Innen szép nyerni

Tizennégy éves korom óta sminkelek, de ennél többet nem foglalkoztam az arcbőrömmel. Példa sem volt igazán előttem, anyukám sem fektetett erre egy hidratálókrém használatánál erősebb hangsúlyt, igaz, ő nem is sminkelte magát soha. Így hát magamnak kellett kitalálnom, hogy pontosan mit tegyek az arcomra kent smink eltávolítását és a bőröm ápolását illetően.

Ebből már kitalálhatjátok: semmit nem kezdtem ezzel a helyzettel, sőt, tizenhat éves voltam, amikor megtudtam: létezik olyan, hogy sminklemosó. Addig a kezembe akadó testápolóval vakartam le magamról a festéket. Már amikor egyáltalán megtettem, mert utáltam, ahogy ragad, így rengetegszer le sem mostam az arcomat, maximum vízzel leöblögettem, ami egyenértékű a halottnak adott csókkal a festék eltávolításának hatékonyságát illetően.

Az pedig, hogy különböző krémeket kenjek magamra, fel sem merült, hiszen „azok ilyen ránctalanító kencék, nekem meg nincs rá szükségem” – gondoltam én.

Ránctalanításra tényleg nincs, de hidratálásra például lett volna.

Kamaszként tehát magasról tojtam erre a kérdésre, de fiatal felnőttként sem lett jobb a helyzet. Ekkor már kezdett derengeni, hogy valamit azért mégis kellene tennem az arcbőröm egészsége érdekében, ezért bementem az első drogériába, és összevásároltam mindenféle terméket, amik aztán – mivel az elhatározás nem volt túl erős bennem – szépen megposhadtak a fürdőszobafiókom mélyén. Körülbelül kéthavonta egyszer, amikor eszembe jutott, magamra kentem mindent, és csodálkoztam, hogy nem történik semmi változás. De eddigre legalább már odáig eljutottam, hogy minden este lemostam a sminkem micellás vízzel. 

 

Így érkezünk el tavaly október végére, amikor Anna és Adri frászt kapott attól, hogy amit én ápolásnak gondolok, azt leginkább rombolásnak lehet nevezni. Adtak néhány jótanácsot, és eligazítottak, hogy merre érdemes elindulnom, minek kell utánaolvasnom azért, hogy nekem is olyan ragyogó legyen az ábrázatom, mint nekik.

Most először tényleg komolyan vettem a dolgot, beleástam magam a témába, és fél év után szabad szemmel látható az eredménye.

Kezdjük az alapokkal

Ha beírod a keresőbe, hogy „arcápolási rutin”, hamar szembe találhatod magad a koreai tíz lépésből álló rutinnal, ami elsőre egészen megdöbbentő lehet, és bonyolultnak tűnhet. Szerencsére ez nincs kőbe vésve, nem kötelező ennyi mindent használni – és ennyi lépést követni – főleg nem elsőre – ahhoz, hogy egészséges legyen az arcbőrünk. Takács Petra szerint kettő plusz egy lépést kellene mindenkinek nemtől, kortól és bőrtípustól függetlenül minden nap megcsinálnia: a tisztítást, a hidratálást, valamint reggel a fényvédő használatát.

Miért van erre szükség? A bőrünk a legnagyobb érzékszervük, ráadásul az arcunk folyamatosan ki van téve mindenféle környezeti hatásnak, így különösen fontos, hogy megfelelően ápoljuk. Hidratálás nélkül a bőr hamar veszít a ruganyosságából, fényvédelem híján pedig az UV-sugárzás káros hatásai miatt gyorsabban öregszik, legrosszabb esetben rákos elváltozások alakulhatnak ki rajta.

Nem kell mindent azonnal

Ha elhatároztuk, hogy belevágunk a tudatos arcápolásba, először is mérlegelnünk kell, hogy mik a lehetőségeink. A számunkra megfelelő rutin megtalálására biztosan áldoznunk kell: vagy pénzt, vagy időt. Az egyik lehetőség, hogy elmegyünk egy szakemberhez, aki kialakít nekünk egy személyre szabott rutint. A másik, hogy beleássuk magunkat a témába, és az így összegyűjtött információk alapján mi magunk állítjuk össze, hogy mire van szükségünk.

