A Pokahontasz nem a születési neve volt

1596-ban, amikor született, az Amonute nevet kapta. Ám pajkos, kíváncsi és kalandvágyó természete miatt új nevet adtak neki, és ez már a Pokahontasz volt, ami annyit tesz: a játékos. Bár egyes értelmezések szerint ez a név bolondot is jelenthetett, vagy beteges viselkedésűt.

Gyerekként mentette meg John Smith kapitányt

Bár a Disney-mesében Pokahontasz egy érett, gyönyörű, érzéki nőként bolondítja magába a szőke hódítót, a valóságban ez közel sem így volt.

A kapitányt Pokahontasz bátyja fogságba ejtette, és aztán valóban ki akarták végezni, egy kövön szétverve a fejét. Ám ekkor jött az indiánlány a képbe, aki a saját fejét a férfiéra helyezte, így megmentve Smith életét. Ekkor Pokahontasz mindössze tizenegy éves volt.

A mentőakcióról Smith naplóbejegyzéseiből szerzett tudomást a nagyvilág.

 Pocahontas John Smith John Rolfe
Pokahontasz – Forrás: Wikipedia / Library of Congress

Más források szerint Smith kapitány élete egy percig nem volt veszélyben és igazából egy befogadó rítus volt, amiben Pokahontasz az ölébe vette a fejét, sőt az sem biztos, hogy a lány bátyja rabolta el a kapitányt, mert más feljegyzések szerint ezt a törzsfőnök egyik testvére tette. Sok a mendemonda, rengeteg a feljegyzés, de hogy melyik a hiteles, azt nem tudni. Így legalább van több opció, amiből válogathatunk!

A szerelmi élete nem Disney-mese

Amikor Smith kapitány az Újvilágba érkezett, a húszas évei végén járt, Pokahontasz pedig ugye még javában kiskamasz volt. Arra vonatkozóan sincs egyértelmű bizonyíték, hogy volt-e valaha intim kapcsolat Smith és Pokahontasz között. Smith hátrahagyott naplójából annyi derült ki, hogy úgy sejtette, a lány valószínűleg szerelmes volt belé, de inkább úgy tekintett rá, mint egy apafigurára.

Ám a rajzfilmben van még két férfi (igaz, az egyik csak a második részben), akik jóval fontosabb szerepet töltöttek be a lány életében, mint Smith. Egyes források szerint 1610-ben, tehát tizennégy évesen feleségül ment Kocoumhoz, a potomac törzs egyik harcosához. (Egyes történészek szerint gyerekük is született, de erre sincsenek bizonyítékok.) Ám három évvel később egy Samuel Argall nevű kapitány elrabolta, és a hajóján fogva tartotta. A hajón ismerkedett meg a dohánytermesztő John Rolfe-fal, akivel azonnal egymásba szerettek. Miután kiszabadult,

az apja áldásával áttért a kereszténységre, és hozzáment Rolfe-hoz.

Arról nincsenek információk, hogy Kocoum vajon mit szólt ehhez az egészhez, egyes források szerint harc közben meghalt, mások szerint a póheten törzsben a válás létező opció volt, úgyhogy utóbbi az esélyesebb.

Pokahontasz volt a póheten törzsszövetség főnökének kedvenc gyereke

A mesével ellentétben Pokahontasz nem volt egyke, több testvére is volt, ám ő kiemelt helyet foglalt el apja szívében. Mivel (állítólag) az édesanyja belehalt a szülésbe és a lány nem csak külsejében, de személyiségében is nagyon hasonlított rá, a törzsfőnök kicsit mindig elveszített társát látta a lányban, és bármit megtett volna azért, hogy mosolyogni lássa.

