Kezdjük az alapoknál és a legkisebbeknél

Először is, mielőtt még a buszos közlekedés részleteiről szót ejtenénk, álljon itt a legfontosabb, kiemelendő információ: 

HÉTSZER nagyobb a sérülés és a halálozás kockázata egy bekötetlen gyermek esetében, mint a megfelelő biztonsági rendszer használata mellett.

Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő összefoglalja, hogy a három év alatti gyerekekre mégis milyen más szabályok vonatkoznak a buszos közlekedésnél: 

„A három év alatti gyermekek esetében nem kötelező a biztonsági öv az autóbuszon, akkor sem, ha egyébként az lenne, mert más kivételek is vannak. Az ő esetükben értelemszerűen azért nem megoldható a hagyományos biztonsági öves rögzítés, mert nem is tudnak úgy ülni az ülésben, hogy be lehessen kötni őket. Az ő biztonságuk a velük utazó felnőtt kísérő felelőssége, rá van bízva, hogy milyen segédeszközt alkalmaz.” 

Távolsági buszon vagy bármilyen hosszabb utazás esetén ilyenkor érdemes az autóban is használható babahordozót igénybe venni a legkisebbeknél (ez körülbelül tíz kilóig jó), ezt lehet rögzíteni a buszokon általában előforduló kétpontos biztonsági övvel is, de azokon az üléseken, amelyek előtt nincs másik, ma már kötelező a hárompontos biztonsági öv. 

Kötelező a biztonsági öv a buszokon is, kivéve…

2006 óta az egész Európai Unióban előírás a biztonsági öv használata az utasok számára, kivéve bizonyos eseteket. Pausz Ferenc elmondta a legfontosabb kivételeket:

„Néhány éve már nemcsak a biztonsági öv beszerelése kötelező a forgalomba helyezett buszoknál, de sok esetben a használata is. 

Kivételt képeznek ez alól a lakott területen menetrendszerűen közlekedő autóbuszok, a lakott területen kívül közlekedő menetrend szerinti járatok, amelyek álló utasok szállítására alkalmasak

A járműveken jelzik is, hogy mennyi ülő és mennyi álló utas szállítására alkalmasak. Ezek mellett a korábban is említett háromévesnél fiatalabb gyermekek esetében nem kötelező a biztonsági öv. Az óvodás, iskolás gyerekeket szállító buszok nem esnek bele egyik kategóriába sem, tehát kötelező a biztonsági öv. Amellett, hogy biztonsági szempontból fontos, büntetés is járhat a használat mellőzéséért.”

Milyen feltételeknek kell megfeleli egy gyerekszállító busznak?

Korábban már írtunk róla, hogy a buszok műszaki állapota, a sofőr gyakorlottsága mennyire fontos tényező a sítáborba, kirándulásra induló csapatok biztonságos odajutásában, ez természetesen a városi közlekedés esetében sem elhanyagolható szempont. De vannak KRESZ-szabályok, amelyek nemcsak a buszra, de a többi közlekedőre is vonatkoznak a buszok kapcsán. 

„A gyerekszállító autóbuszokon sárga táblával kell jelezni a gyerekszállító funkciót. Ez azért fontos, mert a legfrissebb szabályok szerint párhuzamos közlekedésre alkalmas úton, ha megáll a gyerekszállító busz, akkor a többi autósnak tilos elhaladni mellette, amíg a gyerekek kiszállnak. Értelemszerűen ezekben az autóbuszokban a biztonsági öv használata is kötelező, hacsak nem három év alatti gyerekekről van szó.”

A háromévesnél fiatalabb gyerekek esetében a nem menetrend szerinti járműveken kötelező a gyermekbiztonsági rendszer – ha a járműben nincs biztonsági öv, amivel rögzíthető a megfelelő rendszer, akkor egyszerűen nem lehet vele szállítani a gyereket. 

Személyautóban egyébként kötelező a gyermekbiztonsági rendszer a legtöbb esetben még kisiskolás korban is, ezt a gyerekek mérete befolyásolja. Az autóbuszra azért vonatkoznak más szabályok, mert ott a legtöbb esetben úgynevezett kétpontos biztonsági öv az előírás, ami azt jelenti, hogy a gyerekek vállánál nem fut öv, ezért nem lényeges a magasság a védelem szempontjából. 

 

Meddig kell extra szabályokkal számolni a gyerekeket illetően?

Három számot kell megjegyezni, ha az érdekel bennünket, hogy mekkora gyerekeknél kezdenek el „lazulni” a korábbi szigorú szabályok az autós közlekedésben:

  • 15 kg fölött már engedélyezett a sima ülésmagasító a gyerekbiztonsági rendszer helyett, amennyiben a gyerek megfelelően rögzíthető biztonsági övvel (vagyis nem a nyakánál, hanem a vállánál fut az öv).
  • A 135 centiméternél magasabb gyerekek autóban a hátsó ülésen mindenféle magasítás nélkül utazhatnak, ha megfelelően beköthetők a biztonsági övvel,
  • 150 centiméter fölött pedig már az első ülésen is utazhatnak gyermekbiztonsági rendszer nélkül.

Ez természetesen a buszos közlekedésnél kötelező biztonsági öv témáját nem érinti, ott magasságtól függetlenül be kell kötni a gyerekeket és a felnőtteket is.

Ti mit a tapasztalatotok, nálatok megfelelően szállítják a gyerekeiteket az intézmények?

Tóth Flóra 

A pontos KRESZ-szabályozást ITT találjátok meg – a buszos közlekedéssel kapcsolatban a IV. fejezetet olvassátok el. A gyermekbiztonsági rendszerekkel kapcsolatban ITT találtok információkat.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Blend Images – JGI/Jamie Grill