Szia, Mikulás! Ez egy segélykiáltás – Három levél a Télapónak

–

Elsőként, íme, szerzőnk levele:

Szia, Mikulás!

Ez egy segélykiáltás.

Magyarországról kereslek, ahol hasonló célokért dolgozom, mint te: szeretném, hogy jobb legyen a gyerekeknek. Sokan foglalkozunk ezzel, civilek, szakemberek, szülők, döntéshozók, sőt gyerekek is, és nem könnyű a helyzet. Nemcsak azért, mert Covid van – bár riasztó, hogy milyen lappangó és súlyos sérüléseket okoz –, hanem azért is, mert nagyon elbeszélünk egymás mellett.

Mindenki mondja, hogy fontosak neki a gyerekek, hogy az ő védelmük és az érdekeik az első, de igazán nem halljuk, nem hallgatjuk meg egymást, nem figyelünk oda a gyerekek véleményére, nem működünk együtt. Meggyőzés van, de tájékoztatás nincs.

Sajnos már az alapfogalmakban sem értünk egyet: mi a család, mi a védelem, mi a diszkrimináció.

Szeretnénk, ha több gyerek lenne, de sok szülő nagyon egyedül van, nincs elég bölcsőde, óvoda, orvos és pszichológus, és mindenkin akkora a nyomás, hogy szinte képtelenség meghitten, minőségben együtt lenni. A gyerekekért felelős emberek fáradtak, kizsigereltek. Vágni lehet a feszültséget a közlekedésben, a lépcsőházban, az iskolákban, és a legrosszabb, hogy sokszor pont a gyerekeken csattan az ostor.

Persze, amikor erre jársz, látni fogod, hogy nem teljesen sötét a helyzet.

Bámulatos odaadással is bőven találkozni, a gyerekek, fiatalok szemében reményteli fény csillog, és azt sem mondhatom, hogy nincs elég figyelem a családok és gyerekek védelmén. Valahogy mindenki helytáll – nincs mese, a gyerekeket el kell látni.

De lehetne ezt másképp is, kevesebb vérrel-verejtékkel és áldozattal, úgy, hogy ne csak a túlélésről szóljon.

Vannak, akik támogatáshoz jutnak, vannak, akiknek a véleménye számít, vannak, akik jobban élnek. Miért ők és mások miért nem? Ha legközelebb politikussal találkozol, mert például ők osztogatják a zsákodból az ajándékot, akkor kérdezd meg tőlük, légy szíves!

Belőlem is a keserűség beszél? Lehet. A kibeszéletlen konfliktusok, a tabuk, a kirekesztés és gyűlölködés vírusa ellen nincs oltási kampány, és engem is frusztrál, hogy ugyanazokba a falakba ütközünk, hogy ugyanazokhoz jutunk el, vagy hogy még mindig ugyanazokkal a problémákkal nézünk szembe.

Itt jössz a képbe te.

Annyi helyre fordultunk már a gyerekek és kamaszok ügyében, de annyi elutasítással, vonakodással, félelemmel találkoztunk, hogy arra gondoltam, talán még az is hatékonyabb lesz, ha hozzád fordulok.

Sokan várnak itt téged. Egymillió-nyolcszázezer gyerek él Magyarországon, közülük négy-ötszázezren szegénységben, nélkülözésben. Gondolom, sok levelet kapsz tőlük, de nagy szükségük van rád azoknak is, akik már nem írnak neked. A kamaszoknak.

A jogaikat nézve, 18 éves korukig ők is gyerekek, és bár lehet, hogy nem csokival veszed le őket a lábukról, ugyanúgy vágynak a figyelemre, törődésre, mint a fiatalabbak. Tele vannak aggodalommal, vágyakkal a jelent és a jövőt illetően: mi lesz a felvételijükkel, tetszeni fognak-e másoknak, lesz-e megint veszekedés otthon, szóljanak-e, hogy bántják őket, komolyan veszik-e őket, vagy meghallják-e végre az emberek, hogy a veszélyben a bolygó…

Kérlek, beszélgess velük, legyél kíváncsi az ő vágyaikra is!

