Emlékeztek?

Egyszer csak feltűnt a „semmiből” egy osztrák srác, aki Bécsből felrobbantotta az amerikai slágerlistákat, annak ellenére, hogy egészen máshogy nézett ki, és mást, máshogyan énekelt, mint a popsztárok akkoriban, ráadásul (leginkább) németül.

Vele kapcsolatban leggyakrabban azon szoktak vitatkozni, miért halt meg és hogyan, de a megítélése elég egyértelmű utólag is: nagy tehetség volt.

Az a fajta, aki már egészen korán tudta, mit akar. És mindent el is követett azért, hogy azzá váljon, akinek látni szerette volna magát. Szupersztárnak készült. Erről ábrándozott abban a külvárosban élő, szegény bécsi melós családban, amelybe született. És amelyben az apa csak eleinte volt jelen, majd felszívódott.

Az anya viszont ajnározó imádattal vette körül a vele maradt fiúgyereket – két másik gyereke meghalt szülés közben, Falco ugyanis egy hármas ikerterhesség egyetlen túlélője!

Atyaég, micsoda kezdetek. Sok drámai sors kezdődik efféle tragédiákkal. És sok művészi pálya. Falcóé is.

Forrás: Getty Images / s.e.t. / ullstein bild

Johann „Hansi” Hölzel

Igen, így hívták Falcót, a barátai élete végéig Hansnak szólították.

Mivel mindig világhírnévben gondolkodott, művésznevet is ennek megfelelően választott már egészen korán. Falco lett, idolja, az NDK-síbajnok után (a becenév amúgy a német Falken, azaz sólyom szóból jön).

Tehetsége alapot jelentett ambícióinak, abszolút hallása volt, négyévesen kezdett zongorázni. Megtanult gitározni is, naponta hat-nyolc órát gyakorolt, konzervatóriumba járt dzsessztanszakra. De volt egy kitérője tizenévesen: beállt önkéntesnek az osztrák hadseregbe.

Ez a seregben töltött év meghatározó volt a Falco-stílus kialakulásában. Gondoljunk csak a mozgására, a fellépésére, borotvált arcára, jellegzetes pilóta-napszemüvegére. A hetvenes évek végére a bécsi underground éjszakai életének fontos figurája lett, öltözködésében azonban megtartotta a tizenévesen felszedett katonás stílusjegyeket, pedig akkoriban ez nem volt menő.

Egy botrányairól hírhedt együttessel lépett fel, a Drahdiwaberllel, és bár a zenésztársak próbálták meggyőzni az imázsváltás szükségességéről, Falco hajthatatlan volt. Ez mindig jellemezte: pontosan tudta, mit akar, és makacsul ragaszkodott az elképzeléseihez. Általában be is jött a számítása.

Az más kérdés, hogy akkor sem volt elégedett, ha így történt

A Drahdiwaberl-koncertek szüneteiben tehát elénekelhetett egy számot, annak ellenére, hogy kiakadtak a ruházatán a haverok. A Ganz Wien című dal pimasz, drogról szóló szövege hatalmas botrányt kavart, és emiatt egyből híressé is tette a provokatív énekest. A rádióadók betiltották, de ettől csak még kelendőbb lett.

Falco mindig kereste a botrányt. Tudta, hogy jót tesz a karrierjének. De a pálya íve, a siker tempója talán még őt magát is meglepte. Vagy legalábbis nem tudta kezelni a helyzetet, nem tudta kezelni önmagát. Az első lemez, a Komissar a lemezeladási listák élére került, a Rock me Amadeus az első olyan dal volt, ami németül szólt, mégis vezette az amerikai slágerlistákat – és egész Európában az első helyen állt, sőt Dél-Afrikában és Új-Zélandon is.

Épp csak berobbant, és máris nem volt feljebb, ezt Falco pontosan tudta. Közben még afelől is kétségei voltak, hogy a megszerzett pozíciót tartani tudja-e, nem pukkan-e ki a lufi.

Forrás: Getty Images / Bernd Muller / Redferns

Nyomasztotta, hogy túl magasra tette a lécet

Továbbra is Bécsben élt Hansként, a régi barátaival járt össze, felesége lett, kislánya, de közben világsztár is volt, 27 évesen világ körüli turnéra ment. Az osztrákok úgy tekintettek rá, mint hazájuk első számú küldöttére a nagyvilágban, és várták tőle az újabb és újabb slágereket. Mindenhová követte a sajtó, a lesifotósok.

Közben a házassága befuccsolt, a felesége elhagyta. Később az is kiderült, nem ő az apja a kislánynak (hanem a korábbi férj), akit saját gyerekeként nevelt és imádott.

Sokan felhördültek, amikor bemutatták a klipet, amely Falco harmadik lemezének nagy slágeréhez, a Jeannyhez készült.

Ebben egy fiatal lány meggyilkolása látható. Az elkövetőt pedig maga a szerző, Falco alakítja. Nőszervezetek azzal vádolták az énekest, hogy erőszakra buzdít. Németországban nem adták le a klipet a tévék, a rádiókban sem szólalhatott meg, de még a szórakozóhelyeken is tilos volt játszani. A Jeanny így persze óriási siker lett ott, ahol nem került feketelistára.

Falco nem vitte túlzásba a mentegetőzést, de annyit közölt, hogy igazából nem kéjgyilkosságról írt dalt, a Jeanny szerinte a szerelemről szól.

Akkor írta, amikor összeomlott a házassága. Amikor rájött, hogy nem tudja megtartani sem a nőt, akibe szerelmes, sem a gyerekét, akitől elválasztották. A férfi fájdalma van abban a dalban, aki azon töpreng, miként kaphatná meg újra, amire vágyik, és őrült, pusztító gondolatok gyötrik.

Forrás: Getty Images / Nora Schuster / Imagno

A valóságban az erőszakot leginkább önmaga ellen fordította. Persze az öndestrukció nem mentség, ahogyan a szerhasználat sem. Interjúkban beszélt arról, hogy a kokain és az ital „olykor állattá tette”, ilyenkor minden bizonnyal másokat is bántott.

Nem ismert kontrollt és mértéket. A vágyakban sem. Semmi sem volt elég neki, leginkább önmagával volt elégedetlen. Szép volt, gazdag, sikeres, lehengerlő, okos és tehetséges: a világ szemében. A nők tapadtak rá, de mindig boldogtalan volt. Kerülte az embereket, kivéve az édesanyját, az egyetlen nőt, aki nem okozott neki csalódást.

Ha megkérdezték, van-e családja, azt felelte, anyja van.

Elmenekült – talán leginkább saját maga elől – Bécsből, vidékre költözött, majd az 1990-es évek elején a Dominikai Köztársaságba.

1998. február 6-án terepjárójával egy busz elé hajtott. Alkohol és kokain volt a vérében. Sokak szerint öngyilkos lett, nem baleset történt. Menedzsere szerint egy szakítás miatt volt kibukva – az életéről készült játékfilm is ezt a verziót vette át. E szerint egy dominikai szórakozóhely parkolójában várakozott sokáig – teljesen beállva –, és amikor közeledett egy busz, gázt adott, majd kihajtott elé. Azonnal meghalt.

Utolsó lemeze, az Out of the Dark néhány héttel a halála után jelent meg. A címadó dalban azt kérdi: „Meg kell halnom, hogy élhessek?”

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép forrása: Getty Images / Peter Noble / Redferns

Kurucz Adrienn