Sarah Jessica Parker élete nem indult zökkenőmentesen, szülei már egészen kiskorában elváltak, majd édesanyja újraházasodott, így egy nyolcgyerekessé duzzadt családban nevelkedett. Előfordult, hogy nélkülözniük kellett, de a sztár úgy emlékezik vissza, hogy többnyire mindenük megvolt, amire igazán szükségük volt, anyja és nevelőapja pedig minden tőle telhetőt megtett, hogy színésznő válhasson belőle. Tizenhárom évesen már a Broadway színpadán szerepelt az Annie című musical címszereplőjeként, és már akkor sem hazudtolta meg magát. Amikor a szerep kapcsán arról kérdezték, mit szeret a világon a legjobban, azt felelte, hogy a szivárványokat.

Majd cserfes mosollyal hozzátette, hogy New Yorkot.

Pedig akkor még nem is sejthette, hogy a Nagy Alma lesz az, ami végérvényesen összefonódik majd a karrierjével.

A Szex és New York mindent megváltoztatott

Színészi karrierje folyamatosan ívelt felfelé, a csúcspontot pedig egyértelműen akkor érte el, amikor 1998-ban övé lett a Szex és New York főhősnőjének és narrátorának a szerepe, azaz ő bújhatott Carrie Bradshaw bőrébe. A sorozat egészen 2004-ig futott, majd két egész estés mozifilmmel folytatódott 2008-ban és 2010-ben.

 születésnap Sarah Jessica Parker Szex és New York
Jelenet a Szex és New York című sorozatból – Forrás: HBO

A harmadik film lehetőségének akkor fellegzett be, amikor a Samanthát megformáló Kim Cattrall nyilvánosan kijelentette, hogy a továbbiakban semmilyen formában nem kíván együttműködni Sarah Jessica Parkerrel,

és arra utaló megjegyzéseket tett, hogy a színésznővel borzalmas élmény volt a közös munka. Ezt soha egyetlen további stábtag sem erősítette meg, sőt kollégái nem győzték hangsúlyozni, hogy Parkernél szorgalmasabb, lelkiismeretesebb, figyelmesebb ember kevés van. A helyzet akkor romlott el végérvényesen, amikor Kim Cattrall bátyja 2018-ban váratlanul elhunyt, és Sarah Jessica Parker együttérzését fejezte ki a tragédiát bejelentő poszt alatt. Néhány nappal később Cattrall nyilvánosan üzent Parkernek egy Instagram-bejegyzéssel, amelyben az állt, hogy „Nincs szükségem a szeretetedre vagy a támogatásodra ezekben a nehéz időkben @sarahjessicaparker”, a kísérőszöveg pedig így szólt: „Az anyám ma azt kérdezte tőlem, hogy mikor fog már végre békén hagyni az a képmutató @sarahjessicaparker. Az, ahogy folyamatosan próbálsz kapcsolatba lépni velem, fájdalmas emlékeztetőül szolgál, hogy milyen kegyetlen voltál korábban és most is. Engedd meg, hogy NAGYON egyértelmű legyek. (Ha korábban nem lettem volna az.) Nem tartozol a családomhoz. Nem vagy a barátom. Azért írom mindezt, hogy utoljára elmondjam, ne akard a minket ért tragédiát arra felhasználni, hogy visszaállítsd a jó hírneved.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kim Cattrall (@kimcattrall) által megosztott bejegyzés

Sarah Jessica Parker a THR’s Awards Chatter podcastban úgy fogalmazott tavaly, hogy nehéz erről beszélni, ugyanakkor szerinte ez nem egy cicaharc, mivel nem kétirányú, csupán egyetlen személy narratívája.

„Sok éve nagyon keményen dolgozom azért, hogy mindig mindenkivel tisztességes legyek a forgatásokon, hogy gondoskodjak az emberekről, és felelősséget vállaljak a munkatársaimért a műsor producereként. Soha senki nem beszélt rólam így rajta kívül”

– mondta. Ezek után, érthető okokból, Kim Cattrallt már fel sem kérték az És egyszer csak… folytatására. Állítólag Sarah Jessica Parker az, aki elsőként érkezik a forgatásokra, és ő távozik utolsóként. „Sarah-nak milliónyi személyes és szakmai kötelezettsége van, és mindegyikért csillagos ötös jár neki” – mondta róla Cynthia Nixon a Vogue-nak.

SJP sokkal több, mint Carrie Bradshaw

Mindamellett, hogy Carrie Bradshaw volt Parker legemblematikusabb karaktere, amiről az egész világ ismeri, a színésznő ennél az egy szerepnél sokkal színesebb és összetettebb egyéniség. Gyerekkora óta szenvedélyes rajongás fűzi a tánchoz és a könyvekhez. Tavaly év végén a Wall Street Journal készített vele interjút, ugyanis színészi munkái mellett – nemrégiben férjével Matthew Broderickkel egy közös darabot is színpadra állítottak a Broadwayn – szenvedélyes könyv- és divatrajongóként könyvkiadót és cipőmárkát indított, parfümöket és borokat forgalmaz, saját produkciós cége van, a New York City balett-társulat alelnöke, egyéb közösségi szerepvállalásai mellett, nem mellesleg pedig három gyerek, a húszéves James Wilkie, és a tizenhárom éves ikerlányok, Marion és Tabitha édesanyja. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

SJP (@sarahjessicaparker) által megosztott bejegyzés

„Anyának lenni egyszerre csodálatos, izgalmas, nehéz és szívszorító. Nagyon összetett folyamat – és nem csak számukra –, ahogy a gyerekek felnőnek és olyan akadályokkal szembesülnek, amelyekkel korábban soha nem találkoztunk.

