Hogy néz ki egy nő szülés után?

Minden szülés más, erről már nagyon sokszor beszéltünk – ugyanaz az anya, ugyanabban az intézményben is egészen másképp élheti meg a gyereke világra jövetelét, legyen az hüvelyi szülés vagy császármetszés. Az viszont közös élménye minden nőnek, aki gyereket szül, hogy ez egy extra érzékeny, fizikai és lelki értelemben is nehéz időszak, amiben bármilyen apróság képes kibillenteni az egyébként is nagyon törékeny egyensúlyból, amit az új élethelyzet jelent.

Van még egy – sokkal kézzelfoghatóbb és – univerzális része a szülésnek: nem nézünk ki jól sem közben, sem utána.

Persze, lehet beszélni az anyaság és az újfajta szeretet csodálatos sugárzásáról, ami biztos jelen is van valahol… de én most a fizikai síkról beszélek. Nem arról van szó, hogy nem teszünk meg érte mindent, a hiúság nagy úr, (én mindkét szülésem előtt nem sokkal manikűröztem is, hogy a gyerekeim majd szép körömmel lássanak – nagyon érdekelte őket), de a szülés utáni napok fotóin nem életem formáját látom. Hanem egy nőt, akinek épp most lett gyereke. És ez látszik rajta.

Annak az egyébként csodaszép énekesnőnek a képén, amivel megosztotta az örömhírt, hogy megszülettek az ikrei (ha esetleg eddig nem sejtettétek, mi indította el bennem ezeket a gondolatokat), nem ezt látom.

A fotón egy gyönyörű nőt látok, akit szépen sminkelve lefotóztak (még az is lehet, hogy profik), és csodás formában van. 

Azt gondolom, ez a fotó a szülés előtt készült, és ezzel egyáltalán nincs semmi baj, nyilván másképp gondolkozik erről valaki, akit több százezren követnek, mint egy hétköznapi anyuka. Joga van csak ezt megmutatni magából, tegye meg, ha neki ez komfortos. 

 

Amit viszont szerintem nem kellene: azt a hatást kelteni, mintha ez egy szülés után lőtt fotó lenne. Mert ez viszont rossz érzéseket kelthet azokban az anyákban, akik nem így néztek ki szülés után – vagyis praktikusan mindenkiben, kivéve Rubint Rékát (mondanám, ha ironizálni szeretnék… és általában szeretnék is).

Nem ez az első vita arról, hogy hogyan kell(ene) kinéznie egy frissen szült nőnek

Nem azért tartom fontosnak, hogy erről beszéljünk, mert irigy vagyok, vagy mert „bele akarok állni” azokba az anyákba, akik csak a szépet mutatják meg. Valahol értem is, hogy ez kényelmesebb, főleg azoknak, akiket tényleg nagyon sokan figyelnek árgus és sokszor kritikus szemmel. 

Azért tartom fontosnak a témát, mert több százezrünk élménye nem így néz ki a szülés után. Ami szintén teljesen érvényes, de nem látszik, és ezért kicsit olyan, mintha nem lenne. 

Persze, vannak néhányan, akik megmutatják a valóságot, de az a tapasztalatom, hogy ők nagyságrendekkel kevesebb figyelmet kapnak, mint azok, akik profin bevilágít(tat)ják és csodásan filterezik az élményeiket. És nem is kérném tőlük, hogy ne tegyék ezt. 

Csak annyit kérnék, hogy tegyenek egy apró megjegyzést, némi utalást arra, hogy ez a fotó szülés előtt készült, hogy ez nem pont az, aminek látszik.

Mert szerintem sokan lélegeznénk fel, ha ezt látnánk. Sokan éreznénk azt, hogy akkor nem vagyunk a kisebbségben, amiért nem így nézünk ki a szülés másnapján, hiszen ez egy kreált valóság, ami csodaszép, mi pedig szeretünk szép dolgokat nézegetni, legyenek azok valós nők vagy művészeti alkotások. 

Jó, hát azt mindenki tudja, hogy ami az Instán van, az nem a valóság

Ez a felvetés is jogos, és szerintem igaz is, meg nem is. Mert persze, tudjuk, sejtjük, de amíg nincs kimondva, megmutatva a háttér, addig ezek csak feltételezések. És a kiszínezés, szépre festés sajnos legyűrűzik mindenhova. Szuper példa rá néhány anyukacsoport, ahol mást sem lehet olvasni, csak csodásan, önállóan eljátszó, sosem hisztiző gyerekeket, akik álló nap szivárványokat pakolgatnak egymásra, majd kedves dolgokat mondanak a szüleiknek. (Nem ám azt, hogy utállak.) Ennek szerintem kettős káros hatása is van: sokan, akik még előtte állnak, elhiszik, hogy ilyen lesz. Hogy rózsaszín csillámpónifing az egész, és szülés után feldobunk egy szolid sminket, beleugrunk a terhesség előtti farmerunkba, és éljük a boldog Instaéletet. 

Nyolc éve anyaként tudom, hogy mindenkinek a szülőségét meg lehet mutatni így is, az én életem is tele van csodás pillanatokkal. De nem csak ilyen, nagyon nem.

Hanem sokszor fájdalmas, nehéz, izzasztó és kialvatlan, tele nehezen megválaszolható kérdésekkel. 

Amikor anya lettem, még nem volt ilyen domináns az Instán mutatott anyaság, így nem számítottam rá, hogy tökéletes lesz. Még így is fejbevágott, hogy egy része milyen nehéz... már az első napokban. Sokkal könnyebb lett volna úgy átélni, ha azt látom, hogy másnak is nehéz. 

 

És akkor itt a másik gond: az, aki épp alig tudja összevakarni magát, hogy végigcsinálja a következő napot az egy-két-három… gyerekével, nem biztos, hogy jóleső érzéssel nézi, hogy másnak milyen makulátlan a megélése. Tudom, hogy 

ez szemét hozzáállás, hiszen attól neki, nekem, nekünk nem lesz könnyebb, ha másnak is szar. Mégis valahogy könnyebb kapcsolódni egymás szarához.

Szóval én most csak azt kívánom az újdonsült háromgyerekes anyukának, hogy legyenek körülötte olyan emberek, akik támaszai lesznek a nehéz részeknél is, akár úgy, hogy online egy őszintébb képet mutatnak erről az anyaság nevű kalandról. Mert három gyerekkel bőven jut majd ebből is, meg abból is, ezt biztosan tudom.

Tóth Flóra

A képek a szerző tulajdonában vannak