Addig is, hadd írjak most kívánságlistát a nevükben:

1. Figyelj azokra a gyerekekre is, akik nem írnak neked, vagy befelé fordulnak. Akik látszólag jól vannak, de magukban sötét démonokkal, kibírhatatlan feszültséggel küszködnek. Akik nem kérnek segítséget, vagy nagyon nehezen fogadják el.

2. Ne büntess senkit. Nincsenek jó vagy rossz gyerekek – gyerekek vannak, akik csinálnak dolgokat. Mutasd meg, hogy azok is megérdemlik az odafigyelést, törődést, akik hibáztak, szabályt szegtek. Nekik is ugyanolyan jogaik vannak, és ezek nem függnek a kötelességeik teljesítésétől.

3. Mutass rá, hogy nem csak a népszerűség számít. A pozitív visszajelzésekre mindannyiunknak szüksége van, de ők sokkal többek annál, mint amit ilyen vagy olyan platformon látnak belőlük. 

4. Erősítsd meg bennük, hogy a látszat ellenére a kirekesztés nem menő, az erőszak elfogadhatatlan, és nincsenek egyedül, ha így gondolják.

5. Segíts, hogy elhiggyék, óriási erejük van. Számít a hangjuk, a véleményük, a tudásuk, a tapasztalatuk.

+ 1. Ne engedd, hogy a politikusok elvegyék tőled a show-t. És ha találkoztok, mondd el nekik is, hogy te miért hallgatod meg a gyerekeket.

Köszönöm!

Barbi

És akkor most jöjjön a két kamasz levele:

Kedves Mikulás, avagy anya és apa!

Az elmúlt napokban nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mégis mi az, amire nagy szükségem lenne, és erre jutottam az ünnepekkel kapcsolatban. 

 

Először is, kedves anya és apa, hozzátok szólnék pár szót!

Mivel az előkészületek minden évben nemcsak temérdek időt, hanem sok pénzt is jelentenek, ezért idén nem egy új könyvet, vagy egy hatszázadik kötött pulóvert szeretnék. Az lenne a kérésem, hogy ezeket most hagyjuk el. Tudom, tudom, ez így abszurdnak tűnik számotokra, de azt az időt, amit arra fordítunk, hogy bevásároljunk, takarítsunk, kapkodjunk, szánjuk most inkább arra, hogy együtt legyünk, beszélgessünk, és elcsendesedjünk.

Hallgassuk meg egymást, és figyeljünk a másikra. Azt a pénzt pedig, amit ilyenkor milliónyi felesleges dologra fecsérelünk, adjuk oda olyasvalakinek, akinek szüksége van rá, vagy vegyünk belőle sok szép dolgot, és azokat ajándékozzuk el.

Mert attól, hogy az óra karácsonyt üt, mi évközben is megajándékozhatjuk magunkat szép tárgyakkal, viszont úgy látom, sokan vannak olyanok, akik ezt nem tehetik meg. 

És most, kedves Mikulás, rajtam a sor, hogy elmeséljem, mik azok, amiket tőled kérnék.

Biztos vagyok benne, hogy sok olyan üzenetet kapsz, amelyben új telefonért, új ruhákért, új videójátékokért, és sok-sok, ezekhez hasonló tárgyért sóhajtanak a velem egykorúak. Ez mind szép és jó, de hogy őszinte legyek, nekem nem ezek szerepelnének a listámon.

A világon, és így a környezetemben is sok olyan ember él, akik nem engedhetik meg maguknak azt, hogy mindennapjaikat meleg otthonukban töltsék, meleg ételt egyenek, és meleg ruhát hordjanak.

Meghökkentő látni mindazt, ami a minket körülvevő világban történik. Az emberek mindent, ami a kezük közé kerül, elrontanak, és megmérgeznek.

