Esély egy új életre – Rami, az egyik bagi lány története folytatódik

–

Rami, ahogy azt korábban elmesélte, első bagi lányként tett érettségit, de jóval előtte, már tizenöt évesen megfogalmazta, hogy mindenképpen továbbtanul és valamilyen természettudományos pályát céloz meg. Az ART-RAVALÓ projekt lehetőségét, amelyet a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál Egyesület közösen valósít meg, a Bagázsban vele dolgozó mentora, Kakukk Tímea mutatta meg számára. Igaz, Rami a válogatót majdnem kihagyta.

„Azt gondoltam, ennyire jó dolog úgysem történhet velem, aztán mégis rávettek, hogy menjek.

Nagyon élveztem az egészet, annyira jó hangulatot teremtettek nekünk a játékok, beszélgetések során. Utána azért még mindig úgy gondoltam, képtelenség, hogy engem behívnak. Végül mégis jött az értesítés, és én nagyon boldog voltam” – idézi fel Rami, aki több mint félév távlatából még inkább hálás, hogy részese lehet a programnak.

A projekt Rami számára kilenc hónapon át lakhatást, étkezést és ingyenes BKK-bérletet biztosít, miközben az elmúlt időszakban egy színdarab megalkotásának folyamatát is megélhette társaival. A fiatal lány úgy érkezett, hogy alig mert megszólalni a színpadon, sőt már attól rosszul érezte magát, ha csak fotózták. Ehhez képest a februári záróelőadáson az egyik legtöbb szöveggel járó szerepet játszotta.

Olyanokat keresnek, akik tudnak élni a felkínált lehetőséggel

Az ART-RAVALÓ lényege, hogy az anyagi támogatás mellett a saját élményű művészi aktivitás lehetőségét adja a résztvevőknek, akik hátrányos helyzetű, vagy gyermekvédelemben nevelkedett fiatalokból kerülnek ki. Ahogy Schermann Márta szakmai vezető, művésztréner mondja, a tavaszi válogatóidőszakot nem felvételiként határozzák meg, és nem is így kell elképzelni: ez valójában egy toborzás, ahova igyekeznek minél több fiatalt elhívni.

„Nagyon jól működik a hálózatunk, ezért eljutunk javító intézetekbe, nevelőszülőknél élő fiatalokhoz, hátrányosabb helyzetű településekre is, ahol igyekszünk személyesen, játékokkal, jó példákkal felkelteni az érdeklődést. A végső rosta előtt azt próbáljuk kiszűrni, ki akarja komolyan a lehetőséget. A papírokat, dokumentumokat, amelyeket bekérünk, sokszor három kör helyett várhatnánk egy levélben, de tudatosan intézzük több részletben ezeket a dolgokat. Ezzel is monitorozzuk, hogy ki az, aki még a harmadik elküldendő emailnél is kitart” – foglalja össze Márta.

A háromnapos budapesti toborzáson végül általában negyven körüli a létszám: itt ‒ a különböző drámajátékok, ritmusgyakorlatok, zenés feladatok segítségével ‒ a stáb rálát a képességekre, temperamentumra, együttműködési hajlandóságra, vagy épp a nehézségekre, míg a jelentkezők megismerik a rájuk váró közeget.

Látják, hol fognak lakni, hallanak a projekttel járó kötelességekről és a jogaikról egyaránt.

„Az egyik legfontosabb, hogy megértsék, nekik is minket kell választani: ne csak sodródjanak ide, vagy azért mondjanak igent, mert valaki meggyőzte őket, hogy ez a legjobb. Ők akarják a lehetőséget. A három nap után aztán összeül a stáb, és felállít egy sorrendet, de ez nem arról szól, ki a legokosabb, legügyesebb. Hanem arról, kiről gondoljuk azt, hogy a leginkább jót tenne neki a projekt, és élni is fog azt itt tanultakkal. Tudatosan törekszünk arra, hogy minél vegyesebb társaságot komponáljunk össze: akad, aki bár traumatizált háttérrel jön, de stabilabb lábakon áll, más kognitív lemaradásban van, vagy épp testi bajokkal küzd. A fenti szempontok alapján összeállított lista első tizenöt szereplőjét hívjuk be” – osztja meg a kiválasztás menetét a szakmai vezető.

A színpadon nincs periféria

Az őszi kezdés persze sohasem zökkenőmentes, hiszen a fiatalok nagy részének a drámamódszer újdonság, a színpadi eszközök idegennek tűnnek, vagy épp nehéz megnyílni, bizalmat építeni az ismeretlen felé.

„Az elején sokan nem mernek megszólalni, vagy épp nem szeretik, ha hozzájuk érnek, megfogják a kezüket, mások a szemkontaktust is nehezen veszik fel. Türelmesnek kell lenni, szépen lassan bomlanak le a gátak. Itt van például Rami, aki kezdetben keveset kommunikált, a végére pedig előfordult, hogy ő vezette a bemelegítő játékokat” – meséli Schermann Márta.

A szakember, aki az előadások rendezője is egyben hangsúlyozza, a legfőbb feladat biztonságos teret létrehozni, ahol a résztvevőkben tudatosodik: akármilyen extrémitással is bír egyikük-másikuk, igenis lehet közös metszéspontot találni.

