„Rajtam kívül mintha mindenki más megkapta volna már az oltást” – Mit kezdhetünk az oltásirigységgel?

–

A koronavírus-járvány világméretű trauma 

Sokunk számára az első kollektív krízis, amit megélünk – és amire mindannyian másképp reagálunk. Az Amerikai Pszichológiai Társaság nemrég közölte az eredményeit annak a kutatásnak, amely azt vizsgálta, hogyan hatott az amerikaiak mentális állapotára a járvány első éve. Az eredmények szerint az Z, X, Y generáció tagjai is arról számoltak be, hogy romlott a mentális állapotuk a járvány kezdete óta, háromból két ember (hatvanhét százalék) észlelt alvászavart, illetve tapasztalt változást az alvásában, és a válaszadó szülők csaknem fele (negyvennyolc százalék) figyelt meg megnövekedett stresszt önmagán a pandémia kezdete óta.

Mondjuk ki: nem vagyunk jól.

Erre jött rá – habként a képzeletbeli tortán – a fojtogató érzés, ami azzal kapcsolatban kerít hatalmába, ha valaki már megkapta a biztonságot jelentő oltást, míg mi még mindig csak várunk rá. Rengeteg belső szorongást szülhet, és a közeli kapcsolatainkra is hatással lehet a jelenség, aminek külföldön találóan a vakcinairigység nevet adták.

Irigység vagy inkább FOMO – mit is érzünk pontosan?

„Még az elején regisztráltam, és azóta rajtam kívül gyakorlatilag mintha mindenki kapott volna oltást körülöttem – fiatalabb és idősebb is. Én is szeretném megkapni, de a doki szerint még százötvenen vannak előttem” – írja egy ismerősöm, míg egy másik, külföldön élő is hasonló érzésekről számolt be: „Rohadtul irigylek mindenkit, mi Spanyolországban kábé egy év múlva kerülünk sorra.” 

Szögezzük le: vágyni valamire, amije másnak már van, teljesen jogos emberi érzés – épp ezért ne legyen miatta lelkiismeret-furdalásunk. 

Frank Róbert tanácsadó szakpszichológus egyébként nem is irigységnek nevezné a jelenséget, szerinte inkább FOMO-ról van szó: az attól való félelem kerített hatalmába több embert, hogy lemaradnak valamiről. 

„Tudjuk, hogy folyamatosan érkeznek a vakcinák az országba, de türelmetlenek vagyunk, úgy érezzük, az idő sürget, hiszen minél hamarabb kapjuk meg az oltást, annál hamarabb leszünk biztonságban és térhetünk vissza valamiféle normalitáshoz. Ez azonban sok tekintetben hamis illúzió, hiszen a korábbi normalitás már nem térhet vissza. Másrészt azt is érdemes szem előtt tartani, hogy annál hamarabb várható valamiféle enyhülés, minél többen megkapják a vakcinát – még akkor is, ha nekünk jelenleg még várnunk kell rá” – mondja a szakértő. Szerinte épp ezért lehet fontos, hogy szorongás helyett a szolidaritás érzését erősítsük magunkban, és az egyén helyett a közösség szemszögéből próbáljunk gondolkodni. Ez viszont nem könnyű. 

Fokozódó kontrollvesztettség egy eleve kontrollvesztett helyzetben

Fontos hangsúlyozni, hogy a szorongások felerősödése természetes, ennek hátterében pedig nemcsak maga a járvány miatti bizonytalanság és félelem állhat, hanem az irányítás mind jobban tapasztalható elvesztése.

Minden ad hoc jellegűnek tűnik a mostani helyzetben, az is, hogy ki mikor kerül sorra, és sok esetben az is, hogy mivel oltják.

„A frusztrációinkat tovább növeli, hogy itthon nem áll rendelkezésünkre megfelelő mennyiségű és minőségű információ a kérdésben. Olyan, mintha sötétben tapogatóznánk, ez az információhiány pedig letargiát okozhat, kilátástalanságot, feszültséget – ami kiélezheti az egymás közti, illetve már meglévő társadalmi ellentéteket is” – mondja a szakértő. 

 

Erre pedig jó pár példát láthattunk az elmúlt időszakban.

„Egy kedves ismerősöm azt mondta, azért vagyok oltva, mert kibaszott protekciós vagyok” – mondja J.

Az emberek az oltás kapcsán is elkezdtek „egyenlőkben és egyenlőbbekben” gondolkodni, ez pedig csak további agressziót szül. „A kommentszekcióban különösen jól tetten érhető, hogyan vetik ki magukból az emberek a pillanatnyi indulataikat, tartós megkönnyebbülést azonban ezáltal nem kapnak” – mondja Frank Róbert.

De nem csak az irigység érhető tetten, a túlzott frusztráció gyakran megszégyenítés formájában is testet ölt.

„Főleg az a szomorú, hogy rendkívül érzékeny helyzetben történik mindez. Az ember már lejátszott magával ötven meccset, oltasson-e, vagy ne – ami pánikbetegséggel akkor sem egyszerű, ha távol áll tőlem az oltásellenesség –, nyilván a »jó nyugati« kellene, de azzal nem hívtak. Orosz? De utazni akarok vagy egyáltalán csak fél év után látni a családom. És akkor ezek után döntesz, és megkapod a megszégyenítő kommenteket: »hú, merész«, »bátor vagy, hát, meglátjuk«, »ja, nekem az a szar nem kell, miért nem vártál?«, »hát, csak nem lesz baj«, »hát, nem tudom #teampfizer vagyunk«. Na, ott gurult el a pöttyös.

