A héten egy lakberendezési magazin fotózásán vettem részt, ahol arról volt szó, hogyan helyezhetjük el praktikusan és mutatósan a képeinket otthonunk falain. Amíg a munkára készültem, körülnéztem nálunk a lakásban, és elgondolkodtam azon, hogy vajon miért vesszük körül magunkat éppen azokkal a képekkel, grafikákkal, amelyekkel? Milyen érzelmeket vált ki belőlünk egy-egy alkotás, hogyan és miért szeretünk bele egy képbe - legyen az a lányom  négyéves korában készített rajza, a nagyitól örökölt rézkarc vagy a férjemmel első közösen és kevés pénzből vett grafikánk?

Lehetünk nyugodtan bátrak, mert ez a sok-sok emlék és érzelem mind megfér egymás mellett. Sőt, kifejezetten egymás mellé kívánkozik. Csak az a lényeg, hogy minden a személyiségünket tükrözze. Ráadásul óriási divat, hogy különböző formájú kereteket, stílusokat, sőt, akár tárgyakat is elhelyezünk viszonylag szorosan egymás mellett egy falfelületen.

Négy tipp, hogy jól sikerüljön a megvalósítás:

  1. mielőtt végérvényesen lyukat fúrsz a falba, próbáld ki a padlón, játssz a képek elhelyezésével!
  2. állj föl egy székre vagy a kanapéra a fallal szemben, és „madártávlatból” tervezd el, mit fogsz csinálni!
  3. hasznos, ha a képeket csomagolópapírból vagy újságpapírból méretarányosan kivágod, és ragasztószalaggal a falra rögzíted. Így addig próbálgathatod az elrendezést, amíg meg nem találod a megfelelő kompozíciót.
  4. nyugodtan szögeld vagy fúrd föl a kampót is a csomagolópapírra, akkor megúszhatod a méricskélést.

A fotózás eredményét megtaláljátok a SzépLak magazin április–májusi számában, ahol további tippeket is olvashattok tőlem.

Ujvári Bea

Addig is, íme egy jó kis galéria, és még néhány praktikus tanács (nagyobb képekért kattints a fotókra!):