Mózes Zsófi cikkei

Összesen: 237 db cikk

„Sokan azt gondolták, ha ellenem vannak, azzal Picassónak imponálnak” – Elhunyt Francoise Gilot

Kult – 2023. június 7. – MZS

Francoise Gilot-nak számtalanszor kellett bizonyítania, hogy nem csak „Picasso múzsája”. Idővel azonban munkáit a világ legnagyobb múzeumai állították ki, egy idei aukción pedig már egymillió eurónál is magasabb áron kelt el egy festménye.

Rohamosan nő a gyerekmunka Amerikában, a törvényeken pedig a gyermekjólétre hivatkozva lazítanának

WMN Ügy – 2023. június 6. – MZS

A munkaadók igyekeznek minél kevesebb pénzből betölteni a munkahelyeket, újabb és újabb hullámokban érkeznek a kísérő nélküli kiskorúak, nem csökken az emberkereskedelem mértéke, és egyre több az olyan állami törvényhozás, amely gyengíti a gyermekmunkára vonatkozó szabályozásokat.

Húsz éve tévesen ítélték el a gyerekei meggyilkolása miatt, most kegyelmet kapott

WMN Ügy – 2023. június 5. – MZS

A bírósági ítélet 2003-ban kimondta, hogy Kathleen Folbigg megfojtotta a gyerekeit. Harmincévnyi börtönbüntetéséből már tizennyolcat letöltött, amikor a modern genetikai vizsgálatoknak köszönhetően kiderült: mind a négy gyereknél egészségügyi problémák merültek fel, a boncolás pedig egyik esetben sem utalt gyilkosságra.

Valerie Solanas hitt a nők felemelkedésében, de a saját démonaival nem tudott megküzdeni

Kult – 2023. június 3. – MZS

„A polgári gondolkodású, felelősségteljes, izgalomra vágyó nőknek nem marad más lehetőségük, mint megdönteni a kormányt és felszámolni a pénzrendszert” – vallotta Valerie Solanas, aki többek közt azzal vált világszerte hírhedtté, hogy meglőtte Andy Warholt.

Sajóbábonyi tragédia: a többtonnányi TNT-től alig fél méterre sikerült megállítani a tüzet

Kult – 2023. június 1. – MZS

Negyvennégy éve történt az egyik legsúlyosabb ipari baleset Magyarországon: a sajóbábonyi tragédiában tizenhárman vesztették életüket, a robbanás oka pedig máig tisztázatlan.

< 1 2 3 4 5 6 7 >