Én, mondjuk, nem politizálok, egyetlen pártnak sem vagyok bejegyzett tagja, nem vagyok köztisztviselő sem, és parlamenti mandátum megszerzése sem szerepel a rövid-, közép vagy hosszú távú terveim között. Nem ruházott fel senki semmilyen érdekképviseleti tevékenységgel, nem szavazott rám a kutya sem.

Tagja vagyok viszont különböző közösségeknek. Anyaközösségnek, lakóközösségnek, állampolgári közösségnek, olvasóközösségnek, íróközösségnek, adófizető közösségnek, támogató közösségnek, sportközösségnek és még sorolhatnám.

Éppen ezért szeretném tisztázni a következőket.

Ha a kivándorlásról mesélek, akkor nem politizálok, hanem a tapasztalataimat osztom meg elsősorban azért, hogy ezzel perspektívát adjak másoknak. Nem kizárólagosat, nem örök érvényű igazságot, csak egy nézőpontot.

Ha arról beszélek, hogy miért szeretek Londonban élni, akkor nem politizálok, hanem a legőszintébb élményeimet mondom el. Nem gondolom, hogy mindenkinek itt kéne élnie, így kéne látnia ezt a várost, így kéne megélnie az itteni hétköznapjait, és nem gondolom, hogy mindenkinek ugyanakkora boldogság lenne itt élni, mint nekem.

Ha arról írok, hogy miért ellenzem az olimpiát  és stadionépítést, akkor nem politizálok, hanem több millió embert érintő közügyről alkotok véleményt, a saját tapasztalataim alapján. Nem gondolom, hogy ezzel mindenki egyetért, hogy ebből mindenkinek ugyanolyan kára vagy haszna származna.

Ha az egészségügyet vagy az oktatást kritizálom, arra úgy tekintek, mint több generációt érintő közérdekre, nem pedig egy politikai elit játékszerére.

Ha az esélyegyenlőségre (vagy inkább egyenlőtlenségre) hívom fel a figyelmet, abban nem politikai kérdést látok, hanem emberi jogi ügyeket.

Ha a szegénység, a gyermekek helyzete a téma, akkor az nem politika, hanem közös ügy, ugyanis ezekkel az emberekkel, leendő felnőttekkel egy társadalomban élünk.

Ha itt, a WMN-en menekültválságról, háborúról, háború elől menekülőkről beszélünk, akkor nem politizálunk, hanem az egész világot érintő problémáról próbálunk diskurzust indítani. Amiről nem lehet nem beszélni csak azért, mert azt politikai eszközként is használják.

Ha XY politikusnak a nőkre vonatkozó megjegyzésére reagálunk, akkor sem politizálunk, hanem a közbeszédben nyíltan vállalt szexizmus ellen harcolunk.

Ha civil szervezetek munkájáról számolunk be, vagy kiállunk mellettük, az sem politizálás, hanem figyelemfelhívás hiánypótló és értékteremtő tevékenységekre, amelyek támogatást és tiszteletet igényelnek.

Ha markáns véleményt fogalmazunk meg egy az országban, vagy a világban zajló eseménnyel kapcsolatban, akkor csak élünk a szólásszabadság jogával.

Ha egy emberi történetet mutatunk be, akkor példát állítunk elétek.

Ha mi, újságírók korrupcióról beszélünk, akkor a köz(össég)pénz(ének) elköltésével kapcsolatos visszásságokra hívjuk fel a figyelmet. Mert mi írunk – ez a dolgunk –, nem politizálunk.

Írunk nőkről, férfiakról, gyerekről, felnőttekről, közügyekről, belügyekről, külügyekről, társadalmi kérdésekről, jogi kérdésekről, elnyomásról, bántalmazásról, ételekről, növényekről, állatokról, problémákról, kérdésekről, magunkról és rólad. Elsősorban őszintén, önazonosan, az igazságot kutatva, a saját értékrendünk szerint.

Be lehet ezt söpörni a szőnyeg alá annyival, hogy ez politizálás, de a politika valójában nem más, mint közügy.

Pásztory Dóra

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images