„Fel vagy írva plusz eggyel a világvégére” – Hundred Sins a Popfilterben
Tiszadobról indult, és néhány év alatt a legjobban pörgő producerek egyike lett a mai magyar popzenében. Az arcát csak azok ismerik, akik dolgoztak vele, a rajongók mégis képesek lenyomozni – erről elég ijesztő sztorit is mesél a Popfilterben, ahová némi unszolás után jött el, mondván, ő nem is érdekes. Pedig dehogynem: a jellegzetes maszk (vö. bolognai, esetleg darált hús) mögül a stúdióban felsejlett egy igazi self-made man, aki nagyon fontos dolgokat mond a producerek megbecsüléséről, a Z generáció világvége-hangulatáról, és közben fanyar humorát is felvillantja. De hogy jön ide Bagira, a hét főbűn meg a mosómedvék? A mai epizódban Pócsi Botond, alias Hundred Sins. Popfilter – Szűrjük a zajt!
–
Pócsi Botond nem ideges típus. Amikor megtudta, hogy előre nem látható forgalmi és telekommunikációs akadályok miatt késni fogok néhány percet a felvételről (köszi, Merkúr-retrográd!), fogta a fülhallgatóját, beült a stúdióba, és elfoglalta magát.
Gondolom, bőven volt tennivalója: sorra jelennek meg a dalai a magyar könnyűzene legkülönfélébb szereplőivel.
Azahriah, Beton.Hofi, Halott Pénz, OHNODY, Miller Dávid, Lil Frakk, kristoaf, ibbigang, Solére, Ajsa Luna, Kolibri, YaBalka – a legnagyobb nevektől a legfrissebb underground arcokig többtucatnyi előadóval dolgozott már, és nem véletlen, hogy ezeket a dalokat közös számként jegyzik. A műsorban elmagyarázza, miért.
Marge Zsuzsi épp a Popfilterben zengett ódát arról, milyen felszabadító élmény volt vele dolgozni, de akárkitől kérdeztem a Popfilter előtt, csupa jót hallottam róla szakmailag.
Emberileg meg híresen visszahúzódó (bár ezt árnyalja az adásban), így aztán sejtettem, hogy nem lesz könnyű dolgom, ha többet szeretnék megtudni róla annál a kevésnél, amit eddig elárult magáról.
A felvétel előtt néhány nappal a telt házas Budapest Park színpadán (Azahriah előzenekaraként lépett fel) figyeltem, ahogy belakja új, egyre komfortosabb szerepét, az előadóit, amivel nem titkolt szándéka, hogy változtasson azon, ahogyan idehaza a producereket kezelik. (Leginkább: fantomként.) Azt mondja, ebben segít neki az ominózus maszk, azzal a fején olyasmire is képes a színpadon, ami amúgy nem biztos, hogy menne.
Halk szavú, de pazar humorú, önironikus interjúalany, aki nem gondolja túl önmagát, de amióta a zene a fő tevékenysége, nagyon is odafigyel arra, mit miért csinál szakmailag. Beszél arról, hogyan alapozhat ma valaki megélhetést a produceri munkára, és hogy miért költözne legszívesebben vissza Tiszadobra néhány kutyával, macskával meg mosómedvével.
Ha engem kérdeztek: az egyik legkülönlegesebb interjúalanyom, akinek épp most kezd beérni tízévnyi munkája.
Hallgassátok őt is meg a zenéit is – igaz, azok elől manapság úgysem lehet kitérni. Szerencsére.
A Popfilter további epizódjait itt találod:
