A CNN Travel számolt be róla nemrégiben, hogy

az alvásturizmus egyre nagyobb teret hódít az elmúlt években, olyannyira, hogy egyes szállodák már kifejezetten arra specializálódnak, hogy az aludni vágyó vendégeket magukhoz csalogassák a legpihentetőbb utazás reményében.

A világjárvány óta ráadásul az érdeklődés jelentősen megugrott, a szolgáltatók pedig azonnal meghallották az alváshiányban szenvedők segélykiáltását.

Sorra nyitnak az alvószállodák

A Park Hyatt New York szálloda egy éve nyitotta meg a 80 négyzetméteres, úgynevezett alváshelyreállító lakosztályát, amely alvásjavító szolgáltatásokat kínál: azaz speciális technológiával kialakított intelligens matracokat, alvást elősegítő illóolajok keverékét, szemmaszkot, alváshoz kapcsolódó irodalmat (!) és tágasabb tereket. (Mindezt potom 1352 dolláros átlagáron éjszakánként, ami körülbelül 540 ezer forintot jelent.) A Rosewood Hotels & Resorts nemzetközi luxusszálloda és üdülőközpont, amely 16 országban 28 szállodát üzemeltet, szintén az elmúlt egy évben indította útjára az Alvás Alkímiája néven futó kezelési csomagját, amelyben például személyre szabott jóga, meditáció, arcmasszázs, párnaillatosító spray (!) is található, és amelynek célja, – a lánc szavaival élve – a pihenés elősegítése. 

 

Londonban 2020-ban nyitotta meg a kapuit az első alvásra specializálódott szálloda, amely innovatív hangszigeteléssel ellátott szobákkal rendelkezik, a svéd ágygyártó cég, a Hästens pedig egy évvel később a portugál Coimbrában nyitotta meg az első Hästens Sleep Spa Hotel butikszállodáját 15 szobával.

De miért akar mindenki aludni?

A CNN felkereste dr. Rebecca Robbins alváskutatót és a Sleep for Success! (Aludj a sikerért!) című könyv társszerzőjét, aki szerint régóta kap egyre nagyobb a hangsúlyt az alvás mint utazási ágazat, különösen a szállodák esetében. A szakember szerint míg korábban a hotelek elsődleges célja éppen az volt, hogy a pihenést kvázi megnehezítsék vagy lerövidítsék az általuk kínált bőséges vacsorákkal és szórakozási lehetőségekkel, ma már egyre nagyobb fókuszt kap a rekreáció.

Azt hiszem, mostanra sokkal tudatosabbak lettünk a feltöltődés és a jó közérzet fontosságának megítélésében.

– mondja.

A jelek szerint mindebben óriási szerepe volt a pandémiának. A Journal of Clinical Sleep Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a 2500 megkérdezett felnőtt 40 százaléka számolt be arról, hogy a járvány kezdete óta csökkent az alvásminősége.

A lap Malminder Gill hipnoterapeuta, meditációs és holisztikus edzőt (bizony-bizony, Amerikában ennek a foglalkozásnak az űzőire is van igény) is felkereste, aki szintén változást észlelt az emberek alváshoz való hozzáállásában. Gill rámutat, hogy

a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás hiánya olyan problémákhoz vezethet, mint a szorongás, depresszió, hangulatingadozások, amelyek jelentősen befolyásolják az életminőséget,

emiatt az emberek egyre komolyabban veszik a pihenés fontosságát.

Mindez persze óriási biznisz 

Gill a londoni The Cadogan Hotellel együttműködésben alkotta meg a Sleep Concierge néven futó egyedi szolgáltatást, mely az alvásproblémákkal küzdő vendégek számára nyújthat segítséget. (Illetve mindenki másnak, akik hajlamosak ráharapni egy-egy ígéretes marketingfogásra.) A szolgáltatás elalvást segítő ​​meditációs felvételt és úgynevezett párnamenüt kínál különféle lehetőségekkel, annak függvényében, hogy a vendég hanyatt vagy oldalt szeretne aludni, továbbá súly alapján választható takarót, egy egyedileg kifejlesztett (nyilván) lefekvés előtti teát, valamint illatosított párnapermetet. 

 

„A különböző emberek számára, életük különböző szakaszaiban, különböző dolgok működnek” – mondta a holisztikus edző. Azt azonban ő is elismerte, hogy ezekkel az eszközökkel bár nagy eséllyel növelhetjük a jó alvás esélyeit, mindenki számára bevált recept azonban nincs.

De van ennek valójában értelme?

Felmerülhet a kérdés, hogy az ilyen rövid ideig alkalmazott módszerek, mint egy-egy utazás vagy pár napos elvonulás, valóban hozhatnak-e hosszú távú megoldást az alvásproblémákra. Dr. Robbins szerint az egészséges alvási stratégiák köré épülő utazási élmények, amelyeknek célja, hogy a vendégeket az alvás javításához szükséges eszközökkel lássák el, rendkívül hasznosak lehetnek,

feltéve, hogy egy-egy orvosi vagy tudományos szakértő valamilyen módon segít meghatározni, hogy nem áll-e a háttérben valamilyen kezeletlen probléma,

például alvási apnoe, nyugtalanláb-szindróma, esetleg álmatlanság. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy az alvási programokat kínáló szállodák szakképzett orvosokkal, egészségügyi szakemberekkel együttműködve alakítsák ki a szolgáltatásaikat.

A genfi ​​Mandarin Oriental Hotel még egy lépéssel előrébb jár versenytársainál, ők ugyanis a CENAS-szal, egy svájci alvási magánklinikával együttműködve szerveznek háromnapos programokat, ahol a vendégek alvási szokásait tanulmányozzák a lehetséges alvászavarok azonosítása érdekében. Bár az alvásközpontú létesítmények és élmények többsége a luxus utazási szektorba tartozik, dr. Robbins úgy véli, minden szállodának és üdülőhelynek prioritásként kellene kezelnie az alvás jelentőségét, és mint mondja, minden szinten van erre lehetőség. Hiszen igazán nem kerül sokba akár csak egy pár füldugót elhelyezni az éjjeli szekrényen, a hozzáadott értéke viszont óriási.

A szakember azt is hozzáteszi, hogy az alvásturizmus térhódításával egyidejűleg izgatottan várja, milyen újításokkal rukkolnak még elő a legkreatívabb szolgáltatók, hiszen, mint mondja, még rengeteg kiaknázatlan lehetőség rejlik az utazás és az alvás tudományának összehangolásában.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Sergey Mironov

Krajnyik Cintia