F. Scott Fitzergald 1925-ben megjelent tragédiájának számos film- és színpadra állított adaptációt köszönhetünk, köztük az 1974-es  Francis Ford Coppola forgatókönyve alapján készült, két Oscar-díjat nyert feldolgozást, Robert Redford és Mia Farrow főszereplésével, Jack Clayton rendezésében. De például hazánkban is óriási sikerrel fut 2019 szeptembere óta a történetből készült darab a Vígszínházban, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, Wunderlich Józseffel a főszerepben.

 A nagy Gatsby Leonardo DiCaprio Baz Luhrmann
A nagy Gatsby előadás - Forrás: Vígszínház/ Dömölky Dániel

Gatsby történetével először tíz évvel ezelőtt találkoztam a mozivásznon a DiCaprio-féle film révén, és a karakterek, a cselekmény, a képi világ meg a zene együttesen olyan magával ragadó volt, hogy azóta sem mertem újranézni, mert féltem, másodjára már nem vesz le úgy a lábamról, nem nézem majd lélegzetvisszafojtva és elvarázsolva. Törékeny és illékony az ilyen élmény, mint ahogy a gazdagok tökéletesnek hitt élete is az kívülről.

Jay Gatsby szegény családból küzdötte fel magát a ranglétra legfelső fokára, ahol már nemcsak vagyona, de státusza is volt, a pezsgő, buja ’20-as években, ahol minden kizárólag a pénzről, a csillogásról, és a bűnös élvezetekről szól.

Gatsbyt azonban soha nem a mohóság hajtotta, pusztán a vágy, hogy módja és alkalma legyen élete szerelmének, Daisy Buchanannak a kegyeit elnyerni.

Azt talán mindannyian tudjuk, hogyan végződött ez a szerelmi történet (aki esetleg mégsem, azonnal olvassa el, nézze meg, nem fogja megbánni), de az éppen ma tíz éve debütált filmhez kapcsolódó érdekességek valószínűleg kevesek számára ismertek, amelyeket az IMBb filmes portál gyűjtött össze.

1.

A filmnek eredetileg 2012 karácsonyán kellett volna a mozikba kerülnie, de a Warner Brothers elnöke, Jeff Robinov megkérdezte Baz Luhrmann rendezőt, hogy elkészül-e a film határidőre. A rendező igennel felelt, majd az elnök azt a kérdést tette fel, hogy az a film fog-e elkészülni karácsonyra, amit Luhrmann eredetileg meg akart csinálni. A direktor erre nemmel felelt, úgyhogy Robinov adott még néhány hónapot a gyártásra. 

2.

Leonardo DiCaprio többek között azért szerette volna megformálni Jay Gatsbyt, mert vonzotta egy olyan ember gondolata, aki a semmiből jött, és lényegében a saját képzeletére alapozva építette fel saját magát.

A nagy Gatsby Leonardo DiCaprio Baz Luhrmann
Jelenet A nagy Gatsby című filmből - Forrás: InterCom

„Gatsby egyike azoknak az ikonikus karaktereknek, akik többféleképpen is értelmezhetők: reménytelen romantikusként, megszállott őrültként, vagy a vagyonához ragaszkodó veszélyes gengszterként

– mondta egy interjúban.

3.

2010 körül állítólag Martin Scorsese is szerette volna megrendezni A nagy Gatsby korhű filmadaptációját. Amikor azonban Baz Luhrmann felkarolta a projektet, Scorsese inkább A Wall Street farkasa elkészítésére helyezte a figyelmét, amelyben szintén Leonardo DiCaprio játszotta a főszerepet. 

4.

Jay-Z executive producere volt a filmnek, és állítólag ő vette rá Luhrmannt, hogy a hiphop ilyen meghatározó szerepet játsszon a film zenei világában.

5.

A Nick Carrawayt megformáló Tobey Maguire és Leonardo DiCaprio gyerekkoruk óta jó barátok, és ez volt a harmadik közös filmjük. 1993-ban az Ez a fiúk sorsában, 2001-ben pedig a Don kocsmájában szerepeltek együtt. 

A nagy Gatsby Leonardo DiCaprio Baz Luhrmann
Jelenet A nagy Gatsby című filmből - Forrás: InterCom

6.

