Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én minél hosszabb ideje élek Budapesten, úgy érzem, annál kevesebbet tudok róla. Hányszor csodálkozom rá jártamban-keltemben épületekre, amelyek már a születésem előtt is léteztek, mégsem vettem észre őket soha, mert csak elrobogtam előttük. Pedig ha az ember figyelmesen jár, nem győz ámuldozni: csodák között nyargaljuk végig az életünket – tisztelet a kivételnek – sokszor vakon. Négy, kereken 150 éves házra csodálkoztam rá a minap a 2011-óta létező Budapest100 fesztivált szervező KÉK – Kortárs Építészeti Központ sétájának keretében – e házakról szeretnék most mesélni nektek, bízva abban, hogy meghozom a kedveteket a további kincskereséshez.

1. Az Operaház hátországa: Lázár u. 20.

Az Andrássy út a Budapestre látogatók első számú célpontjai közt van, de csak kevesen térnek le a zsúfolt sugárútról, hogy bepillantsanak az Operaház mögé. Itt szalad keresztbe a Lázár utca, amelynek története elválaszthatatlan az Operaháztól.

Ybl Miklós neoreneszánsz palotájára az építési engedélyt 1875-ben adták ki, de az eredeti tervet többször át kellett dolgozni, mert Ferenc József csak úgy engedélyezte a megvalósítást, ha a pesti Operaház nem lesz nagyobb a bécsinél.

 fesztivál építészet városnézés Budapest100
Fotó: Schöff Gergely - Budapest100

A megnyitó előadásra 1884. szeptember 27-én került sor. Hatalmas érdeklődés övezte, a belépőjegyek árából akkoriban két lovat lehetett volna vásárolni. A díszelőadáson a császár is részt vett; a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi László nyitányát és a Lohengrin első felvonását adták elő Erkel Ferenc, illetve fia, Erkel Sándor vezényletével.

Az Operaház mögötti Lázár utca 20-as számú ház lakói tanúi voltak az építkezés minden pillanatának. Az eklektikus stílusú, gyönyörű lakóháznak a Lázár utcára és az Ó utcára is nyílik bejárata: a tulipános kapura mindenképpen vessetek egy pillantást, ha arra jártok! A XIX. század végén itt működött a Kereskedő Ifjak Önképző Egyesülete, valamint a Deák Ferenc Jótékonysági Egylet, melynek tagjai zenés-táncos mulatságokat tartottak a helyszínen. Ezt felelevenítendő, szombaton és vasárnap is lesz itt vezetett épületbejárás és egyéb programok is – felnőtteknek és gyerekeknek.

fesztivál építészet városnézés Budapest100
Fotó: Schöff Gergely - Budapest100

2. Itt élt Mikszáth Kálmán: Dohány u. 28.

A 1.6 kilométer hosszú Dohány utca Budapest VII. kerületében, az Erzsébetvárosban található. Nincs pesti, aki ne ismerné az utcát, azt viszont csak kevesen tudják, hogy nevét az egykor a 211. számú házban lakó Anton Prinder tubák- és dohánykészítő mesterről kapta. Ma már nincs 211-es szám, pedig az utca sokkal hosszabb lett: eredetileg csak a mai Síp és Kazinczy utca közötti szakaszt hívták így. A reformkorban épült ki a mai, teljes vonala a Rottenbiller utcáig, amely 1874-től viseli teljes hosszában a Dohány utca nevet.

fesztivál építészet városnézés Budapest100
Fotó: Schöff Gergely - Budapest100

Mindig forgalmas útvonalnak számított, ezért eleinte főleg a fogadók és szállók utcájának számított, itt állt például az Arany Szita is, ami Déryné Széppataki Rózának szolgált menedékül a nagy pesti árvíz idején.

Pest terjeszkedésével az egyre inkább belvárosivá lett Dohány utcában megszaporodtak a kisiparosok műhelyei és üzletei, és bérházak épültek. Itt áll ma is Budapest egyik ékessége, a zsinagóga, mert a XIX. század második felében a környékre nagy számban betelepülő zsidó lakosság számára szükségessé vált egy új imahely kialakítása.

