–

Lehet orvosi, textil, FFP2 vagy 3, megkötős, gumis, virágmintás, logós vagy flitteres. Kellemetlen, de nélkülözhetetlen.

A maszk nemsokára egy éve hozzátartozik a mindennapjainkhoz, hatással van az egészségünkre: érintkezik a bőrünkkel, és ráirányíthatja a figyelmünket néhány eddig fel sem tűnő jelenségre. Például a szánk és a fogaink állapotára.

Szájszag

Ha maszkot viselünk, akkor nyilvánvalóan lassabban cserélődik a levegő a szánk és az orrunk körül, így az elmúlt időszakban sokan figyeltek fel a saját szájszagukra, és ez el is vitte őket a fogorvosi rendelőbe.

Mint dr. Kerekes Fanni mondja, nagyon helyesen, mert bár a szájszag önmagában nem feltétlenül betegség, hanem számos kórkép vagy elváltozás tünete lehet, így érdemes utánajárni, mi állhat a háttérben. A lehetséges okok egy része valóban fogászati probléma, más része a fül-orr-gégészet területét érinti, a további okok feltérképezéséért pedig „még lejjebb kell menni”, hiszen akár emésztőszervi vagy anyagcsere-probléma is lehet az eredet.

Ami a fogakat illeti, első lépésben már a nagyobb odafigyeléssel végzett fogápolás – a napi kétszeri fogmosás és egyszeri fogselymezés – is eltüntetheti a szájszagot. Home office-ban kell lennie fogkefének is! (De akár az irodában is.) Komolyabb esetben fogszuvasodás vagy ínygyulladás áll a háttérben, ami már fogászati ellátást igényel.

A szájszárazság is okozhat szájszagot. A nyál fontos szerepet tölt be az ételmaradékok és a kórokozók eltávolításában, ezért amikor kevesebb nyál termelődik, akkor a szájszag is erősebbé válhat.

(Bár ez nem tartozik szorosan a témánkhoz, de azért megemlítjük, hogy éjszaka élettanilag is csökken a nyáltermelés – különben nem nagyon tudnánk aludni –, ezért fordulhat elő, hogy még Julia Robertsnek sem orgonaillatú reggel a lehelete a Sztárom a páromban.)

A dohányzás és a túl kevés folyadék fogyasztása is okozhat szájszárazságot (és így szájszagot), ahogyan a cukorbetegség és a depresszió is. 

Aki orrpolipban, krónikus náthában vagy krónikus orrmelléküreg-gyulladásban szenved, az inkább a száján keresztül vesz levegőt: ezekben az esetekben megint csak a könnyen kialakuló szájszárazság okozhatja a szájszagot. A kellemetlen illat hátterében mandulagyulladás is állhat.

Dr. Kerekes Fanni fogorvos (fotó: Oláh Attila)

A légutak, a nyelőcső és az emésztő szervrendszer bakteriális, gombás, vírusos vagy daganatos megbetegedései is okozhatnak szájszagot. Természetesen nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, de egy kivizsgálást megér a dolog.

Fogszabályozás

Dr. Kerekes Fanni szerint az, hogy a megtakarításokat az elmúlt egy évben nem nagyon tudtuk például utazásra elkölteni, valamint az, hogy úgyis többnyire otthonról dolgozunk, ha pedig mégis emberek közé megyünk, akkor maszkot viselünk, sokakat arra ösztönzött, hogy belevágjanak a fogszabályozásba. Ez ugyanis egy idő- és pénzigényes folyamat, ami másfél évbe és akár több százezer forintba is kerülhet. (Ez persze a rögzített készülékekre vonatkozik, természetesen akad, akinek a fogsorát lényegesen olcsóbb kivehető készülék is tökéletesen rendbe hozza, szóval nem akarunk senkit elijeszteni.) Aki megteheti, ennél jobb alkalomra valóban felesleges várni, ha már így alakult az élet.

Gyerekek mindenekelőtt

A fogászati ellátás működik tehát, és talán a páciensek fogszabályozási kedve is túléli a vírust.

Az pedig már a pandémiától függetlenül is jellemző volt, hogy a gyerekeink egészségi állapotát sokkal gondosabban követjük, mint a sajátunkat, így előbb foglalunk időpontot az ő éves fogászati szűrésükre, mint saját magunknak.

A doktornő is említ olyan esetet, hogy először a gyereknél vágtak bele a fogszabályozásba, majd kicsit később a szülő is elszánta rá magát, látván, túlélhető a procedúra. Ám a fordítottja is jellemző: a rendszeresen fogorvoshoz járó páciensek azok, akik időben elkezdik fogorvoshoz hordani a gyerekeiket. (Már a fogváltás lezajlása előtt mindenképpen érdemes évente elvinni a lurkókat egy ellenőrzésre.) 

 

Maszketikett

Ha már a maszkkal indítottunk, zárásként ejtsünk ismét néhány szót róla. Dr. Kerekes Fanni tapasztalatai szerint a maszkviselési szokásaink hagynak némi kívánnivalót maguk után. Az orvosoknál egyértelmű, hogy páciensenként maszkot cserélnek, de vajon mi a helyzet velünk, többiekkel? A doktornő gyakran tapasztalja, hogy a maszkok sokszor a zsebben várják az újabb és újabb bevetést, vagy éppen a földön landolnak, ahonnan még simán megmentjük őket (hoppá, jó lesz az még). Belül alapozó- és tüsszentéshegyek, kívül csilivili minta, szigorúan a napi szetthez passzolóan.

Az orvos nem kér mást, csak ennyit: ha textil, mossuk mindennap. Ha szűrős, cseréljük a szűrőt is. Ha orvosi, egyszer használatos, akkor csak aznap viseljük, nem pedig addig, amíg túl gyűrötté nem válik a zsebben.

És közben pandémia ide, maszkviselés oda, ápoljuk rendesen a fogainkat. Mindig.

Dudics Emese

Ha maszkhordás a bőrödet is megviseli, olvasd el EZT a cikket

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/d3sign