akik részt vesznek ezen a kihíváson: „mennyivel szebb a bőröm, mennyire kipihentebb, energikusabb vagyok, milyen jó, hogy le tudok végre adni néhány kilót. Nincs másnaposság, nincs fejfájás, a gondolataim tiszták, éberek.” 

Viszont nem mindenkire van ilyen hatással

Mivel nem vagyunk egyformák, így egyértelmű az is, hogy nem mindenki alakítja át az alkohollal való kapcsolatát, miután kipróbált egy egyhónapos józansági kihívást. Így volt ez a már említett vizsgált csoporttal is, amelynek egy kis része több alkoholt kezdett fogyasztani, mint azelőtt – különösen erős alkoholfogyasztókról volt szó, olyan emberekről, akik jóformán függnek tőle.

Ezért fontos megérteni, hogy ezek a kihívások nem jelentenek csodaszert mindenki számára. Mint ahogyan semmi sem garantál biztos fogyást, biztos gyógyulást, vagy biztosan bármit. 

Ha kedvet kaptál, de nem tudod, hogyan vágj bele, íme, néhány tipp hozzá:

1. Ne csináld egyedül!

Ökör iszik – pontosabb nem iszik – magában, ne légy ebben sem egyedül! Egy társ segít átlendülni a holtpontokon és elérni a célt, hogy végigcsináld és életmóddá alakítsd az alkoholmentességet. 

2. Találd meg, mit innál szívesen!

Ami nem alkohol, hanem amivel az alkoholt helyettesítheted. Így ha étterembe mész, vagy otthon italozol a barátaiddal, az első kellemetlen kört le tudod gyűrni. Én például mentateát iszom ilyenkor, méghozzá friss mentából, mert nagyon imádom, és príma frissítő, de télen, nátha idején ezt lecserélem mézes-gyömbéres-citromos italra. Illetve nagy kedvencem még a citromleves víz is. 

3. Kerüld azokat a helyeket, ahol sokkal több alkalom adódik a piálásra!

Sajnos vagy nem sajnos, de ezt szükségszerű volt bevezetnem, és bizony ez a baráti kapcsolataimat is átalakította.

Az elején nehezen fogadták el, hogy visszautasítom az alkoholt, néhányan még úgy sem tudták megérteni, hogy tudták, milyen nehéz időszakon vagyok túl, így azt határoztam el: kerülni fogom a szórakozóhelyeket, bulikat, amennyire csak tudom. Ez okozott némi identitásválságot, de aztán minden a helyére került: most már nem tagadom meg magamtól teljesen a szórakozást, de tudok alkohol nélkül bulizni, ünnepi alkalmakon engedélyezek magamnak egy-két pohárral, ezekre pedig külön izgalommal készülök, így tényleg visszakapták az ünnepi jellegüket ezek az események.

  

4. Kövesd nyomon, mennyi pénzt takarítasz meg!

Meg fogsz rajta lepődni, mert én dobtam egy hátast, és azt kiáltottam: én tényleg ennyi pénzt elbuliztam? Te jóságos ég! Ugyanez lesz nálad is! (Azt a pénzt pedig sokkal jobb dolgokra elköltheted, és még a bőröd is szép lesz.)

A legfőbb indokom pedig: tudod te, mennyire jó felébredni úgy, míg a barátaid gyorskaját rendelnek és zéró kólát isznak másnapos fejjel, égő lehelettel és kiszáradt bőrrel, felvizesedve, hogy neked tiszta az elméd, tiszta a leheleted, és semmilyen fejfájás nem gyötör? Megfizethetetlen!

Elég indokot mondtam? Eleget szerintem.

Írd meg kommentben, hogy tartod-e a száraz januárt, és ha igen, mit tapasztalsz!

Források: ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Yana Tikhonova

Szentesi Éva