Vadállati védelem

A püspöki rang megerősödése valójában már a kereszténység szervezeti kiépítésének, a társadalomba való betagozódásának egyik első lépése volt. Amikor világossá vált, hogy Krisztus nem fog olyan gyorsan visszajönni, mint azt a halála után várták, úgyhogy muszáj valamiféle rendszert kiépíteni, ami összefogja a követőit. Fontossá vált egy-egy olyan köztiszteletben álló személyt kinevezni, aki akár a fennálló (ellenséges) hatalommal szemben is képviseli a közösséget, irányt mutat nemcsak teológiai értelemben, hanem a hit megélésének területén is.

Ha sarkosan fogalmazunk, mondhatjuk azt is, hogy az őskeresztény püspökök munkaköri leírásában (legalább is opcionálisan) jelen volt a mártírhalál, illetve a kínszenvedések, vallatások válogatott módjai. 

Mai szemmel nézve nem csoda, hogy Balázs, amint püspökké választották, azonnal elhúzott a városból.

Egy barlangba vette be magát, és ott töltötte a hátralévő életét. De nem meglépett, ahogyan ma gondolnánk. Éppen ellenkezőleg! A Szentlélek hívását követte, hogy egyfajta remeteségben, a földi javakról lemondva, megtisztult lélekkel tudjon Isten szavára hallgatni, és így tanácsolni híveinek. 

Ideje megjegyezni Paul Mescal nevét!

Kult – 2023. február 2. – KC

 

Persze a vadonban egy barlangban lakni, akkoriban sem volt biztonságos. De Balázs legendája szerint Isten megszervezte a testőrségét, mégpedig nagyon autentikus módon: a környező hegyek ragadozói: oroszlánok, farkasok, medvék őrizték a barlang bejáratát. Ám a vértanúságtól ők sem tudták megvédeni. Ugyanis amikor eljöttek Balázsért gyilkosai, a szent saját maga parancsolta meg a vadaknak, hogy ne bántsák a katonákat. 

Így Balázs is vértanúként végezte, de előtte persze változatos kínzásoknak vetették alá, hogy megtagadja a hitét. Ezt természetesen nem tette, ráadásul a kínzások szünetében folytatta szokásos tevékenységét, ugyanis a börtönben, a halálra várva is csodákat tett. Sőt!

A halálos ítéletet sem tudták csak úgy simán végrehajtani, mert amikor vízbe akarták fojtani, járni kezdett a víz színén, és elsétált a tó közepéig.

Ott felszólította a bíráit, hogy mutassák meg: az ő isteneik is vannak olyan erősek, mint Krisztus. A kihívást hatvanöten fogadták el, ennyien próbáltak meg vízen járni, sikertelenül, vízbe fulladtak valamennyien. Így végül Balázst, biztos, ami biztos, lefejezték.

Halála pillanatától mártírként tekintettek rá, ám egyetemes tisztelete is csak jóval később, az V–VI. század táján kezdett kialakulni. 

A torkok védelmezője

Nem találtam konkrét adatot arra, mi volt az oka annak, hogy egyszer csak divatba jött az örmény püspök tisztelete, ám későbbi státusza a szentek között arra enged következtetni, hogy köze lehetett valamilyen felső légúti fertőzéshez, vagy akár járványhoz is. Szent Balázs ugyanis a torokbetegségek specialistája lett, ami teljesen jogos besorolás a legendáit tekintve.

A Legenda Aurea, az egyik legrégebbi középkor legendagyűjtemény ugyanis már tud arról, hogy Balázs megmentette egy fiú életét, akinek szálka akadt a torkán. Így akit kínzó torokfájás, vagy bármilyen légúti betegség kínzott, Szent Balázshoz imádkozott. És imádkoztak sokan, mert a járványos légúti megbetegedések nem a Coviddal kezdődtek el. A diftériáról, azaz torokgyíkról mint tömeges halált okozó járványról az első gyermekgyógyászati könyv már időszámításunk előtt 260-ban (!) hírt ad, és adatunk van arról is, hogy diftéria-járványok tomboltak a II–III. században Mezopotámiában, Egyiptomban is. 

balázsolás Szent Balázs diftéria
Illusztráció Szent Balázsról, ahogy megmenti a fiú életét - Forrás: Getty Images/Fototeca Gilardi

Az emberiség több mint kétezer évig küzdött a torokgyíkkal, gyerekek százezrei és milliói haltak meg szörnyű kínok között, ugyanis a betegség fulladásos halált okoz. Ilyen körülmények között nem csoda hát, hogy a torokbetegségek védőszentjének hatalmas kultusza volt évszázadokon keresztül szerte Európában és hazánkban is.

