A szépség nem csak előnyökkel jár – Ma 48 éves Angelina Jolie

–

Angelina nem volt mindig a végzet asszonya

Angelina Jolie-ban és bennem nagyjából három dolog közös: a magasságunk, a szexuális orientációnk és a csillagjegyünk. De biztos vagyok benne, hogy ha egyszer meghívhatnám egy Buborék Teára, míg sétálva szürcsöljük a tápiókagyöngyöket a széles szívószálon, többet is találnánk. A Múzeum kertbe érve leteríteném neki a farmerdzsekimet, hogy arra üljön, nehogy megfogja a fű a világos ruháját, és azt is elmondanám neki, milyen nagy hatással voltak rám az első filmjei. 

Olyan tizenöt éves lehettem, amikor először láttam őt a filmvásznon. Pontosabban az egyik tévécsatorna késő esti műsorsávja épp a Kis tüzek című filmet adta. Az 1996-os tinidrámában Angelina egy sehova betagozódni nem tudó, vagy akaró, államok között vándorló fiatalt alakít, aki fellázít egy csapat gimis lányt, hogy a szexuális ragadozó tanárukat fékezzék meg. Az addig csendes kertvárosi közösségben elszabadulnak az indulatok, és a lánycsapat szoros szövetséget köt, élükön Angelinával, aki egy végtelenül szabad, karizmatikus, és valljuk be, androgün karaktert formál meg, a lányok pedig sorba zúgnak bele, csakúgy, mint a nézők.

A filmet az akkori fiúmmal néztem, aki szintén tini volt, de elmondása szerint a mai napig emlékszik a filmre, és nagy hatással volt rá.

Azért emelem ki ezt a filmtörténeti szempontból talán elhanyagolható filmet, mert 1) akkor döbbentem rá, hogy odavagyok Angelináért, ami számomra akkoriban nagy horderejű információ volt, hiszen Colin Farrell már évek óta stabilan tartotta magát mint rajongásom egyetlen, igaz tárgya.

És mert 2) akkor alakított talán utoljára karrierje során egy nem hagyományosan feminin, a férfi tekintet számára káprázatos jelenséget.

Rendben, ne legyünk igazságtalanok, az 1998-as Szeress, ha tudsz! című filmben még felvillantotta „a fura lány” karaktert, ami remekül megágyazott az egy évvel később mozikba kerülő Észvesztő című filmnek, amiben pedig „a bolond lányt” alakította, illetve a Kifutó a semmibe címűnek, amiben meg „a drogos lányt”, de már ezek a filmek is elkezdtek erőteljesen támaszkodni Angelina külsejére, amellett szerencsére, hogy a karakterek még így is árnyaltak tudtak maradni.

Talán nem véletlen egybeesés, hogy ha végignézünk Angelina jelöléseinek, illetve elnyert díjainak listáján, arra leszünk figyelmesek, hogy nagyjából idáig tartottak a szakmai elismerései. 2008-ban az Elcserélt életek, és a 2011-es Az utazó című filmekért még kapott ugyan egy Oscar- és két Golden Globe-jelölést, azonban ez már korántsem hasonlítható a kilencvenes évek végén forgatott filmek hangos szakmai elismeréseihez.

„A világ legszebb nője”, a legsablonosabb szerepekkel

A kétezres évektől a ritka kivételektől eltekintve egy huszárvágással vége a többdimenziós karakterek korának, és Angelinát elhalmozzák a szexszimbólumnak kijáró sablonos szerepekkel. Ahogy népszerűsége és A listás celebstátusza nőttön-nőtt, úgy csökkent az általa megformált karakterek összetettsége.

Általában feszülős öltözékben menti meg a világot a végső pusztulástól, vagy ha azt nem is, de nagyon nagy problémákat old meg, például mindenféle nemzetközi konfliktusokat, vagy a látszólag kibékíthetetlen ellentétet szintén bérgyilkos férjével.

Ki lehet jelenteni, hogy Angelina Jolie akciódús filmjeivel meg lehetett tölteni a mozikat, és a producerek, filmcégek jól tudták ezt. Olyan médiafigyelem övezte ezt a nőt, amire a koronát „a világ legszebb férfijának” szerelme tette fel igazán, és gyakorlatilag nem volt nap, hogy ne Brangelináék, és dinamikusan növekvő családjuk lett volna a téma az újságokban. 

És ezen a ponton úgy érzem, muszáj Brad Pittről is beszélnünk röviden, kizárólag azért, mert bennük egy kicsivel több közös van talán, mint bennem meg Angelinában. Alapvetően arra a nyilvánvaló hasonlóságra támaszkodnék, hogy mindketten sokszor, sok médiaplatform által lettek kikiáltva a világ legszebb emberének, és mindketten az amerikai filmipar legtetején trónoltak hosszú éveken keresztül, elnyerve ezáltal a világsztár státuszt. 

