Megsúgják múltunk titkait: négy gyönyörű, Budapesttel épp egyidős ház története

–

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én minél hosszabb ideje élek Budapesten, úgy érzem, annál kevesebbet tudok róla. Hányszor csodálkozom rá jártamban-keltemben épületekre, amelyek már a születésem előtt is léteztek, mégsem vettem észre őket soha, mert csak elrobogtam előttük. Pedig ha az ember figyelmesen jár, nem győz ámuldozni: csodák között nyargaljuk végig az életünket – tisztelet a kivételnek – sokszor vakon. Négy, kereken 150 éves házra csodálkoztam rá a minap a 2011-óta létező Budapest100 fesztivált szervező KÉK – Kortárs Építészeti Központ sétájának keretében – e házakról szeretnék most mesélni nektek, bízva abban, hogy meghozom a kedveteket a további kincskereséshez.

1. Az Operaház hátországa: Lázár u. 20.

Az Andrássy út a Budapestre látogatók első számú célpontjai közt van, de csak kevesen térnek le a zsúfolt sugárútról, hogy bepillantsanak az Operaház mögé. Itt szalad keresztbe a Lázár utca, amelynek története elválaszthatatlan az Operaháztól.

Ybl Miklós neoreneszánsz palotájára az építési engedélyt 1875-ben adták ki, de az eredeti tervet többször át kellett dolgozni, mert Ferenc József csak úgy engedélyezte a megvalósítást, ha a pesti Operaház nem lesz nagyobb a bécsinél.

A megnyitó előadásra 1884. szeptember 27-én került sor. Hatalmas érdeklődés övezte, a belépőjegyek árából akkoriban két lovat lehetett volna vásárolni. A díszelőadáson a császár is részt vett; a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi László nyitányát és a Lohengrin első felvonását adták elő Erkel Ferenc, illetve fia, Erkel Sándor vezényletével.

Az Operaház mögötti Lázár utca 20-as számú ház lakói tanúi voltak az építkezés minden pillanatának. Az eklektikus stílusú, gyönyörű lakóháznak a Lázár utcára és az Ó utcára is nyílik bejárata: a tulipános kapura mindenképpen vessetek egy pillantást, ha arra jártok! A XIX. század végén itt működött a Kereskedő Ifjak Önképző Egyesülete, valamint a Deák Ferenc Jótékonysági Egylet, melynek tagjai zenés-táncos mulatságokat tartottak a helyszínen. Ezt felelevenítendő, szombaton és vasárnap is lesz itt vezetett épületbejárás és egyéb programok is – felnőtteknek és gyerekeknek.

2. Itt élt Mikszáth Kálmán: Dohány u. 28.

A 1.6 kilométer hosszú Dohány utca Budapest VII. kerületében, az Erzsébetvárosban található. Nincs pesti, aki ne ismerné az utcát, azt viszont csak kevesen tudják, hogy nevét az egykor a 211. számú házban lakó Anton Prinder tubák- és dohánykészítő mesterről kapta. Ma már nincs 211-es szám, pedig az utca sokkal hosszabb lett: eredetileg csak a mai Síp és Kazinczy utca közötti szakaszt hívták így. A reformkorban épült ki a mai, teljes vonala a Rottenbiller utcáig, amely 1874-től viseli teljes hosszában a Dohány utca nevet.

Mindig forgalmas útvonalnak számított, ezért eleinte főleg a fogadók és szállók utcájának számított, itt állt például az Arany Szita is, ami Déryné Széppataki Rózának szolgált menedékül a nagy pesti árvíz idején.

Pest terjeszkedésével az egyre inkább belvárosivá lett Dohány utcában megszaporodtak a kisiparosok műhelyei és üzletei, és bérházak épültek. Itt áll ma is Budapest egyik ékessége, a zsinagóga, mert a XIX. század második felében a környékre nagy számban betelepülő zsidó lakosság számára szükségessé vált egy új imahely kialakítása.

A Dohány utca egykori híres lakói közt van Petőfi Sándor és a trafikos családdal bíró Füst Milán, valamint Mikszáth Kálmán, aki az 1872-ben épült, 28-as számú házban élt a harmadik emeleten négy éven át a családjával.

Ha szeretnétek megnézni a helyszínt, ahol A beszélő köntös című regényét írta, hétvégén ez a ház is nyitva lesz. Mikszáth Kálmán kiállítás, kvíz, olvasósarok, kéziratfejtés és koncert is lesz az épületbejáráson kívül, amelynek során a program önkéntesei vezetik körbe a látogatókat. A homlokzaton található görög szobrok és antikizáló oszlopok is gyönyörűek, de az én privát kedvencem a mesés sarok a gangon.

3. Ma belváros, régen külváros: Baross u. 6.

A sétálóutca egyetemistákkal teli kávézói között megbújó, különös, zegzugos épület a Józsefváros történetéről mesél nekünk. 

A ház belső része sokkal szerényebb, mint amilyennek a homlokzat alapján képzelhetnénk. Egykor iparosok lakták, ahogy a környéken szinte minden házat.

Stáció utca. Így hívták régen a Baross utcát. Egyik vége a Kálvin térbe torkollik. A Kecskeméti kapu volt a városfal délkeleti városkapuja, amelyen vásártér állt.

A Baross (Stáció) utca tehát már külvárosnak számított: a XVIII. század elején a városi polgárság kertjei terültek el itt egészen a mai Nagykörútig, aztán szántók következtek, azon is túl pedig a majorságok. A Népszínház utca vonalán túli részen tartották a pesti állatvásárokat.

