A gyerekházasságok hátterében számos, egymást erősítő ok áll a nemek közti egyenlőtlenségtől és a mélyen gyökerező társadalmi normáktól kezdve a szegénységen, a migráción, a különböző konfliktusokon át az oktatás korlátozott hozzáférhetőségéig. Mindezeken túl az éghajlatváltozás hatásai is fokozódnak, ami jó eséllyel felgyorsítja a gyerekházasságok létrejöttét, tovább rontva az alapvetően is szörnyű helyzetet. Az éghajlatváltozás és más környezeti válságok ugyanis az Egyesült Nemzetek Népesedési Alapja (UNFPA) által végzett kutatások szerint olyan körülményeket teremtenek, amelyek világszerte sok gyereket tesznek ki a korai házasság nagyobb kockázatának. 

A globális éghajlati kockázati index szerint az éghajlatváltozás által leginkább érintett országok közé tartozik Mozambik, Zimbabwe és Malawi, ezekben kivétel nélkül megdöbbentően magas a gyerekházasságok aránya. Ezekben az országokban a lányok 53, 34, illetve 42 százalékát adják férjhez 18 éves koruk előtt, és gyakran már tizenéves korukban gyerekvállalásra kényszerítik őket.

De hogyan befolyásolja mindezt az éghajlatváltozás?

A természeti katasztrófák és a nem fenntartható gyakorlatok számos területen az erőforrások elvesztéséhez vezetnek.

A mezőgazdasági termelők, halászok és gyűjtögetők, akiknek megélhetése nagymértékben függ a környezettől, a legérzékenyebbek az éghajlati ingadozásokra. A tengerek emelkedő hőmérséklete miatt például kevesebb halat lehet fogni, az aszályok és árvizek sok helyen ellehetetlenítik a földművelést és az állattenyésztést. 

Az egyes fejlődő országokban pedig a családok számára sok esetben a gyerekházasság jelenti a leggyorsabb és legkényelmesebb módját annak, hogy csökkenthessék a megélhetésükre nehezedő nyomást: egyrészt egy szájjal kevesebbet kell etetni, ha a lány férjhez megy, másrészt a hozomány és a „menyasszonyi ár” révén bevételre tesznek szert.

A környezeti katasztrófák és az éghajlatváltozás emellett családok és közösségek kitelepítését is előidézi: becslések szerint előfordulhat, hogy 2050-re mintegy 50-250 millió embernek kell majd elhagynia a lakóhelyét. A hirtelen bekövetkező árvizek, hurrikánok, erdőtüzek a vagyonvesztés miatt teljesen átformálhatják egy-egy lány jövőjét. A klímamenekültek, vagyis azok az emberek, akik a természeti katasztrófák miatt veszítik el az otthonukat, a megélhetésüket, nem ritkán a gyerekházasságban látják a kiutat kétségbeesett helyzetükből. Ahogy a szélsőséges időjárási események egyre gyakoribbá válnak, az alacsony jövedelmű országokban élő családok egyre többször fognak szembesülni ezzel a döntéssel.

A környezeti válságok nyomán gyakran fokozódnak a konfliktusok is, amelyek növelik a gyerekek ellen elkövetett erőszakos cselekmények számát – beleértve az gyerekházasságokat is.

Amikor pedig egy lány férjhez megy, gyakran elvárják tőle, hogy hagyja ott az iskolát, gondoskodjon a háztartásról, a gyerekekről és a tágabb családról. A férjezett lányok és a fiatal anyák számára nehéz visszatérni az oktatásba, életük beszűkült terében pedig gyakran nem tudják elsajátítani azokat a készségeket, ismereteket és önbizalmat, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy megalapozott döntéseket hozzanak, képviseljék az érdekeiket, fizetett munkához jussanak, és önálló életet éljenek. Az oktatáshoz és a gazdasági lehetőségekhez való korlátozott hozzáférés miatt a lányok és családjaik nagyobb valószínűséggel élnek szegénységben, ami a kör megszakítása nélkül újabb gyerekházasságokhoz vezethet.