„Egyszerűen meg kell érteni, hogy senki sem eredendően rossz, vagy rosszat akar. Igen, előfordul, hogy néha megőrülsz a másiktól, de a konfliktust ki kell mondani, és meg kell beszélni. Attól, hogy ma nem értünk egyet valamiben, holnap még nem lesz biztosan ugyanígy.

A résztvevők nagy része a való életben periférián mozog, ami a közösségeket illeti, itt viszont megélik, hogy mindenki ugyanolyan értékes tagja a csapatnak.”

Rami ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz: igazi erőt adott neki a támogató közösség, amelyet a társaival a munka során kialakítottak. „Mindig bíztattuk egymást, dicsértük egymást, azt mondtuk, »szuper voltál«, és ezzel már lendületet adtunk, hogy ki tudjunk állni egymás elé. Azt hiszem, én is emiatt tudtam a végére elhagyni a lámpalázam. Soha nem hittem volna, hogy valaha majd színpadon fogok állni közönség előtt.”

A lány – ahogy azt az egyik próbán megfogalmazta – mára sokkal jobb viszonyban van önmagával, mint a projekt kezdete előtt. Megtanulta szeretni önmagát. Vajon lehet-e ennél jobb alapot kapni a jövőre nézve?

Improvizációktól a színdarabig

Minden évben szeptembertől kezdve tehát elindulnak a próbák, amelyek célja a közösségépítés, a közös szint beállítása, de már ekkor is foglalkoznak a témával, amelyet majd a később létrejövő előadásban feldolgoznak. Ezt minden alkalommal Márta nevezi meg, és ha a csoport elfogadja, közösen dolgoznak rajta tovább. „Október végén jutunk el körülbelül oda, hogy már célirányosan játszunk, de ez nem látványos, a résztvevők szinte észre sem veszik, ahogy ráfordulunk a konkrét előadásra. Ezt a folyamatot idén Romankovics Edit színházi nevelési szakember segítette. Hárs Anna írja a szövegkönyvet, aki addigra már részt vesz több próbán, megnézi a videóra vett improvizációkat és elkezd konkrét szöveget alkotni a történethez” – meséli Márta.

Idén a Testvérek című darabot vitték színpadra, Rami elmondása alapján ez egy modern világba átemelt Jancsi és Juliska-történet, amelyben az alkoholista apa és a gyógyszerfüggő anya gyermekei utcára kerülnek a nagyvárosban, ahol egy őket kihasználó felnőtt kezei közé jutnak.

A darab, bár nem teljesen lezárt, és hagy megfogalmazandó válaszokat a nézőknek, addig a pontig eljuttattja az eseményeket, hogy a gyerekek mernek segítséget kérni.

A február végén bemutatott projektzáró előadásokkal a színházi folyamat lezárul, a hangsúly pedig a további célokra helyeződik.

 

A régi álom: a biológia

A program pályaorientációs munkatársai abban segítenek a fiataloknak, hogy amikor a kilenc hónap a végéhez ér, tudják, merre induljanak, milyen jövőbeli céljaik, terveik vannak. A résztvevők ezért decemberben felvázolják, hogyan képzelik a következő lépéseket az életükben: a stáb pedig eldönti, milyen formában támogatja az ambíciókat.

„Mindenki számára biztosít a projekt egy anyagi keretet, amelyből gazdálkodva segíthetünk. Ők tudják ezt az összeget és ezzel gondolkodva kereshetnek magunknak képzést, célt, iskolát. Páran a jogosítványt teszik le, mások szakmát tanulnak: kőművesnek, festőnek vagy épp könyvelőnek jelentkeznek, és a tandíj finanszírozását kérik.

Az elmúlt öt év tapasztalatai alapján decemberre már nyolcvan-kilencven százalékban meg tudják fogalmazni, mit akarnak, és azt is jól mérik fel, milyen lehetőséggel tudnak majd megfelelő módon élni. Sokan visszajárnak mentorkodni három-négy év után is, emellett senki nem került vissza se javító intézetbe, se büntetésvégrehajtási intézetbe a résztvevőink közül. A többség a fővárosban, vagy nagyobb városban él, dolgozik, albérletet fizet, érettségit tesz munka mellett, vagy épp egyetemre jár azóta, hogy nálunk végzett. Ennél értékesebb visszajelzés nincs is” – mondja Márta. 

Szerencsére Rami sem adta fel a régóta dédelgetett természettudományos pályát megcélzó álmait: ő az emelt szintű biológia érettségire és a történelem javító érettségire kérte a támogatást. A tanulásban továbbra is a Bagázs önkéntesei segítenek neki, és ahogy mentora, Kakukk Timi mondja, igazán jó tapasztalat, hogy két különböző civil szervezet ennyire jól tud együttműködni a közös támogatásban.

Rami több egyetemre is beadta a jelentkezését biológia, valamint környezettan szakra, mert a hit, hogy megcsinálja, nem múlik el, csak egyre erősebb lesz.

„Kislánykoromtól tudtam, hogy tanulni akarok, és minél többet menni, terepen lenni, utazni, új felfedezéseket tenni a természetben. Bennem nagyon erős a kíváncsiság, ez is hajt előre, és mindent megteszek, hogy szeptemberben egyetemen kezdhessem el a következő tanévet.”

Kiemelt képünk forrása: ART-RAVALÓ

Olvassátok el korábban készült interjúnkat is az ART-RAVALÓ munkatársaival  

Széles-Horváth Anna