A Reflect a Disney Animation Short Circuit Experimental Films programsorozatának részeként jelent meg idén ősszel a Disney+ kínálatában, és a testdiszmorfiás zavarral (ez a vélt vagy valós testi defektussal való állandó foglakozást jelenti – a szerk.) küzdő főszereplő története az elmúlt hetekben végigsöpört a közösségi médiában. Sok néző önmagát vélte felfedezni a fiatal lány karakterében, miközben azonosultak a küzdelmeivel. A hatperces rövidfilm egy táncstúdióban kezdődik, ahol Bianca dresszben, harisnyában és balettcipőben melegít be az órára, amikor azonban társai megérkeznek, már egyáltalán nem érzi magát annyira magabiztosnak, és a saját tükörképe szilánkokra törik a bizonytalanságtól. A kérdés, hogy vajon Bianca képes-e visszatalálni önmagához, erőt meríteni a tehetségéből, és folytatni a táncot.

Mi is az a testdiszmorfia?

A diszmorfiás zavar olyan mentális egészségi állapot, amelynek során az érintettek megszállottjaivá válnak a saját testük, megjelenésük hibáinak.

Az ebben az állapotban szenvedőknek kényszeres viselkedési mintái és rutinjai alakulnak ki, mint például a tükrök túlzott használata vagy azok teljes elkerülése. Ezek akár rögeszmévé is erősödhetnek, folyamatos érzelmi szorongást okozva, jelentős negatív hatást gyakorolva a mindennapi életre. Az állapot szoros összefüggésben áll a rögeszmés-kényszeres zavar, vagyis az OCD kialakulásával is. A testdiszmorfia (BDD) súlyossága személyenként, de akár napról napra is változhat. 

 

Egyes emberek számára a megjelenésükkel kapcsolatos aggodalmak olyannyira megnehezíthetnek teljesen hétköznapi szituációkat, hogy inkább teljes elszigeteltségben töltik az idejük nagy részét, tudatosan kerülik, hogy nyilvános helyen mutatkozzanak vagy másokkal találkozzanak, hiszen így kisebb az esélye a pánikot keltő vagy kínos helyzeteknek. A BDD gyakran társul olyan negatív érzésekkel, mint a szégyen, a magány és a bűntudat. A Cleveland Clinic felmérése szerint ötven emberből egy küzd átlagosan testdiszmorfiával, csak az Egyesült Államokban öt- és tízmillió közé tehető a zavarral élők száma. 

A közönség rajong a plus size főhősért

A Reflectet az a Hillary Bradfield rendezte, aki az Encantón és a Jégvarázson is dolgozott korábban, és egyértelmű célja volt, hogy a nézők kapcsolódni tudjanak a külsejében bizonytalan főhőssel: „Bízunk benne, hogy amikor az emberek megnézik a rövidfilmet, jó energiákkal töltődnek fel, megerősítést kapnak az önelfogadáshoz, ami kapaszkodót nyújthat egy-egy nehezebb pillanatban. Néha le kell menni a mélybe, hogy aztán szárnyra kelhess, és ettől csak még értékesebbé válik, amikor a magasba érünk.”

A visszajelzések egyértelműen igazolják a szükségességét, hogy az animációs filmek világában egy plus size karakter is főszerepet kapjon – még ha egyelőre csak egy hatperces rövidfilmben is.

„A tizenhat éves énemnek óriási szüksége lett volna erre a Disney-filmre, amikor felhagytam a balettel, mert nem akartam én lenni a duci lány a társulatban. Örülök, hogy a kicsik most ilyen példát is láthatnak.

Tízből tíz pont jár a Reflectnek!” – írta egy felhasználó a Twitteren.

Disney plus size balett-táncos
Jelenet a Reflect című animációs rövidfilmből

Míg egy másik bejegyzés így szól: „REFLECT… Ajánlom mindazoknak, akik nincsenek kibékülve a tükörben látott képpel. Egyszóval mindenkinek. De különösen azoknak, akiknek meg kell küzdeniük a társadalmi elvárásokkal, mert a testük nem egyezik az állítólagos »tökéletes« képpel.”

Ugyanakkor a visszajelzések között olyan is akadt, amelyik sérelmezte, hogy a filmstúdiók nem jelenítenek meg több plus size alkatú főszereplőt anélkül, hogy a súlyukra helyeznék a fókuszt a történetben. 

A változás azonban elindult, és Bianca története sokaknak szolgálhat inspirációul a legkisebbek között is.

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, vagy aggódsz valakiért a környezetedben, éjjel-nappal ingyenesen hívható a 116-123-mas számon a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ).

Felhasznált források: ITT, ITT és ITT

Krajnyik Cintia