A Dohány utca egykori híres lakói közt van Petőfi Sándor és a trafikos családdal bíró Füst Milán, valamint Mikszáth Kálmán, aki az 1872-ben épült, 28-as számú házban élt a harmadik emeleten négy éven át a családjával.

fesztivál építészet városnézés Budapest100
Fotó: Schöff Gergely - Budapest100

Ha szeretnétek megnézni a helyszínt, ahol A beszélő köntös című regényét írta, hétvégén ez a ház is nyitva lesz. Mikszáth Kálmán kiállítás, kvíz, olvasósarok, kéziratfejtés és koncert is lesz az épületbejáráson kívül, amelynek során a program önkéntesei vezetik körbe a látogatókat. A homlokzaton található görög szobrok és antikizáló oszlopok is gyönyörűek, de az én privát kedvencem a mesés sarok a gangon.

3. Ma belváros, régen külváros: Baross u. 6.

A sétálóutca egyetemistákkal teli kávézói között megbújó, különös, zegzugos épület a Józsefváros történetéről mesél nekünk. 

A ház belső része sokkal szerényebb, mint amilyennek a homlokzat alapján képzelhetnénk. Egykor iparosok lakták, ahogy a környéken szinte minden házat.

Stáció utca. Így hívták régen a Baross utcát. Egyik vége a Kálvin térbe torkollik. A Kecskeméti kapu volt a városfal délkeleti városkapuja, amelyen vásártér állt.

fesztivál építészet városnézés Budapest100
Fotó: Schöff Gergely - Budapest100

A Baross (Stáció) utca tehát már külvárosnak számított: a XVIII. század elején a városi polgárság kertjei terültek el itt egészen a mai Nagykörútig, aztán szántók következtek, azon is túl pedig a majorságok. A Népszínház utca vonalán túli részen tartották a pesti állatvásárokat.

A szántók, majorok felparcellázásával a házak száma egyre nőtt, de az 1838-as pesti árvíz a vályogból készült épületek jelentős részét elpusztította. Pest város tanácsának határozata szerint ezután már csak téglából és kőből építhettek házakat, illetve kötelező volt az épületek alápincézése. Az 1870-es években (azaz választott házunk építésének idejében) a józsefvárosiak még elsősorban földműveléssel, kertészettel és állattenyésztéssel foglalkoztak, de már sokan iparosként tevékenykedtek. Amikor Jókai Mór 1868-ban az a Koszorú és a Stáció utca sarkán házat vett, az csaknem beillett vidéki kúriának. Ám 1873-ban a fővárost tíz kerületre osztották – Józsefváros a főváros VIII. kerületeként a Múzeum körút, a Rákóczi út, a Fiumei út és az Üllői út által határolt területet fedte le – és nagy lakás- és bérházépítkezés vette kezdetét. Új, városi intézmények is épültek (árvaház, kórház, szegényház, tűzoltóság, stb.), és elindultak az első villamosok, amelyek a század végére felváltották a lóvasúti közlekedést. Az 1910-es évekre a kerület utcáinak jelentős részét lekövezték, a vízvezeték- és csatornahálózatot bővítették, az utcákon közvilágítás létesült és a lakásokba villanyvilágítás került.

Megjelentek a környéken a kabarék, az orfeumok és a mozik (Nemzetközi Orfeum, Apolló Mozi, majd Apolló Kabaré, Wertheimer Mulató), illetve olyan színházak (Népszínház, Józsefvárosi Színpad) is létesültek, amelyek alacsonyabb áraikkal, műsorkínálatukkal már a kispolgároknak is megfizethetők voltak.

