1. Székely Kriszta a Popfilter legújabb adásában elmeséli, miért volt vágya az, hogy megrendezhessen egy igazi nagyoperettet, és beszél arról is, milyen volt a munka. Például rendezőként nagyon sokat tanult a társulattól a műfajról, annak szabályairól és megtapasztalta azt is, hogy mennyire fontos például a kórus meg a tánckar szerepe – amelyből elég nagyot kellett mozgatnia Offenbach Kékszakáll című darabjában.

2. A rendező évekkel ezelőtt hosszabb időt töltött Ázsiában: Bangkokon keresztül Laoszban kötött ki, ahol koktélbárt nyitott. Amikor a Nóra című előadás próbái alatt bepánikolt, repülőjegyeket kezdett nézegetni, hogy visszatérjen. Végül varázslatos módon állt össze a darab (ennek mikéntjéről is hallhatunk), és ez lett Székely egyik ikonikus rendezése.

3. 

Székely Kriszta szerint egy jó rendezőnek egyedi a világlátása és jól bánik az emberekkel, kihozza a legjobbat a közösségből. Azokat a rendezőket tartja nagyra, akik erőszak nélkül képesek elérni a céljukat a munka során.

4. A Táncművészeti Főiskolán végzett balett-táncosként, az ottani fegyelem volt az, ami után szüksége volt némi „lázadásra”. Fegyelmezett típus, de már nem annyira végletesen, mint táncosként. 

5. A rendező elárulja, hogy bár a tanítás mindig is nagyon vonzotta, valahogy természetesnek érezte, hogy nem rendezőket, hanem színészeket oktasson. Ez az első osztálya a Színművészetin, osztályfőnök-társa Máté Gábor volt, amíg fel nem mondott. Hogy ő miért nem tette és mi volt a megállapodás az intézmény osztályfőnökei között, arról is bővebben beszél a podcastben.

6. Azt mondja, a kedvenc része a próbafolyamatban a kezdet, amikor teljesen tiszta fejjel állnak neki a darabnak, de a színészek-rendezők többségével ellentétben nagyon szereti a főpróbahetet, mert nyomás alatt nagyon kreatív tud lenni.

7.

Székely szerint a közbeszéd eldurvulásában nagy szerepe van a kormánynak és a média egy jelentős szeletének is. Ugyanakkor büszke arra, hogy az SZFE-ügy kapcsán elindult méltatlan támadásokra az intézmény jelenlegi és volt diákjai, tanárai kulturáltan, higgadtan tudtak reagálni.

8. A rendező úgy gondolja, minden közösségnek – legyen szó egy országról vagy munkahelyről – magának kell meghúznia a határokat, hogy mi az, ami kommunikációban, hangnemben belefér, és mi nem.

9. Noha a Pride-nyitóbeszéde után rázúduló gyűlöletet nem engedte be az életébe, volt olyan tévéműsor, ami kifejezetten fájt neki. Nem maga miatt, hanem azért, mert a beszédben épp az elfogadásért szólalt fel, és a reakciók azt mutatták, hogy attól igen távol állunk még.

10. Székely Kriszta kiemelte a beszélgetésben: nagyon büszke a diákjaira, és lenyűgözi az az érett vitakultúra, amelyet az egyetem hallgatóinak ülésein lát. 

Csepelyi Adrienn

A Popfilter további epizódjait itt találjátok: