Egy sportbárban sem egyszerű áttörni az üvegplafont 

A Bust Magazine számolt be Jenny Nguyen történetéről – de korábban a Vogue is írt már a The Sports Bráról –, aki négy évvel ezelőtt a barátaival együtt tévedt be egy sportbárba, azt remélve, hogy megnézhetik az NCAA női kosárlabda döntőjét. Hiába kérték azonban, a csaposok egyik tévén sem voltak hajlandók csatornát váltani, így a társaság végül egy aprócska képernyő előtt tolongva izgulta végig a mérkőzést, méghozzá hang nélkül. „Az utolsó pillanatban volt egy elképesztő hárompontos dobás” – mesélte Nguyen. „Felpattantam, átdobtam a kalapomat a helyiségen, aztán körbenéztem a bárban, és láttam, hogy mindenki teljesen hülyének néz.”

A nő ekkor mondta ki először hangosan a barátainak, ami már évek óta ott motoszkált a fejében:

„Csak akkor lesz lehetőségünk élőben, megfelelő körülmények között női sportközvetítéseket nézni, ha megalapítjuk a saját helyünket.”

És így is tett. Tavaly áprilisban nyitotta meg kapuit a The Sports Bra sportbár, ahol kizárólag női és lánycsapatok meccseit közvetítik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The Sports Bra (@thesportsbrapdx) által megosztott bejegyzés

A bár megnyitása és üzemeltetése azonban több kihívást is tartogatott

Bár a tulajdonos hosszú évek óta a vendéglátóiparban tevékenykedik – korábban executive séfként dolgozott egy közeli étteremben –, így nem jelentett számára nehézséget például a menü megalkotása, de egyes kihívások számára is újdonságot jelentettek. Az amerikai Dél-kaliforniai Egyetem és a Purdue Egyetem 2021-es tanulmánya megállapította, hogy

a televíziós sportközvetítések 95 (!) százaléka a férfisportokra összpontosít, ami jelentősen megdrágítja a női sportok közvetítésének díját,

ez pedig jócskán megemeli a bár működési költségeit.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The Sports Bra (@thesportsbrapdx) által megosztott bejegyzés

A közösség ereje

Miután a bank elutasította Nguyen kölcsönigényét, a Kickstarter felületére dobta fel a bár ötletét, ahol a támogatói 105 ezer dollárral szponzorálták az indulást. „Ha nem érkezett volna a közösség felől ekkora támogatás, valószínűleg feladtam volna a projektet.” Nguyen úgy igyekszik meghálálni a felajánlásokat, hogy a bárban kínált sörök és koktélok összetevői nők által vezetett sör- és szeszfőzdékből származnak, a felszolgált húsokat helyi, női állattartóktól szerzik be, a hely mellett található piknikasztalokat pedig egy környékbeli nonprofit szervezet készítette, amely asztalosmunkára tanítja a lányokat.

A hely több fronton is küzd az egyenlő jogokért,

gendersemleges mosdóival is egy elfogadóbb környezet kialakítását tűzték ki célul. „A queer, nem bináris vagy transz barátaim számára a hagyományos sportbárok nem mindig jelentenek biztonságos közeget” – mondta a tulajdonos korábban a Vogue-nak, aki egyébként a barátnőjét is a sport révén, egy helyi kosármeccsen ismerte meg. Instagram-oldaluk szerint pedig az elmúlt hetekben az első általuk szervezett Drag Queen-sportkvízre is sor került. Az LMBTQ+ és a kisebbségi közösségek támogatása olyan részletekben is kifejeződik, mint a bár jobb oldalán elhelyezett Black Lives Matter felirat, vagy egy másik, virágos, falra akasztott tábla, amely a Protect Trans Lives üzenetet hirdeti.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The Sports Bra (@thesportsbrapdx) által megosztott bejegyzés

A bár családbarát, gyerekmenüt is kínál, és Nguyen kifejezetten büszke rá, hogy sok gyereknek itt nyílik először alkalma arra, hogy női sportközvetítéseket lásson nyilvános helyen.

„Az összetartozás érzése számomra mindennél többet ér” – mondta Nguyen a Bust Magazinnak.

Kiemelt kép: Facebook/The Sports Bra

Krajnyik Cintia