fesztivál építészet városnézés Budapest100
Fotó: Schöff Gergely - Budapest100

A korszakban megnőtt az – elsősorban a fém- és faipari, ezen belül épületasztalos – üzemek és műhelyek száma, és fejlődött a kerület üzlethálózata is: az 1800-as évek második felére a mezőgazdaság jelentősége csökkent, Józsefváros iparos-kispolgári városrésszé vált. 1910-re Józsefváros lett a főváros legnépesebb kerülete: 164.255 ember élt itt akkoriban: a magyar, német és szlovák nemzetiségű lakosság mellett jelentős volt a zsidó közösség (főleg ószeresek, zsibárusok és kereskedők) valamint a muzsikus cigányok tekintélyes része is e kerületben talált otthont. A Stáció utca is nagyvárosivá vált: a bérházépítés a Kálvin tér környékén kiszorította a földszintes épületeket. 

4. Sétánk koronaékszere: a Múzeum krt. 27.

Egy ugrásra előző helyszínünktől másik világba csöppenünk. Míg a kisiparos és munkásrétegek inkább falusias, földszintes, komfort nélküli házakban, illetve pincelakásokban éltek, a Mágnásnegyed arisztokratái és jómódú polgárai palotákban és tágas lakásokban. Az arisztokraták és polgárok otthonaiban élénk kulturális élet folyt, szalonjaik rendszeres színterei voltak írók, költők, művészek találkozóinak.

fesztivál építészet városnézés Budapest100
Fotó: Schöff Gergely - Budapest100

A középkorban Pestet is erős, hat méter magas fal vette körül, amihez még vizesárok is tartozott. Az egykori falnak három kapuja volt: a Váci, a Hatvani és a Kecskeméti. Ezekhez tartottak az országos vásárok idején a vidékről érkezők. A Kiskörúton (Károly körút, Múzeum körút, Vámház körút) sétálva a régi fal nyomvonalán haladunk, bár a maradványaiból nem sokat láthatunk, hiszen azok nagy része az út mentén felépült házak udvarában vagy tűzfalában van. A sugárutak építése csak a XVIII. század végén indult meg, miután a falat lebontották. (Már ami még megvolt belőle, mert a török hódoltság alatt erősen megrongálódott.) A korábbi Országutat 1874-ben osztotta három részre a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, ennek egyik szakasza lett a Múzeum körút. Az 1880-as évekre az addigi poros út helyén gránittal kövezett út épült, és bérházak emelkedtek ki a földből. 

A Múzeum körút 27-es számú háza nagy történelmi túlélő, egyszerre viseli a neoreneszánsz és a Kádár-korszak nyomait. Érdekesség, hogy a házban lakott többek közt Pásztor (Pikler) Árpád író, műfordító, újságíró, akiről Molnár Ferenc a nagy Pásztort mintázta a Pál utcai fiúkban.

Ha itt jártok, ki ne hagyjátok a csodás tetőteraszt!

E négy izgalmas házon kívül még negyvenhat 150 éves ház lesz látogatható a hétvégén

ITT tudtok válogatni közülük, illetve a telefonos applikáció segítségével. Közülük a legtöbb lakóház, de intézmények is készülnek eseményekkel, mint például a Szimpla Kert, a Rumbach zsinagóga, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vagy a Batthyány-mauzóleum a Fiumei Úti Sírkertben. A négynapos fesztivál workshopokkal és születésnapi bulival kezdődik (május 11.), sétanappal folytatódik (május 12.), majd a hagyományos nyitott házak hétvégéjével zárul (május 13–14.). A négy nap során a látogatók részt vehetnek vezetett épületbejárásokon, interaktív közösségi programokon, kiállítást látogathatnak, beszélgethetnek a lakókkal és az önkéntesekkel, koncertet hallgathatnak. A házak nagy része a gyerekeknek is készül külön programmal. Minden program ingyenes, és a részvételhez általában nem szükséges előzetes jelentkezés, ha mégis, azt jelzik a szervezők.

 

Források: www.life.hu/kulturajozsefvaros.huwelovebudapest.comhttps://index.hu/urbanista

A képeket készítette: Schöff Gergely – Budapest100

Kurucz Adrienn