Minden gyerek más. Nincs jó vagy rossz módja a nevelésüknek. Nincsenek helyes válaszok. Ez egy folyamatos fejlődés” – mondta a L’Officielnek 2020-ban.

Nem foglalkozik a korával

Ugyanebben az interjúban elmondta azt is, hogy a nők saját egyéniségébe vetett hite az, ami magabiztosabbá teheti őket önmagukban és a saját testükkel kialakított kapcsolatban. A színésznőt pályája során nem győzték bírálni a külseje miatt, különösen akkor, amikor elkezdődtek az És egyszer csak… forgatásai.

„Nem igazán gondolok a koromra, nem tartom valami olyasminek, ami miatt aggódnom kellene.

Nos, nem tudom, hogy ez tagadás, vagy csak nem akarok szembenézni a valósággal. Nem látom értelmét annak, hogy megpróbáljuk az idő múlását megakadályozni. Természetesen időről időre foglalkozom a megjelenésemmel, adok a külsőmre, amikor alkalmam van rá. De ezen túlmenően úgysem tudom befolyásolni, hogy mások mit gondolnak rólam. Hogy érzem magam, amikor egy adott ruhát viselek? Ez az ami számít. Úgy öltözködöm, hogy jól érezzem magam, és bízom benne, hogy ez az emberek számára is érdekes lesz” – mondta a francia Vogue-nak idén januárban.

„Ma már nem érzek semmiféle nyomást a külsőm miatt, de időnként az a benyomásom, hogy mások jobban aggódnak a megjelenésem miatt, mint én magam, ami meglehetősen furcsa.

Például amiatt, hogy vannak ráncaim és ősz a hajam. Azt hiszem, ennél értékesebb az időm, mint hogy ezzel foglalkozzam, nem?” – fűzte hozzá. Amikor pedig feltették neki a kérdést, hogy jobban érzi-e magát mentálisan és fizikailag, mint harmincévesen, így felelt:

„Azt azért nem mondanám, hogy jobban érzem magam a testemben, hiszen régebben két órát is el tudtam tölteni úgy egyhuzamban egy jelenetben, hogy nem fájt a térdem vagy a lábam. De az biztos, hogy fejben egyértelműen jobban érzem magam.

születésnap Sarah Jessica Parker Szex és New York
Sarah Jessica Parker – Forrás: Getty Images / James Devaney / Contributor

Folyamatosan tapasztalatot, tudást és információt gyűjtünk, hibázunk és tanulunk. És minél többet tanulsz, annál jobban tudod, hogyan kell reagálni egyes helyzetekre, kezelni a kihívásokat, problémákat vagy csalódásokat.”

Sarah Jessica Parkerre ugyanakkor senki nem mondhatja, hogy ne haladna a korral, ne keresné az új feladatokat, és ne élvezné, hogy olyan új trendekkel ismerkedhet meg, mint a közösségi média, amelynek kapcsán így nyilatkozott: 

„A social felületek miatt nem érzek stresszt, de az biztos, hogy bizonyos kihívásokkal járnak. Számomra ez olyan, mint egy új nyelv, egy újfajta kommunikáció. Úgy érzem, sokat kell gondolkodnom azon, hogyan válaszoljak a kommentekre, és hogyan beszéljek ezeken a platformokon, mert nem szeretem az udvariasságot nélkülöző eszmecseréket. Ezeknek a platformoknak a használata nagyon különleges, mert lehetővé teszik, hogy olyan emberekkel cseveghessek, akikkel még nem is találkoztam. Beszélhetünk például könyvekről és könyvesboltokról. Emellett a közösségi oldalakon egy emberibb oldalamat is lehetőségem nyílik megmutatni. Megoszthatom a sikereimet, a veszteségeimet, a jó és rossz napokat, az utazásaimat. Ebben rengeteg lehetőség rejlik.”

Bár Parker karaktere merőben eltér a sorozatban alakított sokszor kissé meggondolatlan és felelőtlen Carrie-étől, az biztos, hogy a színésznő maga is hisz a sisterhood erejében, és abban, hogy a női összefogás ereje felbecsülhetetlen:

„Végtelenül hálás vagyok azért a rengeteg szeretetért, amit a generációm nőitől kaptam, akik annyi éven át támogattak szakmai utamon.

Igazán megtisztelve érzem magam a közönségemhez fűződő kapcsolatom miatt. De általában véve is köszönettel tartozom a nőknek, a dolgozó és egyedülálló anyáknak, a lányaiknak, barátnőknek, nagynéniknek, húgoknak és nővéreknek, mindazoknak, akik támogatják egymást.” 

Isten éltesse a ma 58 éves Sarah Jessica Parkert, és izgatottan várjuk, hogyan folytatódik az És egyszer csak…-ban Carrie története a hamarosan érkező második évadban.

A kiemelt kép forrása: Jose Perez / Bauer-Griffin / GC Images

Krajnyik Cintia