A szántók, majorok felparcellázásával a házak száma egyre nőtt, de az 1838-as pesti árvíz a vályogból készült épületek jelentős részét elpusztította. Pest város tanácsának határozata szerint ezután már csak téglából és kőből építhettek házakat, illetve kötelező volt az épületek alápincézése. Az 1870-es években (azaz választott házunk építésének idejében) a józsefvárosiak még elsősorban földműveléssel, kertészettel és állattenyésztéssel foglalkoztak, de már sokan iparosként tevékenykedtek. Amikor Jókai Mór 1868-ban az a Koszorú és a Stáció utca sarkán házat vett, az csaknem beillett vidéki kúriának. Ám 1873-ban a fővárost tíz kerületre osztották – Józsefváros a főváros VIII. kerületeként a Múzeum körút, a Rákóczi út, a Fiumei út és az Üllői út által határolt területet fedte le – és nagy lakás- és bérházépítkezés vette kezdetét. Új, városi intézmények is épültek (árvaház, kórház, szegényház, tűzoltóság, stb.), és elindultak az első villamosok, amelyek a század végére felváltották a lóvasúti közlekedést. Az 1910-es évekre a kerület utcáinak jelentős részét lekövezték, a vízvezeték- és csatornahálózatot bővítették, az utcákon közvilágítás létesült és a lakásokba villanyvilágítás került.

Megjelentek a környéken a kabarék, az orfeumok és a mozik (Nemzetközi Orfeum, Apolló Mozi, majd Apolló Kabaré, Wertheimer Mulató), illetve olyan színházak (Népszínház, Józsefvárosi Színpad) is létesültek, amelyek alacsonyabb áraikkal, műsorkínálatukkal már a kispolgároknak is megfizethetők voltak.

A korszakban megnőtt az – elsősorban a fém- és faipari, ezen belül épületasztalos – üzemek és műhelyek száma, és fejlődött a kerület üzlethálózata is: az 1800-as évek második felére a mezőgazdaság jelentősége csökkent, Józsefváros iparos-kispolgári városrésszé vált. 1910-re Józsefváros lett a főváros legnépesebb kerülete: 164.255 ember élt itt akkoriban: a magyar, német és szlovák nemzetiségű lakosság mellett jelentős volt a zsidó közösség (főleg ószeresek, zsibárusok és kereskedők) valamint a muzsikus cigányok tekintélyes része is e kerületben talált otthont. A Stáció utca is nagyvárosivá vált: a bérházépítés a Kálvin tér környékén kiszorította a földszintes épületeket. 

4. Sétánk koronaékszere: a Múzeum krt. 27.

Egy ugrásra előző helyszínünktől másik világba csöppenünk. Míg a kisiparos és munkásrétegek inkább falusias, földszintes, komfort nélküli házakban, illetve pincelakásokban éltek, a Mágnásnegyed arisztokratái és jómódú polgárai palotákban és tágas lakásokban. Az arisztokraták és polgárok otthonaiban élénk kulturális élet folyt, szalonjaik rendszeres színterei voltak írók, költők, művészek találkozóinak.

A középkorban Pestet is erős, hat méter magas fal vette körül, amihez még vizesárok is tartozott. Az egykori falnak három kapuja volt: a Váci, a Hatvani és a Kecskeméti. Ezekhez tartottak az országos vásárok idején a vidékről érkezők. A Kiskörúton (Károly körút, Múzeum körút, Vámház körút) sétálva a régi fal nyomvonalán haladunk, bár a maradványaiból nem sokat láthatunk, hiszen azok nagy része az út mentén felépült házak udvarában vagy tűzfalában van. A sugárutak építése csak a XVIII. század végén indult meg, miután a falat lebontották. (Már ami még megvolt belőle, mert a török hódoltság alatt erősen megrongálódott.) A korábbi Országutat 1874-ben osztotta három részre a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, ennek egyik szakasza lett a Múzeum körút. Az 1880-as évekre az addigi poros út helyén gránittal kövezett út épült, és bérházak emelkedtek ki a földből. 

A Múzeum körút 27-es számú háza nagy történelmi túlélő, egyszerre viseli a neoreneszánsz és a Kádár-korszak nyomait. Érdekesség, hogy a házban lakott többek közt Pásztor (Pikler) Árpád író, műfordító, újságíró, akiről Molnár Ferenc a nagy Pásztort mintázta a Pál utcai fiúkban.

Ha itt jártok, ki ne hagyjátok a csodás tetőteraszt!

E négy izgalmas házon kívül még negyvenhat 150 éves ház lesz látogatható a hétvégén

ITT tudtok válogatni közülük, illetve a telefonos applikáció segítségével. Közülük a legtöbb lakóház, de intézmények is készülnek eseményekkel, mint például a Szimpla Kert, a Rumbach zsinagóga, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vagy a Batthyány-mauzóleum a Fiumei Úti Sírkertben. A négynapos fesztivál workshopokkal és születésnapi bulival kezdődik (május 11.), sétanappal folytatódik (május 12.), majd a hagyományos nyitott házak hétvégéjével zárul (május 13–14.). A négy nap során a látogatók részt vehetnek vezetett épületbejárásokon, interaktív közösségi programokon, kiállítást látogathatnak, beszélgethetnek a lakókkal és az önkéntesekkel, koncertet hallgathatnak. A házak nagy része a gyerekeknek is készül külön programmal. Minden program ingyenes, és a részvételhez általában nem szükséges előzetes jelentkezés, ha mégis, azt jelzik a szervezők.

 

Források: www.life.hu/kultura, jozsefvaros.hu, welovebudapest.com, https://index.hu/urbanista

A képeket készítette: Schöff Gergely – Budapest100

Kurucz Adrienn