Pocahontas John Smith John Rolfe
Pokahontasz – Forrás: Getty Images / Three Lions / Stringer

Ő volt a történelem első békenagykövete

Egy időben Pokahontasz közvetített a jamestowni telepesek és az őslakosok között. Rettenetesen fontos szerepe volt abban, hogy a kimondottan feszült viszony ne csapjon át vérengzésbe. Végül, miután áttért a kereszténységre és hozzáment Rolfe-hoz, átszelte az óceánt, hogy Angliában ő lehessen az élő bizonyítéka annak, hogy az Újvilág immáron meg van hódítva és „a vadak” áttértek a kereszténységre. Persze úri elbánásban részesült, mégis inkább bazári majomnak tekintették őt, nem kezelték becsben tartott és tisztelt úrinőként. Az uralkodó elit számára érdekes egzotikum volt, a politikai hatalmi játszmákban pedig úgy tekintettek rá, mint egy trófeára.

Halálának körülményei homályosak

Mindössze huszonegy éves volt, amikor meghalt. Két teória van, az egyik szerint valami európai vírust kaphatott el Angliában. Tüdőgyulladás, himlő, vérhas tombolt ekkoriban, szóval igaziból bármelyik lehetett. Betegsége gyors lefolyású volt, és végzetes, ami a másik teóriával is egyezik, amely szerint az egyik lánytestvére mérgezte meg az ételét, és ezután jött a gyors lefolyású halál. Bármelyik történt, halálakor vele volt a férje, és a fiuk, Thomas. Állítólag ezek voltak az utolsó szavai:

„Mind meghalunk. Nekem elég, ha a gyerekem él.”

Lányának halálhírére a póheten törzsszövetség főnöke összetört, egy évre rá ő is meghalt. A törzsfőnök és lánya halála után a telepesek és az őslakosok között végleg elmérgesedett a viszony, így került sor a jamestowni mészárlásra, ennek esett áldozatul John Rolfe is.

Edward Norton a leszármazottja

Egy amerikai tévécsatornán, a PBS-en futó műsorban, a Finding Your Rootsban (Megtalálni a gyökereidet) hírességek családtörténetét, leszármazási rendjét térképezik fel. Az egyik adásból az derült ki, hogy Edward Norton tizenkettedik dédanyja nem más volt, mint Pokahontasz. Ezen túl az is kiderült, hogy a harmadik ükapja pedig rabszolgákat tartott, többek között kicsi gyerekeket is. Így zubog Norton ereiben az amerikai történelem esszenciája, hiszen egyenes ági leszármazottja egy legendás amerikai őslakosnak és egy rabszolgatartónak is.

Pokahontasz, az örök influenszer

A legendás indián lány már életében is óriási hatást gyakorolt a környezetére, sőt a történelmi események alakulására. De története azóta is elképesztő népszerűségnek örvend. Életét a Disney-rajzfilmeken túl több film is feldolgozta, megannyi szobor állít neki emléket, farsangkor és halloweenkor még mindig rengetegen öltöznek be Pokahontasznak. 

Utóbbi az elmúlt években viszont már egyre kevésbé jellemző, legalábbis mindenképpen megosztó. Hiszen az őslakosokkal szembeni kegyetlen bánásmód miatt kulturális kisajátításnak minősül, ha fehér ember ölt indiánjelmezt. Egy fehér embernek ez csak egy játékos indíttatásból felvett és bármikor levethető maskara, míg másnak ez az élete. Ugyanazokért a külső ismertetőjegyekért (toll a hajban, festékcsíkok az arcon, testen, mokaszin stb.) egy indiánt máig érnek atrocitások, a mészárlások után megmaradt őslakosok leszármazottainak földjeit sok helyen még mindig erőszakkal elveszik.

Ha Pokahontasz ma élne, ki tudja, hányan követnék az Instán, vagy a TikTokon. Ki tudja, vajon hallgatnának-e rá. De egy dolog biztos: ma is bőven lenne dolga.

Forrás: ITTITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk forrása: Getty Images / Hulton Archive / Stringer

Szabó Anna Eszter