Kurucz Adrienn

Kurucz Adrienn író, újságíró, szerkesztő. 2000 májusa óta dolgozik a sajtóban – azaz (kis matematikai feladvány) jövő tavasszal elmondhatja, hogy az élete felét különféle szerkesztőségekben töltötte, reményei szerint nem haszontalanul. A WMN-nek 2017 óta munkatársa. Leginkább az emberi sorsok, az irodalom, a pszichológia és a természettudományos témák érdeklik. És a macskák.

Kurucz Adrienn cikkei

Összesen: 775 db cikk

„Ha hű vagy önmagadhoz, a végén nyersz” – Chavela Vargas, a szenvedély hangja

Kult – 2024. április 17. – KAd

105 évvel ezelőtt született az összetéveszthetetlen hangú énekesnő, Chavela Vargas, akinek a nevét Mexikóval szokás összekötni, pedig valójában Costa Ricán született. Sokáig utcazenélésből élt, első albuma 30 éves korában jelent meg, de igazán híres csak 70 évesen lett, amiben nem kis része volt Frida Kahlónak és Pedro Almodóvar rendezőnek.

Egyértelmű jelek, hogy kihasználnak

WMN Life – 2024. április 14. – KAd

Nem lehet, és nem is kell patikamérlegre tenni, mennyit tesz az ember egy kapcsolatba, és mennyit vesz ki belőle: boldogtalan, aki folyton gyanakszik, méricskél. De a másik a véglet sem jó, mindig adni, adni és adni, amíg el nem fogy az ember egészen.

De miért lopták el mindig a primadonnák ékszereit? – Történetek az operett világából

Kult – 2024. április 14. – KAd

„Ma már nehéz megérteni, mekkora vonzóerővel bírt az, hogy a primadonnát láthatta a közönség feszes trikóban, testhez simuló nadrágban. Ennél erotikusabb látványt az éjszakai élet, leszámítva az egészen disznó lokálokat, nem tudott kínálni. Fedák Sári nem volt éppenséggel sovány, és domborulatait nem rejtette fűző alá. Mondhatni, idomai szabad mozgásának a látványa forradalmasította a férfiak számára a színházi élményt.” Séta az operett nyomában László Ferenc kultúrtörténésszel.

Kurucz Adrienn: A nő, akinek húga van

WMN Life – 2024. április 1. – KAd

„A nő, akinek húga van, folyton aggódik. Mintha nem egy embert bíztak volna rá ötéves korában, hanem az egész emberiséget.”

Vezet minket a fény: a LAM Superluminal című kiállítását ajánljuk

Kult – 2024. március 30. – KAd

Mennyibe kerülne fél kiló kenyér előállítása, ha nem segítene minket a nap, a szél, az eső? Hogy néz ki testközelből a radioaktív sugárzás? Milyen a napkitörés és az északi fény hangja? Művészet, tudomány és technika lenyűgöző szimbiózisa a Light Art Museum – LAM fényművészeti múzeum Superluminal kiállítása.

< 1 2 3 4 5 6 7 >