Mindenkinek borzasztóan örülök, aki azt kapja ebben a kiszolgáltatott helyzetben, amit szeretne. Csak azért jobb volna, ha örömében vagy bánatában nem rúgna bele a másikba az empátia teljes hiányával.

És ne küldözgessen »vérrögös cikkeket«, mert nem tudhatja, épp melyik hozzátartozót oltották Astrával” – összegzi M. az elmúlt időszak tapasztalatait.

Megéri posztolni az oltásról?

A frusztrációinkat csak felerősítette, hogy a közösségi médiában ennyire láthatóvá vált, kit oltottak már be – és mivel – az ismerőseink közül.

Kanicsár Ádám András social media szakértő szerint az oltás mint téma nagyon érdekes utat járt be a közösségi médiában az elmúlt időszakban. Szerinte kezdetben fontos, sőt hasznos volt, ha valaki valamilyen formában jelezte, hogy regisztrált az oltásra, hiszen ezzel növelte az oltókedvet az ismerősei vagy követői körében, de mindenképpen párbeszédet generált.

 „Majd miután egyre több embert oltottak be, egyre inkább elszabadult az oltásirigység, amit nagyban erősített a közösségi média is, hiszen közvetlenül láthatjuk, hogy melyik ismerősünk mikor kapta meg a »golden ticket«-et. És persze mindenkiben menthetetlenül felmerültek kényelmetlen kérdések: »De ő fiatalabb, miért kapta már meg? De ő nem dolgozik emberekkel, mint én, miért kapta meg? De ő nem krónikus beteg, én pedig az vagyok, miért kapta meg?« Vagy az olyan gondolatok, miszerint »Na, neki is megvannak a kapcsolatai«. Így furcsa szituáció alakult ki: míg egyesek – érthető módon – szeretnék megünnepelni, hogy végre megkapták az oltást, mások ezt látva egyre frusztráltabbak lesznek, hiszen megannyi platformon és formában folyamatosan azzal szembesülnek, hogy már megint ők maradnak ki a jóból.

Ahogy telik az idő, egyre inkább felmerül a kérdés, hogy valóban megéri-e posztolni az oltásról egy olyan rendszerben, amiben mindenki csak egyetlen napra lehet nyertes, az előtte lévő napokon pedig folyamatosan vesztesnek érzi magát”

– mondja a szakértő, hangsúlyozva: azzal, hogy most már a profilképeinken keresztül is jelezhetjük, melyik vakcinát kaptuk – ami szintén növeli a frusztrációt –, igazi „osztályrendszer” alakult ki.

„Az pedig különösen érdekes, hogy ha valaki éppen elvesztett a Covid–19 miatt egy hozzátartozót vagy egy szerette kórházban van, mit érezhet annak hatására, hogy mások büszkélkednek az életmentő vakcinával. Így, ami a közösségi médiában az élet ünnepe lehetne, inkább feszültségeket teremt. Az oltásirigység a közösségi oldalakon találta meg a melegágyát – vagy nagy eséllyel ott is született –; Facebook, Instagram vagy TikTok nélkül szinte csak a rokonaink és barátaink oltásstátuszát ismernénk, és ha csak róluk tudnánk, hogy végre megkapták a vakcinát, annak inkább örülnénk, megnyugtatna minket. Idegenek, influenszerek, régen látott osztálytársak vagy a muszájból követett munkatárs beoltottsága viszont könnyebben teremthet frusztrációt” – teszi hozzá.

A szakértő szerint fontos hangsúlyozni, hogy ebben senki sem hibás. A közösségi médiát arra találták ki, hogy megosszuk életünk mozzanatait, és mi lehetne a legfontosabb mozzanat manapság, ha nem az oltás?

„Az sem baj, ha valaki ezek miatt a posztok miatt féltékeny. A lényeg, hogy a konfliktust kerüljük el, és ne adjunk hangot a haragunknak, hiszen ezzel csak további konfliktusokat gerjesztünk egy amúgy is túl érzékeny témát illetően” – mondja Kanicsár Ádám András.

  

Így csökkenthetjük a szorongásainkat

De milyen megoldások segíthetnek ebben a helyzetben? Frank Róbert szerint egyénileg fontos, hogy felismerjük és érvényesítsük a bennünk lévő érzéseket. Szorongani, félni egy alapvetően szorongató helyzetben teljesen természetes, azonban nem mindegy, mit kezdünk az eluralkodó frusztrációinkkal – hogyan vezetjük le őket. Elengedhetetlen, hogy ismerjük, mi segít kritikus helyzetben, milyen kapaszkodók állnak rendelkezésünkre, amikkel enyhítetjük ezeket az érzéseket. Ehhez azonban ismerni kell magunkat, azt, hogy hová tudunk nyúlni erőforrásokért. Frank Róbert szerint a szorongások enyhítésében nagy szerepe lehet a közösségünk – a családunk, barátaink – megtartó erejének.

„Az irigység természetes emberi reakció, de az egó felé tereli a fókuszt. Ne egyéni szinten próbáljunk szembenézni a járvánnyal, hanem közösségben gondolkodva, amiben egymást támogató, a másikat felemelő viszonyok vannak. Ezért fontos a már emlegetett szolidaritás is, a másiknak való segítségnyújtás, ami csökkenti a tehetetlenség érzését. A szolidaritás az, amitől emberek leszünk.”

Filákovity Radojka

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Irina Velichkina