„Csak még ezt az utolsó falatot…”

„Vegyétek el tőlem, különben megeszem az egészet!”

„Már csak a szemem kívánja.”

„Ezt még megeszem, aztán újévig már semmit.”

„Mozdulni sem bírok, gurítsatok haza!”

Ismerősen hangzik? Ezek a mondatok nagy valószínűséggel a legtöbbünk száját elhagyták már a karácsonyi asztal körül kókadozva. Az ünnepek alatt hajlamosak vagyunk sokkal többet enni, mint a hétköznapokban, és még azok is gyakran „bűnöznek”, akik az év többi napján odafigyelnek az étkezésükre. Hiszen nehéz nem elcsábulni: itthon amúgy is nagy hagyománya van annak, hogy karácsonykor sokkal több étel készül, mint amennyit a vendégek száma indokolna, és az ünnepekhez tartozó családlátogatás is hozzájárul ahhoz, hogy ez a pár nap egy jó hosszú, egybefüggő étkezéssé váljon. És akkor a tukmálós házigazdákról még nem is beszéltünk.

Itthon a karácsony tehát legalább annyira az evés, mint a szeretet ünnepe, ráadásul a hagyományos ünnepi menü nem a kifejezetten egészséges ételek és italok parádéja.

Ez pedig komoly következményekkel járhat a szervezetünkre nézve.

Ez történik a testedben

Számos jele lehet annak, hogy túlettük magunkat, a kicsit kellemetlentől az egészen súlyos szövődményig, lássuk, mik ezek:

1. Kajakóma

Valószínűleg ismerős kifejezés a kajakóma, sokan átéltük már egy nagyobb étkezés után, amikor azt éreztük, meg sem bírunk moccanni, és menten elnyom bennünket az álom. Ez az állapot már bőven túl van a jóllakottságon, ilyenkor a magas szénhidrát-, cukor és zsírtartalmú ételek elfogyasztása következtében nagy mennyiségű glükóz kerül a szervezetünkbe, ami csökkenti az úgynevezett orexin nevű, ingerületátvivő-anyag szintjét, ami az ébrenléti állapotért felelős.

2. Gyomorégés

Az ételek lebontásában óriási szerepet játszik a gyomorsav, és minél nagyobb mennyiséget eszünk, annál több termelődik belőle. Ha túlesszük magunkat, túl sok gyomorsav termelődhet, ami kimarhatja a gyomor belsejét, és visszaszivároghat a nyelőcsőbe, amitől kialakul a gyomorégés. Ezt savlekötővel csillapíthatjuk, de nem optimális megoldás, érdemes elkerülni.

3.Gyomortágulás, székrekedés, puffadás, hányás

Szakértők szerint a gyomrunk átlagosan egy liternyi étel tárolására képes, ám a túlevés következtében akár a háromszorosára is nőhet a befogadóképessége. A kitágult gyomor nyomhatja a körülötte lévő szerveinket, ami kifejezetten kellemetlen érzés.

A túlzott mennyiségű ételfogyasztás másik következménye lehet, hogy felborul a bélflóránk egyensúlya, ami alhasi görcsökhöz, székrekedéshez vagy hasmenéshez vezethet.

A nehezen emészthető, zsíros és fűszeres ételek pedig – amilyen sok hagyományos karácsonyi fogás is – puffadást okozhatnak, amin tovább ronthat, ha szénsavas üdítőket és alkoholt is iszunk melléjük.

Továbbá a gyors evés sem segít a helyzeten, mert étkezés közben természetes módon némi levegőt is nyelünk, ami, ha habzsolunk, tovább fokozhatja a kellemetlen puffadást. Végső esetben pedig, amikor a szervezetünk egyszerűen képtelen megbirkózni az elfogyasztott étel mennyiségével, hányás is előfordulhat, aminél kevés ünnepibb tevékenységet tudok elképzelni. 

 

Az italok is számítanak, de még mennyit!

Hajlamosak vagyunk az üdítőket kihagyni akkor, amikor végig vesszük, mi mindent fogyasztottunk, pedig nagyon is számítanak. „Érdemes kerülni a cukros, édesítőszeres és szénsavas italokat, amik emelik az inzulinszintünket” – mondja Willy Dóra, aki azt is hangsúlyozza, hogy fokozatosan hagyjuk el ezeket az ételeket és italokat, ne egyik pillanatról a másikra, és ha nem akarjuk vízzel pótolni a kieső folyadékmennyiséget, akkor a natúr gyümölcstea jó választás lehet.

Továbbá fontos, hogy lehetőleg minél kevesebb alkoholos italt fogyasszunk – természetesen az a legjobb, ha egyáltalán nem iszunk –, mert az ünnepi időszakban mindig megemelkedik a hasnyálmirigy-gyulladással szenvedő betegek száma,

ami akár életveszélyessé is válhat, és aminek kialakulásához ez a fajta egészségtelen étkezés nagyban hozzájárul.

Mit tehetünk?

„A pluszkilók akkor tudnak gyorsan felszaladni, ha az inzulinszintünk ingadozik, megemelkedik a nap folyamán többször is, úgyhogy nagyon fontos lenne, ha az ünnepek alatt is lenne rendszer az étkezésünkben” – mondja Willy Dóra, valamint hangsúlyozza, hogy fogyasszunk olyan ételeket, amik kevésbé emelik meg a vércukorszintet, ezáltal kevesebb inzulint választ ki a szervezetünk. Ebben az is segíthet, ha néhány alapanyagot helyettesítünk egy jobb változattal, például, ha a töltött káposztába a sima rizs helyett barna rizst teszünk. 

 

Vagy az is jó megoldás lehet, ha az elkészítési módon változtatunk, például a rántott halat nem bő olajban, hanem a sütőben sütjük meg, vagy ha a rántás helyett a párolást választjuk. Valamint a nehezebb, mondjuk, majonézes krumplisaláta helyett vagy mellett friss vagy párolt zöldségekből készült salátát is fogyasszunk.

A túlevést elkerülendő jó taktika, ha többször eszünk kevesebbet, és azzal is segíthetünk a szervezetünknek, ha hagyunk időt, hogy feldolgozza az ételeket. Érdemes a desszerttel egy-két órát várni az ebéd után, és a cukor helyett alternatív édesítők után nézni. Willy Dóra a természetes megoldásokat javasolja:

„Kiválóan lehet édesíteni sütőtökkel vagy édesburgonyával, és konkrét cukorpótlónak a steviát, kis mennyiségben pedig az eritritet és a glicint ajánlom”. 

Kifejezetten fontos tehát, hogy az ünnepek alatt is figyeljünk a megfelelő minőségű és mennyiségű étkezésre, ne vigyük túlzásba, hogy a karácsony minden perce felhőtlen lehessen! 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/golero

Dián Dóri