A Daisyt alakító Carey Mulligan épp egy divatgálán vacsorázott, amikor megkapta a hívást Baz Luhrmanntól, hogy övé a szerep.

„Könnyekben törtem ki egy terem közepén, ahol ott volt Karl Lagerfeld és még egy rakás ember körülöttem. Azt hitték, megőrültem.”

Daisy szerepére egyébként olyan színésznők voltak még esélyesek, mint Amanda Seyfried, Rebecca Hall, Rachel McAdams, Keira Knightley, Blake Lively, Abbie Cornish, Michelle Williams, Natalie Portman, Eva Green, Anne Hathaway, Olivia Wilde, Jessica Alba és Scarlett Johansson. (Ugyanakkor a színésznő később elárulta, hogy elégedetlen volt az alakításával, mint mondta, az óriási léptékű projekt meglehetősen nyomasztóan hatott rá, így a jövőben inkább kisebb filmekre összepontosított.)

A nagy Gatsby Leonardo DiCaprio Baz Luhrmann
Jelenet A nagy Gatsby című filmből - Forrás: InterCom

7.

Tom Buchanan szerepére pedig eredetileg Ben Afflecket szánták, aki Az Argo-akció forgatásai miatt nem tudta vállalni a felkérést. Bradley Cooper és Luke Evans neve is felmerült, végül azonban Joel Edgertont válogatták be.

A nagy Gatsby Leonardo DiCaprio Baz Luhrmann
Jelenet A nagy Gatsby című filmből - Forrás: InterCom

8.

Daisy barátnőjeként, azaz Jordan Bakerként azt az Elizabeth Debickit láthatjuk a vásznon, akinek ez volt az első hollywoodi szerepe. A színésznőt a legtöbben a Tenet című Christopher Nolan filmben ismerték meg, legutóbb pedig A korona című sorozatban formálta meg Diana hercegnét.

A nagy Gatsby Leonardo DiCaprio Baz Luhrmannq
Jelenet A nagy Gatsby című filmből - Forrás: InterCom

9.

Baz Luhrmann Jay Gatsby Long Island-i kastélyának belső kialakításakor annak a középiskolának a környezetéből inspirálódott, ahova Ausztráliában járt.

10.

A forgatás első napján Baz Luhrmann ragaszkodott hozzá, hogy azzal a jelenettel kezdjenek, amikor Jay Gatsby, Nick Carraway és Daisy Buchanan egy esős napon teáznak. Mivel gyönyörű napsütéses idő volt,

Luhrmannnak 100 ezer liter vizet kellett felhasználnia a filmben látható felhőszakadás létrehozásához. Közvetlenül ezután három napon át folyamatosan esett az eső. 

A nagy Gatsby Leonardo DiCaprio Baz Luhrmann
Jelenet A nagy Gatsby című filmből - Forrás: InterCom

11.

A filmben, abban a lakásban, amelyet Tom Buchanan szeretőjével, Myrtle Wilsonnal oszt meg, feltűnik egy kép F. Scott Fitzgerald feleségéről, Zeldáról. Ennek ellenére Daisy karakterét az író nem róla, hanem első szerelméről, egy tehetős chicagói család sarjáról, Ginevra Kingről mintázta, akit azért nem vehetett feleségül, mert nem volt elég vagyonos hozzá. Jay Gatsby karakterét pedig Fitzergald titokzatos Long Island-i szomszédja ihlette. Max Gerlach az Egyesült Államok hadseregének tisztje volt az első világháború alatt, majd csizmadia lett, aki milliomosként élt New Yorkban. Gerlach pazar partikat szervezett, soha nem viselte kétszer ugyanazt az inget, és azt állította, hogy az Oxfordi Egyetemen tanult, hihetetlenebbnél hihetetlenebb történeteket mesélt magáról, többek között azt, hogy a német császár rokona. 

12.

Az adaptáció a Legjobb látványtervezés és a Legjobb jelmeztervezés Oscar-díját nyerte el 2014-ben. Lássuk be, a húszas éveket vászonra álmodni egy nagy költségvetésű film esetében, maga lehetett az álommunka.

A jubileum alkalmából, talán elérkezett az idő, hogy újra megnézzem ezt a filmet, és hagyjam, hogy ismét magával ragadjon. Írjátok meg kommentben, ti szerettétek-e a feldolgozást.

Kiemelt képünk forrása: InterCom

Krajnyik Cintia