1. Presser Gábort Chopin mentette meg a bukásból középiskolában, ugyanis év vége előtt még szét sem voltak vágva a tankönyvének lapjai. Bár direkt nem akartuk a könyvben olvasható sztorikat ismételni, megkértem, hogy ezt azért mesélje el. Azt mondta, olyan szégyenletesen hatásvadász módon zongorázta a lengyel zeneszerző egyik darabját, de megkapta a fizika kettest érte. „Ha meghallották volna a zenei tanszéken, azonnal kirúgnak” – értékelte produkcióját.

2. Nagyon erősen kötődik a hangszereihez, egy-két szintetizátor kivételével nem vált meg egyiktől sem. Szakcsi Lakatos Bélával egy hangszervásárlásnak köszönheti barátságát: máig megvan az a Hammond orgonája, amit a legendás dzsesszmuzsikustól vett.

3. Kanye Westnél szofisztikáltabb módon, de Wiz Khalifa is felhasználta hangmintaként a Gyöngyhajú lány részletét. Presser azt mondja, zenészként (sok más zeneszerzővel együtt és ellenében) úgy gondolja, a hangmintázás gyakorlata nincs teljesen rendjén. A zeneipar ugyanis semmi másra nem törekszik, csak profitra.

4.

„Az rendben van, hogy valakik írnak egy nagyon jó dalt. Az rendben van, hogy valaki azt fantasztikusan elénekli. De ha nincs megfelelő marketingje, nem tudják a médiára »ráerőltetni« azt a dalt, nincs a médiában, akinek az valamiért nagyon tetszene, akkor az a dal halálra van ítélve.”

5. A dalszerző részletesen elmeséli (már legalábbis amennyire azt a szerződés titoktartási passzusa megengedi), hogy jutottak egyezségre Kanye West ügyvédjével. Ami a jogdíjat illeti, azt vallja: „A szerzői jogdíj annak a haszonnak egy töredéke, amit a szerző műve is kitermel.” Az emberek nem tájékozódnak a jogdíj mibenlétéről, sokan azt hiszik, a jogdíj valamiféle kegydíj – ám leegyszerűsítve, az a mű által termelt haszon bizonyos százaléka.

6. Presser felidézte, milyen volt, amikor egyetlen stúdió volt Budapesten, és alkalomadtán hónapokig tartott, mire be tudtak jutni a zenészek, hogy felvegyék a dalaikat. Ma ezzel szemben elképesztő mennyiségű zene kerül fel a YouTube-ra, és sok esetben csak szerencse kérdése, hogy rábukkanunk-e az igazán jó dalokra. 

7. 

„Lehet, hogy a világ tíz legzseniálisabb dalából ötöt soha nem fogunk hallani, mert nem tudjuk, hol keressük.”

8. A kedvenc musicalje a West Side Story, de pontosan nem tudná elmagyarázni, miért (erről írta a Majd Leonard című dalt). A West Side Story szvitet komolyzeneileg is kiemelkedő teljesítménynek tartja, mert Bernstein „fuldoklik a jobbnál jobb zenei témákban”.

9. „Velem az az egyik gond a sok közül, hogy nem tanulom meg még a saját dalaim címét se” – felelte az egyik kérdésemre. 

10. S hogy mit csinálna, ha elé állna két félmeztelen férfi, hogy írja fel az egyik dalszövegrészletét a kézírásával a hátukra, hogy aztán azt magukra tetováltathassák? Ez is kiderül a mai adásból!

Meghitt, nyugodt ünnepeket kíván a Popfilter stábja (Dián Dóri szerkesztő és D. Tóth András divízióvezető) nevében a műsorvezető: Csepelyi Adrienn

A Popfilter további epizódjait itt találjátok: