Legyél úrinő akkor is, ha porig aláztak?

Kezdjük az alapoknál: mi az a diss track?

A diss track elsősorban a hiphopból lehet ismerős: még azok is fel tudnak idézni néhányat, akik amúgy nem feltétlenül a műfaj rajongói.

A diss track nem más, mint egy szándékos támadás – zenei formában – egy másik előadó ellen.

Az amerikai hiphopban se szeri, se száma az úgynevezett beefeknek: ez a kifejezés magát az ellenségeskedést jelenti – a legalapvetőbb a keleti és a nyugati part (leegyszerűsítve: New York vs. Los Angeles) gyakran tényleges összetűzésekbe torkolló harca.

Persze más okból is beleállhat két előadó egymásba: Eminem például akkor gyűlölte meg egy életre Machine Gun Kellyt, amikor az nyilvánosan is szexinek nevezte a detroiti rapper akkor még csak tizenhat éves lányát. Ebből aztán pazar kis adok-kapok alakult ki, igaz, Eminem a fél szakmát darabokra szedte Kamikaze című lemezén, szóval ebben legfeljebb annyi volt az újdonság, hogy MGK úgy gondolta, jó ötlet fel is venni a kesztyűt, és diss trackben válaszolni a nemes egyszerűséggel csak rapistenként emlegetett Eminemnek. (Narrátor: „De nem volt jó ötlet.”)

Idehaza legendás a Fekete Vonat és Dopeman beefje, amelyben olyan diss trackek születtek, mint a Nesztek! című T.K.O.-dal Dopeman és Ganxsta Zolee közreműködésével, és az erre válaszul érkező Vissza a feladónak a Fekete Vonattól.

(A január 7-i Fekete Vonat-koncerten egyébként Dopeman és holdudvara is megjelent a színpadon, és előbb eljátszották a beefet, aztán hivatalosan is kibékültek.) 

A diss a kilencvenes évek óta annyira beúszott a köztudatba, hogy amikor Shakira mainstream popelőadótól szokatlan szókimondással és egészen konkrétan beleállt az őt megcsaló Piquébe, a közösségi médiában azonnal ezt a szót kezdték használni a számra – nem nagyon lehet ugyanis megfelelőbbet találni rá. 

Shakira, a Ferrari 

Azt, hogy mennyire elegáns vagy felelősségteljes dolog egy világhírű előadónak a szintén világhírű exférjét alázni, úgy, hogy közös gyerekeik nyilván úton-útfélen a botránnyal találkoznak (és egész életükben emlegetik majd nekik, nyilván), sokféle szempont szerint vizsgálhatjuk.

Gyerekjogi szempontból nyilvánvalóan menthetetlen a dolog, a vagdalkozás akkor is súlyos károkat okoz a gyerekek lelkében, ha nem kapcsolódik hozzá egyenes adásban a komplett világsajtó.

Ezen túl is sokan vannak, akik megkérdőjelezik Shakira viselkedésének etikusságát – viszonylag kevés olyan cikket olvastam viszont, amelyben felteszik a kérdést: vajon nem az volt-e előbb, hogy a világhírű Piqué megcsalta a gyermekei anyját? Vajon nem volt-e nyilvánvaló a számára, mit zúdít ezzel a családja nyakába?

Gondolom, úgy fair, ha ezt is megfontoljunk, nem? Hiszen való igaz, hogy Shakira hatalmi pozícióban lévő, sikeres, világhírű nő, ellentétben a nővel, akire „lecserélték” (vö. Rolex vs. Casio, Ferrari vs. Twingo a dalszövegben). De vajon épp emiatt nem ró-e rá hatványozottan nagy terhet, ha ennyire aljasul és nyilvánvalóan megcsalják? Nincs-e joga a saját művészetét használni arra, hogy kiadja magából a fájdalmát?

Vajon akkor is a gyerekeik lelki egészségével foglalkozott a sajtó, amikor az újságíró nyilvánosságra hozta az interjú felvételét, amelybe állítólag – ahogy az azonnal körbement a médiában – belesétál a szerető? Vagy ez csak akkor szempont, ha a megcsalt nő nem viselkedik szépen, illedelmesen, nem szenved csendben, ahogy a társadalom elvárná? Update: időközben kiderült, hogy a képbe Piqué cégének social media menedzsere sétált bele. Ugyanakkor mire ez kiderült, a világon már rég körbement a hír, hogy a szerető volt az – a megalázás tehát, a körülményekből fakadóan ugyanúgy megtörtént. (Ekkor nem aggódott gyerekjogi szempontból a sajtó sem?) Emellett pedig azt Shakira maga nyilatkozta, hogy akkor kezdett gyanakodni, hogy a férje megcsalja, amikor felbontva találta a hűtőjükben azt a lekvárt, amit csak ő szeret a családban.

Vajon egy huszonéves nő nincs azzal tisztában, hogy ha világhírű futballista szeretője lesz, akkor annak bizony híre megy, és ez nem csak jót jelent majd rá nézve? Hogy az ennél is primerebb, „mit keresel egy család házában, ha nem vagy családtag?” kérdést már fel se tegyem, ugye. Nem akarok erkölcscsőszt játszani, nem hárítom a felelősséget a szeretőre, nem vagyok álszent, ugyanakkor azt sem gondolom, hogy helyes volna ostoba fruskának kikiáltani valakit szimplán a kora miatt – ez éppoly antifeminista hozzáállás, mint ha csak Shakirát vesszük elő az ügyben, Piquét meg ünnepelni kezdjük, amiért a dal megjelenése után reklámszerződést kötött a Renault-val meg a Casióval. Update kettő: mire e cikk megjelent, az új pár közös képet is posztolt magáról az Instán.

Nincsenek egzakt válaszaim a fenti kérdésekre, leginkább csak arra akartam rámutatni, hogy a művészi szabadság és az emberi fájdalom mellé irtózatosan nehéz bármilyen racionális szempontot felsorakoztatni.

Sarkítva: nem elég, hogy megaláztak egy világ előtt, de dalt se írhatsz róla, mert nem illik?

Legyél úrinő akkor is, ha porig aláztak?

Miley magának vesz virágot

Miley Cyrus Flowers című dalát (és az ahhoz tartozó, easter eggekkel teli klipet) jóval lelkesebben fogadta a közvélemény – pedig pont ugyanolyan direkt utalásokkal pakolta meg a szöveget, mint Shakira a magáét, legfeljebb kevesebb düh van már benne, hiszen egy évekkel ezelőtti válásról van szó.

Kezdjük ott, hogy a dal Liam Hemsworth születésnapján jelent meg. Véletlen? Aligha. Miley dalának refrénje egyértelmű válasz Bruno Mars When I Was Your Man című dalának refrénjére – szabad fordításban (baloldalt Bruno Mars, a jobb oldalon Miley szövege):

Virágot kellett volna vennem neked/Tudok virágot venni magamnak
És fognom a kezed/Foghatom a saját kezem
Elvinnem minden buliba, hiszen folyton táncolni akartál/Elviszem én magam táncolni

Oké-oké, de hogy jön a képbe Bruno Mars, kérdezhetik most sokan. Nos, egyszerű: ezt a dalt Liam Hemsworth maga küldte Miley Cyrusnak, amikor viharos kapcsolatuk során egyszer szakítottak. Ha esetleg ez túlságosan bennfentesnek tűnne, Miley gondoskodik róla, hogy egyértelművé tegye utalásait: megénekli a dalban közös, 2018-ban leégett otthonukat is.

Márpedig Miley kezében sem összpontosul kevesebb hatalom, mint Shakiráéban: a Flowers érte el a Spotify történetében a leggyorsabban a százmillió meghallgatást. 

via GIPHY

A kérdés tehát: vajon hol a határ?

Mi számít „csak” dühös szakítós dalnak, és honnantól diss track valami? Jó kérdés. Hiszen attól, hogy nem árul el konkrétumokat (vagy a nagyközönség számára legalábbis nem dekódolható módon teszi azt), illetve az egyik nem szapulja a másikat, egy szöveg még lehet intim, zavarba ejtő, sőt kínos is. 

Pink emblematikus, So What című daláról pontosan tudni, hogy Carey Hart motokrosszversenyzőről szól. Beyoncé traumafeldolgozása is több dalban zajlott, miután férje és gyermekei apja, Jay Z megcsalta „a szép hajú Beckyvel” – ez az eposzi jelző is eleve úgy kerülhetett a köztudatba, hogy a Sorry című dalban megénekelte az énekesnő. Ez is milyen érdekes, nem? Neki például eltűrte a közvélemény, sőt egyenesen ünnepelte, hogy nyilvánosságra hozza a férje szeretője nevét (máig találgatják, ki volt a nő, de amit tudunk róla, azt is Beyoncétól tudjuk), pedig itt is voltak gyerekek a képben. Kevesebb dühvel belefér?

Van, akinek sokkal is – és egyébként elképzelhető, hogy épp ezzel a dallal kerülünk közelebb a válaszainkhoz. Alanis Morisette 1995-ben egy csapásra lett világsztár a Jagged Little Pill című lemezével, amelynek első kislemeze, és egyben a dalszerző-énekesnő első világslágere a You Oughta Know című szám volt, amely egészen szemléletesen beszél egy kapcsolat intim részleteiről – orális szexről egy moziban, hogy mást ne mondjak („Ő is perverz, mint én? Lesz.pna egy moziban?”).

Elhangzik néhány olyan mondat is benne, ami teljesen egyértelműen a kapcsolat során elhangzó sértésekre adott válasz – arról nem is beszélve, hogy Morisette azzal indít: az exe új nője az ő idősebb kiadása.

S hogy ki ez az ex? Az idehaza Bír-Lak címmel futó Full House sorozat sztárja, Dave Coulier humorista, aki a refrénben keményen megkapja a magáét arra vonatkozóan, micsoda érzelmi mocskot hagyott maga után a szakításkor: a végén Mr. Duplicitynek, azaz Kétszínű úrnak szólítja.

Hallgasson bele bárki a dalba, el se kell jutnia a refrénig, hogy érezze: ugyanaz a düh munkál Alanis Morisette-ben, mint Shakirában. A gyerekeken kívül mi a különbség? Semmi. Hírnév? Pipa. Szókimondás? Pipa. (Sőt.) A másik becsmérlése? Pipa. Új nő leszólása? Pipa. 

Legfeljebb az, hogy a kilencvenes években még nem követtük valós időben a szerelmeket és szakításokat a közösségi médiában, s így nem kezdett azonnal kombinálni mindenki, amint megjelent egy szakítós szám. 

Igen ám, de ez akkor azt kell hogy jelentse, hogy a sztár megszűnik ember lenni, és nincs joga a legfontosabb eszközéhez, a dalszerzéshez nyúlni, amikor arra a legnagyobb szüksége volna lelkileg?

Milyen durván szabad szakítani?

Egyébként Taylor Swift a szakítós dalok királynője: hótt komolyan létezik statisztika arról, hogy a dalainak 34,93 százaléka szól szakításokról, és számos toplistát állítottak már össze a legjobb, legdühösebb szakítós számaiból. Nem egyről pedig pontosan tudni, kiről szól.

Az eleve nem túl barátságos című Picture to Burn például a középiskolai pasijáról, Jordan Alfordról, és klipben szétrombolja annak lakását. Az Out Of The Woods címűt a Harry Stylesszal való szakítás inspirálta, és a szövegből nem nehéz leszűrni, mekkora érzelmi hullámvasút lehetett ez a kapcsolat. Kapott szakítós dalt Jake Gyllenhaal is, az All Too Well címűt – igaz, nem vagdalkozósat, hanem szívszorítót (és persze tagadja, hogy ő ihlette volna a számot). 

via GIPHY

Óriási botrány lett viszont Swift Calvin Harrishez írt, I Forgot That You Existed (azaz: „Elfelejtettem, hogy léteztél”) dalból – ez volt talán az első eset, hogy kemény viták zajlottak azt illetően, meddig mehet el egy világsztár egy másik világsztár ekézésében. 

És akkor adja is magát az újabb kérdés: az rendben van, ha szépen, sírdogálósan, jó kislányosan emlékezünk meg a híres exünkről, dühöt, megbántottságot kiadni magunkból viszont nem szabad? Vajon ez nem ugyanaz a társadalmi elvárás-e, amelyik szerint a lányok nem beszélnek csúnyán és mindig mosolyognak?

Érdeklődik-e valaki aggódón afelől bármely tetszőleges férfi előadó esetében, milyen lelki károsodást okoz a gyermekeikben, ha az apjuk, mondjuk, ribancokról, pénzről és drogokról rappel?

A válasz erre – ha valaha is elhangozna ilyen kérdés – nyilván valami olyasmi lenne, hogy a jogdíjakból fizeti a gyerekek magániskoláját, szóval csak ne érzékenykedjünk. 

Ismétlem: nincsenek egzakt válaszaim, és én magam is értem a gyerekekkel kapcsolatban felmerülő aggályokat a Shakira–Piqué-ügyben. Ahogyan azt is, hogy vélhetően nem a legjobb érzés arra ébredni a szülinapomon, hogy százmillió ember hallgatja Spotifyon, amint engem ekéz a volt feleségem. 

A tárgyiasítás nincs rendben – egyik oldalon sem

Egy viszont biztos: a kettős mérce soha nem oké. És még mielőtt bárki pont ezzel vádolna engem, hadd említsem meg Pete Davidson vonatkozó interjúját, amelyet Jimmy Fallonnak adott még tavaly – és amelyben természetesen szóba került világhírű exmenyasszonya, Ariana Grande is, aki a Vogue címlapinterjújában a szakításuk után azt mondta (és ezt a lap le is hozta, sőt kiemelte), hogy lényegében csak unalomból járt Pete Davidsonnal.

  

Amellett, hogy ez bárkivel igen ízléstelen volna, Pete Davidson elég nyíltan beszél arról évek óta, hogy mentális problémái miatt gyakran szorul pszichiátriai segítségre, úgyhogy ha lehet, így pláne visszatetsző ilyet nyilatkozni. Emellett viszont Davidson azt is elmondta:

„Elképzelitek, mi történne, ha én csinálnám ugyanezt? A karrieremnek holnap annyi lenne. Ha én pattannék oda barnító spray-vel befújva a Vogue címlapjára, és kezdeném el fikázni az excsajom, és azt mondanám, hogy »aha, elég sokat szexeltünk, mert épp unatkoztam, aztán végre kijött a Fortnite«.”

Szó mi szó, ebben sok igazság van. Talán végre eljutottunk viszont oda, hogy értelmes vitákat tudjunk folytatni a témáról, és sokkal árnyaltabban lássuk, mint eddig. 

Kár, hogy épp szakítás után nem olyan egyszerű az ilyesmi.

Kiemelt kép: YouTube

Csepelyi Adrienn