Ehhez az első lépés, hogy meghatározzuk, milyen bőrtípussal rendelkezünk: normál, száraz, kombinált vagy zsíros.

Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy vízzel alaposan megmossuk az arcunkat, majd három–négy óra múlva megnézzük, milyen állapotú a bőrünk. A reakcióból ez hamar kiderül, így el lehet indulni a különböző hatóanyagok irányába, amik segítenek a problémák kezelésében. Rengeteg tematikus honlap, videó és Instagram-oldal foglalkozik ezzel a kérdéssel – többek között Takács Petra oldalán is sok hasznos tippet találhatunk –, így nem kell sokáig keresgélnünk.

A koreai arcápolási rutin lépései a következők:

  1. Olajos arclemosó
  2. Vizes arclemosó
  3. Hámlasztás
  4. Toner
  5. Esszencia
  6. Szérum
  7. Fátyolmaszk
  8. Szemkörnyékápoló
  9. Hidratáló
  10. Fényvédő

Hogy ezekből mit építünk be a saját rutinunkba, és mely lépéseket hagyjuk ki, rajtunk áll, és attól függ, mire van szüksége a bőrünknek. Kezdésként érdemes a lemosókkal, szérumokkal, hidratálóval és fényvédővel indítanunk, és minél jobban belelátunk a témába, annál több mindent építhetünk be a rutinunkba. Fő a fokozatosság, és a legfontosabb, hogy hagyjunk időt magunknak és a bőrünknek, hogy kitapasztaljuk, mi segít a legjobban.

Nincs jolly joker

Mivel a bőrünk egészsége nemcsak attól függ, hogy mit kenünk rá, vagy éppen mit nem, hanem meglátszik rajta a stressz, az életmódunk, a szokásaink és az étkezésünk is, így nincs olyan szer, ami mindenkinek megfelelő. Vásárlás előtt érdemes a különböző fórumokon és gyűjtőoldalakon megnézni mások véleményét az adott termékről, de tapasztalatból mondom, hogy ez sem garancia mindenre. Előfordult velem, hogy egy hidratáló, amit többszáz ember dicsért egy fórumon, nekem nem vált be, és olyan is, amit nagyon lehúztak, és nálam működött.

Így irányadónak jó lehet, de nem jelent biztosítékot semmire, ha egy-egy krémet vagy szérumot dicsérnek vagy éppen utálnak a véleményezők.

Nagy általános támpontok azért persze vannak. Takács Petra hangsúlyozza, hogy nem létezik olyan jó termék, ami azt ígéri, egyszerre több dologra is jó lehet. Azt mondja, azokat a termékeket, amik azt hirdetik, hogy egyszerre hidratálnak, csökkentik a pattanásokat és radíroznak, kerüljük el jó messzire, és olyan készítményeket keressünk, amik egy-két problémára koncentrálnak, de azt megbízhatóan kezelik.

No-go összetevők

Szerencsére nem kell letennünk a kémikusi szakvizsgát ahhoz, hogy eligazodjuk a különböző krémek, tonerek és szérumok összetevői között, ám nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, mik azok az anyagok, amiket, ha meglátunk a felsorolásban, jobb, ha a polcon hagyjuk a terméket.

Takács Petra erősen ajánlja, hogy kerüljük el az esszenciális olajokat, alkoholt és parfümöt tartalmazó készítményeket. Természetesen ez sem ennyire fekete-fehér, mert míg egy zsíros bőrű embernek egy nagyon kevés alkoholt tartalmazó szérum nem rombol, addig egy érzékeny, száraz, rosaceás bőrnek a közelébe sem szabad engedni ilyen terméket.

