Svédország, Finnország, Dánia, Észtország, Litvánia, Szlovákia, Szerbia és Olaszország után Szlovénia is beállt azon európai országok sorába, amelynek élén ezentúl női politikus hoz döntéseket. Bár a köztársasági elnöki pozíció náluk is formálisabb jogkörrel jár, mint a miniszterelnöki (amelyről az ország áprilisban szavazott), ám közvetlenül választják meg, és a tegnapi voksolás befutója, Natasa Pirc Musar azt ígéri: lesz látszatja a tevékenységének.

„Sosem maradtam csendben, ha úgy éreztem, ki kell állni valamiért, különösen nem az utóbbi két évben – mondta, amikor szeptemberben beszállt a politikai küzdelembe. – Amióta Janez Janša kormánya került hatalomra, muszáj volt megszólalnom, mert az ország jogbiztonsága dőlt romba a szemünk előtt.”

Pirc Musar megválasztásával végképp lezárul a Janša-korszak, és egy új, szabadelvű, Európa- és zöldpárti időszak köszönt Szlovéniára. A korábbi kormányfő, Janez Janša jobboldali populista politikus Orbán Viktor egyik legközelebbi szövetségesének számított, és áprilisban veszítette el a hatalmát a parlamenti választáson (a frissen alakult Szabadság Mozgalommal szemben), most azonban korábbi külügyminisztere, Anže Logar is vereséget szenvedett, aki bár függetlenként indult az elnökválasztáson, de egyértelmű volt, milyen színekben. (Ő a voksok nagyjából 46 százalékát szerezte meg, Pirc Musar pedig cirka 54 százalékot.) 

„Szlovénia olyan elnököt választott, aki hisz az Európai Unióban, és azokban a demokratikus értékekben, amelyekkel az EU-t alapították – mondta Pirc Musar a győzelmi beszédében. – Első dolgom lesz párbeszédet indítani a szlovén nép körében” – utalt az ország megosztottságára.

Ő maga egyébként sosem volt politikai párt tagja, és tervei szerint ezután sem lesz. 

A pályáját újságíróként kezdte – miután elvégezte a ljubljanai jogi egyetemet –, és hat évig dolgozott a szlovén közszolgálati televízióban, végül már híradó-műsorvezetőként. Innen a Pop TV nevű kereskedelmi csatornához került, amelynél további öt évig vezette a híradót. Közben részt vett egy továbbképzésen a CNN atlantai központjában, és elvégzett két szemesztert a manchesteri Salford Egyetemen is, ennek révén bepillantást kapott a BBC és a Sky TV munkájába. Végül 2015-ben a Bécsi Egyetemen szerzett doktori címet az információszabadság témájában, amelynek később több könyvet is szentelt – ezekben elsősorban azt a kérdést boncolgatja, hogyan teremthető meg az egyensúly a személyiségi jogok és az információs szabadság között.

A televíziós pályát végül üzleti karrierre cserélte: Szlovénia legnagyobb befektetési alapja, az Aktiva Group kommunikációs vezetője lett, ahol a férje is dolgozott; innen pedig a szlovén legfelső bírósághoz került, ahol az információs és oktatási központot vezette. Később dolgozott az Europolnak, és vezette a szlovén Vöröskeresztet, majd 2016-ban megalapította az ügyvédi irodáját, amely több befolyásos politikust is képviselt.

Legismertebb ügyfele Melania Trump volt, akinek nevében pert indított a Suzy nevű lap ellen, mert az azt állította, hogy a volt first lady a modellkarrierje mellett luxuseszkortként dolgozott, de védte azzal szemben is, hogy kereskedelmi termékeket a tudta nélkül a nevével népszerűsítsenek.

Nem meglepő tehát, hogy Pirc Musar 2010 és 2021 között számos alkalommal szerepelt a legbefolyásosabb szlovén nők listáján, ráadásul a férje is sikeres üzletember – az elnöki kampányban a legfőbb támadások annak kapcsán érték őket, hogy adóparadicsomokba jegyezték be a cégeiket. Van egy közös fiuk, és egy 1971-es Rolls-Royce-uk is, ami egykor az angol királyi család egyik tagjáé, Alexandra hercegnőé volt.

Pirc Musar júniusban jelentette be, hogy indul az októberi elnökválasztáson – a jelöltek közül elsőként –, és bár függetlenként jelöltette magát, támogatóként beállt mögé a Kalózpárt és a Fiatalok Pártja – Európai Zöldek. Érdekesség, hogy nem sokkal később az egyik közeli barátnője, Marta Kos is bejelentette indulását (ő a kormányzó Szabadság Mozgalom tagja), ezért a kampány idején nem beszéltek egymással, végül Kos szeptemberben visszalépett a megméretéstől, mivel a közvélemény-kutatások szerint Musar addigra egyértelműen jobban állt.

Pirc Musartól sokan azt remélik, hogy a nők hangja lesz Szlovéniában és külföldön, és hogy morális bástyaként képviseli majd a demokrácia alapértékeit. Ő pedig emellett a környezetvédelmet tűzte a zászlajára: „A fiatalok nagy felelősséget bíztak ránk: óvjuk meg a bolygót a jövő nemzedékei számára, hogy a gyerekeink egy tiszta és egészséges környezetben élhessenek” – mondta, ő pedig komolyan fogja venni ezt a feladatát.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images / Luka Dakskobler / SOPA Images / LightRocket

Gyárfás Dorka