Ám ha csak egy pillanatra végiggondoljuk Brad Pitt szerepeit az elmúlt évekből, nyilvánvalóvá válik, mennyire másként alakult a két ember karrierje,

és ennek persze számos oka lehet – az eleve összetettebb férfiszerepek Hollywoodban, a szerencsésebb filmválasztások, a jobb menedzsment, az eltérő személyes preferenciák, stb. –, de mégis, ha ma elhangzik Brad Pitt neve, amellett, hogy sokáig ő volt minden háztartás etalon „szép férfi” példája, tudjuk, hogy jó színész, vagy legalábbis többet tud, mint hogy jól mutat a kamera előtt, vagy gyors, vagy jól mutat és gyors egyszerre.

Angelina, amikor már elmúlt negyven

Angelina talán ösztönösen megérezte, talán a PR-csapata súgott neki, de a 2010-es évek után már nem alakított több karcos modorú, szexi akcióhőst. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ebben a döntésében az a tény is nagy szerepet játszott, miszerint Hollywood nem tud mit kezdeni az öregedő szexszimbólumokkal, sőt továbbmegyek, a nőkkel úgy általában. Egy felmérés szerint, noha az Egyesült Államok populációjának nagyjából fele nő, a legnagyobbat kaszáló amerikai filmekben a beszélő karakterek harmada nő csupán.

Abban az érában, amelyben Angelina nagyon aktív volt színészként, még a mostaninál is tipizáltabbak voltak a női szerepek: vagy szép voltál és akkor elvihetted a szexi főszereplő csaj szerepét a nálad jóval idősebb férfi főszereplő mellett, vagy nem voltál szép, és akkor te voltál „a vicces dagadt lány”, „a fekete legjobb barátnő”, esetleg „a bogaras alter csaj”, de ezek mindegyikéből maximum harmincöt éves korodra kinőttél.

Angelina ezt a problematikát a fantasztikum világába való átpozicionálással oldotta meg, és kis sarkítással vagy gonosz boszorkákat alakított, vagy a kamera másik oldalán maradt a következő években. Micsoda szép kilátások egy negyven feletti nőnek, nemde?

Na, nehogy már a szép emberek sírjanak?

Egyre több szó esik arról, hogy szép emberként mekkora előnyre lehet szert tenni az életben. Nevén is tudjuk nevezni a jelenséget, az angol pretty privilege kifejezéssel, vagy magyarul a szépségelőny szóval. Ha szép vagy, kedvesebbek, és előzékenyebbek veled az emberek, például előreengednek a boltban, előbb hívnak be egy állásinterjúra, és általában több pozitív tulajdonságot kapcsolnak hozzád, annál az egyszerű oknál fogva, mert a társaidnál előnyösebb a külsőd. És most ne kezdjünk bele abba a vitába, hogy a szépség szubjektív, mind tudjuk, hogy vannak a nagy többség által gyönyörűnek ítélt emberek, és pont.

Arról már kevesebb szó esik azonban, hogy létezik olyan, hogy túlzott csinosság, amikor az emberek már képtelenek túllátni az előnyös külsőn, és emiatt a sok kivételezés mellett,

olykor hátrányok is érhetik az illetőt, például kizárólag a külsejére redukálják, és nem feltételeznek részéről olyan teljesen általános emberi tulajdonságokat, mint szégyenlősség, bizonytalanság, sebezhetőség, félelem, vagy akár tehetség, alázat és intelligencia. 

Hollywoodra lefordítva, tiéd az összes zsíros szerep, amiben még a megszokottnál is jobban tárgyiasítva vagy, és eljátszhatod a házasságokat, életeket, józan ítélőképességet megsemmisítő végzet asszonyát százharmincadjára is, mindeközben egy olyan szerepet sem kapsz, amely az emberi érzések széles skáláját felvillantja, és mi, nézők ezáltal egyre mélyebbre hatolunk a karakter pszichéjébe, vagyis megismerjük őt, mert van kit megismerni.

És persze, nehogy már a szép emberek sírjanak, van másnak elég gondja, mégis érdemes legalább egyszer megkérdezni magunktól, hogy feltételeztük-e már egy általunk gyönyörűnek gondolt osztálytársról, munkatársról, akár barátról, hogy az égvilágon semmi gondja nem lehet, hiszen megnyerte a genetikai lottót, és ezért nem kérdeztük meg, hogy van, a saját gondjainkat sokkal súlyosabbnak éreztük, nem mutattunk iránta együttérzést, vagy egyenesen cudarul bántunk vele…

  

Angelinának is jócskán volt baja, például korán elveszítette az édesanyját, édesapjával rossz, és viharos kapcsolatot ápolt, illetve inkább nem ápolt, a húszas évei jó részét drogproblémákkal és depresszióval csinálta végig, háromszor elvált, és összességében szerintem nem tudta megmutatni a kilencvenes évek vége óta mostanáig, hogy valóban jó színész. 

Szóval azt mondanám neki ott, a Múzeum kertben, a fűben ücsörögve, már ha kíváncsi lenne a véleményemre, hogy van még benne nagyon sok jó szerep, és ha akarja, mutassa csak meg bátran a sok hollywoodi pojácának, hogy mire képes, amikor végre levedli a sablonos szerepeket. Boldog születésnapot, Angelina! 

Kiemelt kép: Getty Images / Vittorio Zunino Celotto / Getty Images for RFF

Wilson Luca