– 

Egy külvárosi, sötét kis éjszakai klub volt életem első munkahelye. Húszéves voltam, otthagytam a vidéki fősulit, kellett a pénz, hát, elmentem vendéglátózni. Az első hely, ahová besétáltam próbanapra, ez a fekete kis lyuk volt. A belső falfestés is eleve sötét volt, mindezt tetézték azzal, hogy vörös lángnyelveket festettek a falra. A pult középen volt, ott kellett állnom este hattól reggel hatig. Nem sok jó ígéret volt benne, de húszévesen az ember az ilyesmit nem tudja józan ésszel felmérni.

A fizetés jó volt, a vendégek rendesek. Aztán amikor eljött a péntek, egészen más irányba indult el a szórakozás. Előkerültek az apró műanyag tasakok, különböző tabletta formájú valamik, gyanús fehér porok, zöld cigaretták.

Én ilyesmiket azelőtt még soha nem láttam. Sosem kerültem kétes hírű társaságokba, nem próbáltam ki addig semmilyen drogot, a fű szagától is rosszul voltam.

Innentől fogva viszont rendszeresen végignéztem, ahogyan minden egyes péntek délutántól egészen vasárnap délutánig szétcsapják magukat a vendégek a szűk, fekete kis lyukban. Volt, hogy haza sem mentem csak néhány órára, és olyankor a tulajdonos állt be a helyemre, hogy ki tudja szolgálni a haverjaiból álló társaságot. Szépen fizettek, nem sok gondom akadt azzal, hogy ők szívnak, úgy voltam vele, hogy ez az ő dolguk.

Nekem fogalmam sem volt a drog súlyosságáról. Megkérdezték néhányszor, hogy akarok-e velük szívni, de én ezeket a kínálkozó alkalmakat rendre elutasítottam. Egész egyszerűen azért, mert nem érdekelt a dolog.

Volt közöttük egy fiatal srác. Gerének hívták, a Gergelyből kapta ezt a becenevet. Gere néhány évvel volt idősebb nálam, helyes volt nagyon, az alkoholista anyjával élt, és éppen akkor szakított a barátnőjével. Rám volt állva az első perctől kezdve, de akkor én még szerelmes voltam a fősulis barátomba, akit magam után hagytam Szegeden. Aztán ahogyan megkopott a távolság miatt a vidéki románc érzelmi vihara, úgy kerültem egyre közelebb Geréhez. Gere nem volt gazdag gyerek, egy autóalkatrész-üzletben dolgozott a kerületben, de valahogy mindig volt pénze, menő kocsival járt, és minden hétvégén cuccozott ő is a társasággal.

Nem tűntek veszélyesnek. Nem viszolyogtam tőlük.

Úgy fogtam fel, hogy most látom egy másik szeletét is a világnak, végre kibújtam a kényelmes szülői fészekből, végre nem szól rám senki, hova menjek, mit csináljak, és legfőképpen, mit tanuljak.

Egészen másfajta iskolába iratkoztam be azzal, hogy eljöttem hazulról, és munkába álltam egy olyan helyen, ahová még képesítésem se volt.

Gerével összejöttünk. Nem tudom, hogy szerelem volt-e? Inkább csak hagytam, hogy történjenek a dolgok, és jó érzés volt, hogy végre Pesten is tartozom valahová. Az anyja mindennap részegen feküdt otthon, nem nagyon kommunikált már a világgal, Gere pedig munka után rohant hozzám a klubba, és ez a klub lett a mi kis fészkünk.

Ő mondta, hogy próbáljam ki a cuccot, mert semmi bajom nem lesz tőle, és bíztam benne, úgyhogy felszívtam életem első csíknyi spuriját (speed – a szerk.). A néhány órán át tartó feszült repülés után hajnalra már rendesen rosszul voltam tőle, és megfogadtam, hogy én bizony soha többet nem kérek ebből. De Gere egyre jobban belecsúszott az egészbe. Hó végére már semmi nem volt a fizetéséből, mert elköltötte anyagra. Eki (extasy – a szerk.) és spuri, ez volt a menü minden áldott hétvégén, péntektől-vasárnapig. Én meg végignéztem, ahogy ő meg a barátai rommá szívják magukat. Akkoriban még működtek Vizoviczky helyei a hajógyárin, minden vasárnap onnan bújtak elő valamikor késő délután, és akkor feküdt le aludni.

Akkor már néhány hónapja náluk laktam, egyszerűbb volt onnan bejárni a melóba. Az egész drogozgatás pedig akkor kezdett el igazán zavarni, amikor a fizumat is elkérte azon a címen, hogy be kellene segítenem a rezsibe, mert az anyja szólt, hogy csak úgy ingyen és bérmentve nem lakhatok náluk. Minden hónapban leadtam harmincötezer forintot a fizetésemből. Takarítottam a lakást, ami valószínűleg évek óta nem látott már tisztítószereket meg porszívót, és én teljesen pöpecül rendberaktam. Napközben főztem, délután Gerét vártam, este pedig mentem dolgozni, és ő elkísért. Aztán már hétköznap is be-belecsúszott a drogozásba és egy idő után mindennapossá vált.

Volt, hogy a pénzem is lenyúlta, és akkor aztán végleg elegem lett az egészből.

Elkezdtem új melóhely után nézni, és az egyik hirdetés egy éppen akkor nyíló, budai étteremben kínált pultos állást, egy egészen más környéken, ahol még azelőtt sohasem jártam. Emlékszem az első utamra Budára, amikor először mentem el villamossal a MOM park mellett, azt hittem, hogy a világ másik végén vagyok, a jobbik felén, még a levegő is másmilyennek hatott a tüdőmben. Felvettek az étterembe az első próbanapomon.

Az nem volt kifejezés, hogy Gere mennyire nem örült. Szétcsapta magát három napra, majd fenyegetőzött, hogy bejön, és szétveri a pultot. Egy ilyen elegáns helyre be sem engedték volna. Rettenetesen zavarta, hogy nem tud kontroll alatt tartani. Onnantól kezdve mindennap „rottyon” volt, nem lehetett vele normálisan kommunikálni, előfordult, hogy arra mentem haza, hogy szétdobálta a ruháimat, és széttörte a tányérokat.

Az új munkahelyemen összehaverkodtam a pultos lánnyal, aki éppen szobatársat keresett. Az első kerületben volt az albérlete, a pasija lelépett, és egyedül nem bírta volna fizetni. Azt mondta, hogy az első hónapot még nem kell odaadnom, tudta, hogy minden pénzem elszedte Gere, és majd pótolom neki a következőből.

Egyik szombat éjjel, amikor a Hajógyárin csapatta Gere a haverjaival, átjött a kolleganőm, minden cuccomat összepakoltuk, és elszöktetett tőlük.

Az anyja a kanapén feküdt kiütve. Észre sem vette, hogy lelépek onnan.

Gere sokáig fenyegetőzött telefonon. Számot cseréltem. Aztán az éttermi vonalon zaklatott. Volt olyan is, hogy megvárt munka után a hely hátsó bejáratánál, szólnom kellett a szakácsoknak, hogy segítsenek. Egy idő után lekopott.

Évek teltek el azóta.

Néhány hónapja feldobta a Facebook ismerősnek. Megnéztem a fotóját. Már nem ugyanaz a helyes srác, mint amilyen régen volt. A szemei üvegesek lettek, le is fogyott rendesen. Nem emlékeztet semmi belőle arra az emberre, akit egyszer valamikor, talán szerettem egy rövid időre.

Tamara

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/Marjan_Apostolovic