A parfüm pedig az az összetevő, ami a leggyakrabban vált ki bőrirritációt, ezért kerülendő. Ám ebben az esetben is érdemes figyelni az összetevők listáját: ha a parfüm a felsorolás végén található, akkor kevés van a készítményben, így beleférhet, ha nem érzékeny a bőrünk. Ám ha a lista elején vagy közepén található, jobb, ha nem visszük magunkkal, mert nagyobb mennyiség található belőle a termékben.

A türelem nemcsak a hosszú élet, de az egészséges arcbőr titka is

Minden utánajárás, tervezés és a leghatékonyabb krémek sem érnek semmit, ha egy összetevő hiányzik a képletből: a rendszeresség.

Takács Petra azt mondja, ez a kulcs mindenhez, ugyanis egy-két hét után nem lehet csodára számítani. Időre van szükség, hogy a különböző összetevők hatása látszódjon, ehhez pedig türelem és kitartás kell.

Ezért Petra azt javasolja, hogy mindenki annyit vállaljon, amennyit biztosan tud. „Nincs mindenkinek ideje vagy kedve tíz lépést végigcsinálni – és ezzel nincs semmi gond. A baj ott kezdődik, ha bele sem kezdünk. Inkább álljon négy lépésből a rutinunk, de azt végezzük naponta, minthogy egyáltalán ne csináljunk semmit” – mondja a szakember. 

 

Bevallom őszintén, nekem ez volt a legkényesebb pont az egészben, de sikerült ráállítanom magam, hogy az arcápolás tényleg rutinná váljon. Ezzel pedig valami olyasmit is kaptam, amire nem számítottam: rendszerességet az amúgy elég hektikus mindennapjaimba. Nem is tudtam róla, de úgy hiányzott ez, mint egy csepp víz a sivatagban.

Pihentető rituálé lett az esti és a reggeli készülődésből, ami sokat segít abban, hogy ne essek darabjaimra.

Nincs szükség vastag pénztárcára a hatékony arcápoláshoz

A boltok polcain van hidratálókrém kétezer és tizenkétezer forintért is, így adja magát a kérdés: a jó minőségű készítményeket aranyárban mérik? A válasz: nem feltétlenül. Az ár nyilván irányadó lehet a hatékonyságot illetően, de egyre több olyan márka jelenik meg a piacon, amelyek megfizethető áron kínálnak magas minőségű termékeket. Ráadásul ezeket most már nem is kell összevadászni az internetről, mert folyamatosan kerülnek be a mindenki által ismert drogériák polcaira.

Én is ilyen termékeket használok, és azt mondhatom, maximálisan meg vagyok velük elégedve. A cikk kedvéért most ki is számoltam: napi rendszerességgel használok lemosót, egy gyenge hámlasztót, tonert, háromféle szérumot, éjszakai és nappali hidratálót, valamint fényvédőt, ezek pedig havonta átlagosan kilencezer forintomba kerülnek. Ha leosztom, ez naponta háromszáz forintot jelent, ami egészen döbbenetes. Persze ezek a számok csak hozzávetőlegesek, hiszen van olyan termék, ami a kiszereléséből adódóan egy hónapig, más három hónapig elegendő, de ezt a számítást követve, ha csak a három alaplépést – tisztítást, hidratálást, és fényvédelmet – csinálnám, akkor napi nyolcvanöt forintba kerülne az arcápolásom.

Persze ezek az általam használt termékek, ez a szám lehet alacsonyabb és magasabb is, de jól látszik, hogy nem kell csillagászati összegeket kifizetnünk az egészséges arcbőrért.

És hogy mi az eddigi hat hónap eredménye? A zsíros, pattanásokra hajlamos bőröm ruganyosabb, frissebb, üdébb, mint eddig bármikor. Ugyan még mindig vannak pattanásaim, de jelentősen kevesebb, és hamarabb is gyógyulnak. A változás szabad szemmel látható, és azóta sokkal kevesebbet sminkelek: eltűntek a bőrhibák, amiket eddig alapozóval próbáltam elfedni, így a bőröm fellélegzett, és vele együtt én is jobban érzem magam.

Dián Dóri

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/undrey