Földünk minden apró szeglete, amelyet már magunkévá tettünk, kezd elveszni a kezünk közül, és egyre inkább elfárad a folyamatos meneküléstől.

Arra kérnélek téged, hogy segíts azoknak az embereknek, akik nem juthatnak hozzá mindahhoz, ami nekünk alapvetően megadatik, és segíts a világunknak, hogy ne kelljen tovább menekülnie, és tovább tudjon létezni számunkra.

Nagyon hálás lennék, ha ezeket kapnám meg tőled, tőletek!

Hanna 

Kedves Karácsonyi Tündér!

Kiskoromban hallottam felőled utoljára, azóta a létezésed vitatott lett.

De én nem firtatom, hogy a gyöngybetűs üzenetek, és csillogó ajándékcsomagolások mögött kinek a keze munkája volt. Mert amikor az életkorom még nem lépte át a tízes számkört, és a fa alatt olyan dolog jelent meg, ami lefekvés előtt még nem volt ott, nekem a varázslatod igazi volt.

Ezek az élmények azt erősítették meg bennem, hogy létezik varázslat a földön – és amikor hótakaróba burkolódzik a város, és otthon gyertyákat gyújtanak az emberek, akkor ez a varázslat egy kicsit felerősödik. Én is kaphatok, és adhatok belőle.

Időközben arra is egyre jobban rájöttem, hogy a karácsony igazi varázsa végig abban volt, hogy örömet szerzünk egymásnak, és összegyűlik az egész család. Bennem legbelül mindig ott lesz a kislány, aki önfeledten átadta magát a gondolatnak, hogy igenis léteznek tündérek. 

Karácsonyra gondolva a különféle családi tradíciók, hagyományok jutnak eszembe először. Az egyik kedvenc képem az, ahogy a nagy család körbeüli az asztalt. Nevetés, és az elkészülő vacsora ínycsiklandó illata tölti meg a levegőt. Úgy érzem, hogy ez egy örök, univerzális kép. 

  

Van olyan év, amikor pluszszékeket kell elővenni, és gyakran elhangzik, hogy „sok jó ember kis helyen is elfér”. És olyan karácsony is előfordul, amikor a cseverészés elhalkul egy-egy pillanatra, mert egy szék üresen maradt.

Az is lehet, hogy finom illatok helyett egy kis füst tölti be a konyhát, mert valaki új receptet próbált ki, kevés sikerrel. De szerencsére ilyenkor gyorsan érkezik a megnyugtató megoldás: „Ha más nem, van még egy kis tészta a szekrényben. Nyolc perc alatt kifőzzük.” 

Az évről évre változó karácsonyokban mégis van valami változatlan. Veszünk új díszeket, új barátokat fogadunk az asztal köré, új süteményeket kóstolunk, de a karácsony esszenciája, és az érzés, amivel eltölt, örök. 

Ha mégis kívánhatnék az idén valami különlegeset, akkor az egy izlandi karácsony lenne. Izlandon, december 24-én könyveket ajándékoznak egymásnak az emberek, majd azzal töltik az estét, hogy begubóznak egy finom forró csokival, és együtt olvasnak. Számomra ez az elképzelhető legidillikusabb karácsony, és ebben a sok szempontból megerőltető időszakban más sem nyugtatna meg jobban, mint az összegyűlt családom szeretetteljes légköre. És, hogy hű maradjak önmagamhoz, egy jó könyvet is szívesen olvasnék azért. 

És hogy másoknak mit kívánnék az ünnepekre? Pont ugyanazt. Egy izlandi karácsonyt – a maga közhelyes idilljével, szívmelengetően nemes egyszerűségével együtt. Remélem, hogy minél többünknek lesz abban részünk, hogy szeretteinkkel összegyűlve, meleg italt iszogatva beszélgessünk, olvassunk!

Szeretettel, 

Anna

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/praetorianphoto