Tóth Flóra

Tóth Flóra videószerkesztő, újságíró és mindezek mellett, alatt és néha – őszintén – helyett két kisiskolás gyerek anyukája. Ez meghatározza a témaválasztásait is, ahogy a legtöbb dolgot az életében. Vicces, anomáliákra rámutató posztjai általában a szülői létről szólnak.

Tóth Flóra cikkei

Összesen: 795 db cikk

„Semmit nem fóliáznék le” – Nyílt lapokkal Bíró Krisztával, Csákányi Eszterrel, Ficza Istvánnal és Molnár Áronnal

Nyílt lapokkal – 2024. március 26. – TF

A Nyílt lapokkal adása, amelyben vannak egymáshoz intézett kemény kérdések: konfliktusok, amik aztán feloldódnak. De még ezek mellett is marad idő-tér a felszabadult nevetésre, ironizálásra közéleti kérdéseken, és egy parádés záró feladatra.

Csillámpóni és magány: nem merjük közel engedni magunkhoz az anyaság nehéz érzéseit

WMN Life – 2024. március 26. – TF

Ma Magyarországon, ebben az egészségügyi és társadalmi környezetben gyereket szülni, nagyjából olyan fizikai és lelki felkészülést igényel, mint egy Himalája-expedíció. Persze attól még csodálatos, és nagyon sok boldog, sikeres csúcstámadás (pillanat) vár mindenkire, aki belevág, de közben olyan nehézségek is, amikre nagyon nehéz látatlanban felkészülni.

Kiderült, mi a Katalin hercegné körüli titkolózás oka: rák és kemoterápia

WMN Life – 2024. március 23. – TF

Katalin hercegné nem ideg-összeroppanás és válás miatt tűnt el a nyilvánosság elől, hiába jelentek meg ilyen irányú találgatások. A valóság az, hogy daganatos betegsége miatt megelőző kemoterápiás kezelést kap.

Amikor megrohannak az emlékek, ez történik az agyadban

WMN Life – 2024. március 20. – TF

Elgondolkoztatok már azon, hogy mi okozza a múltból (látszólag) teljesen váratlanul előbukkanó emlékeket? Egy pszichológus elemezte a saját emlékeit, és érdekes dolgokra jött rá.

„És jó apa vagy?” – Nyílt lapokkal Gáspár Mátéval, Kókai Tündével, Polgár Csabával és Tenki Rékával

Nyílt lapokkal – 2024. március 19. – TF

A Nyílt lapokkal 2.0 kártyaasztala mellett mélységek és magasságok, vicces és komoly pillanatok Kókai Tünde, Tenki Réka, Gáspár Máté és Polgár Csaba négyesével.

< 1 2 3 4 5 6 7 >