A XIX. század végi, XX. század eleji magyarországi diftéria-járvány idején a betegek halálozási aránya elérte a 40–80 százalékot. (Összehasonlításul: A KSH adatai szerint a Covid19 halálozási rátája Magyarországon nem érte el az öt szátalékot.) Erről a Kincskereső kisködmönben is olvashatunk, hiszen a főszereplő, Gergő húga is torokgyíkban hal meg, míg Gergő megmenekül. A halálozási arány ez esetben 50 százalék (két beteg gyerekből egy meghal), ami sajnos teljesen reálisnak mondható a korszakban. 

Szent Balázs kultuszának leáldozásában része lehetett annak, hogy magyar Hőgyes Endre és Fodor József kutatásaira alapozva, 1890-ben Emil von Behring felfedezte a diftéria ellenszerét, amiért 1901-ben Nobel-díjat is kapott. A védőoltásoknak hála ma Magyarországon gyakorlatilag nincs jelen a diftéria, így a gyermekeinket (és magunkat is) biztonságban tudhatjuk ettől a szörnyű betegségtől.

Balázsolás

Ám a szérum kifejlesztéséig nem sok esély volt a torokgyík leküzdésére, így Szent Balázs igen közkedvelt szentnek számított. Szent Balázs nevében a papok megáldották a híveket, elsősorban a kisgyermekeket, nemcsak Magyarországon, hanem szerte Európában is oly módon, hogy a nyakuk alá két kereszt alakba összeillesztett gyertyát tartottak.  

 

A Balázs-napkor „megbűvölt”, azaz megáldott, vagy szenteltvízzel meghintett alma héjának a füstjét, vagy a Balázs napon szentelt gyertyát gyógyító hatásúnak tartották. A szentelt almát önmagában is orvosságként fogyasztották, mint ahogy a Balázs-napi búzát is, amit ugyan nem áldott meg a pap, mégis betegségmegelőző hatást tulajdonítottak neki. Főleg Csanád megyében és az Alföld más területein volt szokásban, hogy gazdaemberek a Balázs-napi misére a zsebükbe elvittek néhány szem búzát, majd azt szétszórták az istálló négy sarkába. Úgy tartották, hogy ez a búza megvédi az állataikat a betegségektől.

Február negyedikén a gyerekek énekszóval, áldáskívánással jártak házról házra, és adományt gyűjtöttek a tanítónak. Ez a népszokás volt a balázsolás, amely leginkább Babits Mihály megrendítő versének címéből lehet ismerős. A vers előhozza a régi, gyermekkori emlékeket, és a költő úgy beszél betegségéről, mint egy gyermek, aki a templom kövén térdelve Szent Balázs áldására vár.

Babits gyerekkorától kezdve sokféle betegségben szenvedett, ezért amikor megjelent nála a nehézlégzés és a beszédképzési zavar, először asztmára gyanakodtak, és csak később állapították meg nála a gégeszűkületet, amelyet egy daganat okozott. Azonnal műtétet javasoltak neki, de Babits nagyon félt ettől. Ezért orvostól orvosig járt, míg végül Korányi Frigyes, a korszak egyik legkiemelkedőbb orvos egyéniségének javaslatára volt hajlandó csak alávetni magát a operációnak. A Balázsolás című verse azt a lelki küzdelmet mutatja be, ahogyan a költő szembenéz a betegségével és az elmúlás lehetőségével. A vers gyakorlatilag egy segélykiáltás Szent Balázshoz, aki utolsó menedéke volt a halál szélén a benne hívőknek. 



Források: Diósi András: Szentek élete, katolikus.hu, Jacobus de Voragine: Legenda Aurea, mek.niif.huKSH, Jankovics Marcell: Jelképtár (mek.oszk.hu), Magyar Néprajz, mek.niif.hu, Wenger Tibor dr. és Gyenes György dr.: Babits Mihály betegégei, doki.net, Babits Mihály: Balázsolás, arcanum

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/bildagentur-online/uig

Miklya Luzsányi Mónika