Gyerekházasság, emberi jogok és erőszak

A felnőttkoruk előtt házasságba kényszerített gyerekeket fokozottan fenyegeti az erőszak különböző formáinak kockázata, a nemek közti egyenlőtlenségek és társadalmi normák miatt pedig a lányok aránytalanul nagy mértékben érintettek. 

Azok a lányok, akik 15 éves koruk előtt házasodnak, 50 százalékkal nagyobb eséllyel szembesülnek a párkapcsolati erőszak különböző formáival, a gazdasági kiszolgáltatottság mellett nagyobb valószínűséggel tapasztalnak szexuális erőszakot és fizikai abúzust is, mint azok, akik később lépnek házasságra.

Bizonyos esetekben a szexuális kizsákmányolás miatti megbélyegzés elkerülése vagy a korai terhesség vezet gyerekházassághoz, a terhességből és szülésből eredő komplikációk azonban világszerte a 15–19 éves lányok vezető halálozási okai közé tartoznak.

Sok országban, különösen Afrikában, a mai napig gyakori a női nemi szervek megcsonkítása, a gyerekkorban férjhez adott lányok pedig sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek kitéve ennek a kegyetlen gyakorlatnak. A gyerekházasság és a vele járó erőszak traumája megviseli a gyerekek fizikai és mentális egészségét, ennek nyomán pedig magasabb a depresszió, az öngyilkosság és az olyan fertőzések aránya is, mint a HIV.

Az ENSZ rámutatott, hogy a gyerekházasság az emberi jogok súlyos megsértése, hiszen megfosztja a lányokat az életük és testük feletti döntési jogkörtől, gátolja az oktatásukat, és nagyobb veszélynek teszi ki őket az erőszak, a megkülönböztetés és a bántalmazás szempontjából.

Nincs egyszereplős megoldás

A gyerekek és serdülőkorú lányok sokféle, összetett, egymással összefüggő okok miatt házasodnak – jellemzően kényszerből. A gyerekházasságok megszüntetéséhez először meg kell értenünk a gyakorlatot kiváltó rendszereket, normákat és magatartásformákat, valamint azt, hogy a különböző kontextusokban mi az, ami a házasságok megszüntetésére alkalmas megoldás lehet. 

Gyorsabb és tartósabb változást érhetünk el, ha meghallgatjuk a gyerekházasság által érintetteket, és ha ágazatokon átívelően és minden szinten együttműködünk a különböző érdekeltekkel a gyakorlat megszüntetése érdekében. Az erre törekvő megoldások középpontjában a lányoknak kell állniuk, különös hangsúlyt helyezve a sokféleségükre. A családokat és a közösségeket be kell vonni a lányok választási lehetőségeit korlátozó negatív társadalmi normák átalakításába.

Annak ellenére, hogy számunkra a gyerekházasságok kérdése távoli problémának tűnhet, mindannyiunk feladata a nemek közötti egyenlőség elérése az otthonokban és a nyilvános terekben, hogy a lányok teljes mértékben kiaknázhassák a bennük rejlő lehetőségeket.

A széles körű változások érdekében a nemzetközi szervezeteknek, kormányoknak, valamint a politikai és vallási vezetőknek világszerte össze kellene fogniuk, és elköteleződniük az emberi jogi normák megvalósítása mellett. Biztosítani kellene továbbá a lányok és nők számára a minőségi oktatáshoz, a szexuális és reproduktív egészségügyi ellátáshoz, a szociális védelmi rendszerekhez, valamint a tisztességes és egyenlő munkaerőpiachoz való hozzáférést.

A gyerekházasságok megszüntetése és a lányok jogainak garantálása igazságosabb, biztonságosabb és virágzóbb jövőt jelentene mindannyiunk számára.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Orhan Cicek / Anadolu Agency

Mózes Zsófi