Szokás Bánky Vilmát az egyetlen magyar származású, világhíres némafilmsztárként emlegetni, de az igazság az, hogy a nála csak négy évvel idősebb Putty Lia is fantasztikus sikereket ért el, és az európai filmközpont, Berlin meghódítása után ő is Hollywoodban kötött ki. (Liáról ITT és ITT írtam.) Igaz, Lia nagyon fiatalon, 1931-ben meghalt, Bánky viszont kereken hatvan évvel túlélte kor- és pályatársát.

Fontos különbség még kettejük közt, hogy Lia arisztokrata családját hagyta el a színészetért húszévesen (hogy aztán soha többet ne engedjék a gyerekei közelébe a rokonai),

Bánky (született Koncsics) Vilmának viszont a színészet a társadalmi felemelkedést jelentette: tisztviselő családból származott, és gépírónőként dolgozott abban az időben, amikor munka mellett tanult a Star Filmiskolában.

Kiragyogott a mezőnyből

Tizennyolc évesen már Berlinbe hívták, német és osztrák némafilmekben is játszott, ezek az alkotások nagyrészt sajnos elvesztek, ahogy oly sok film ebből az időszakból. Aztán jött a mesés fordulat: Samuel Goldwyn producer (akinek neve alatt ordít az oroszlán a Metro-Goldwyn-Mayer felirat alatt) Európába jött fiatal tehetségek után kutatva. 1925-ben érkezett meg Budapestre. 

 

Az Est egyik 1934-es, áprilisi számában találtam egy cikket, amely Goldwyn naplószerű feljegyzéseiből fordít, egy meg nem nevezett francia lap nyomán. Bánkyról is megemlékezett a filmguru: „Budapestre utaztam […] hogy érintkezésbe lépjek Bánky Vilmával, akit Hollywoodba akartam szerződtetni. Többszer felhívtam telefonon, kerestem a lakásán, mindenütt kerestem, de sehogy sem sikerült találkoznunk. Bánky Vilma eltűnt Budapesten. Mintha rejtélyes kezek megakadályozták volna ezt a találkozást. Végül már meguntam a sok keresgélést és elhatároztam, hogy hazautazom. Amikor már a vonatban ültem, lélekszakadva rohant a pályaudvarra Bánky Vilma. – Itt vagyok… – mondta lihegve – parancsoljon velem… Leugrottam a már induló vonatról és Budapesten maradtam, Bánky Vilma gyönyörű szép nő volt. […] Három héttel később már hollywoodi filmszínésznő volt.”

Bánky így emlékezett ugyanerre a történetre négy évvel korábban (a Színházi Életben):

„Istenem, ha elgondolom, három év előtt a gyarmat utcai Corvinfilmgyár kis műtermében dolgoztam, primitív jupiterlámpák fényében, amikor hírül hozták, hogy az amerikai Goldwyn filmgyáros szeretne beszélni velem és szó van arról, hogy esetleg le is szerződtet.

Őszintén megmondom: én el sem akartam menni Goldwynhoz, olyan hihetetlennek tűnt fel előttem, hogy a nagy amerikai filmdirektor szerződtetni akar.

Ami történt, nem álom volt, de olyan szép volt, olyan mesés, hogy álomnak is beillett volna. Azután úgy jött minden, olyan váratlanul, mint a mesében. Az első amerikai film s ennek óriási sikere az egész világon, szerződtetésem a legnagyobb férfisztár, Rudolf Valentino filmjéhez, azután az újabb filmek, az újabb sikerek és – hiszen ez is hozzátartozik a gyönyörű meséhez – boldog szerelem, boldog házasság Rod la Rocque-kal. Férjem, mire a Színházi Élet sorai napvilágot látnak, már az Óceán közepén van: négy hetet utazik azért, hogy három napig Pesten lehessen és megismerhesse az én drága jó szüleimet. De addig is naponta legalább tíz-tizenöt kábel jön és megy: a férj üzenetei asszonyának és az én üzeneteim Rodnak, akit nagyon-nagyon szeretek.”

sztár némafilm Bánky Vilma Fedák Sári Samuel Goldwyn
Forrás: Getty Images/Keystone-France/Gamma-Keystone

A sztárcsinálás nagyon ment Goldwyn úrnak

Már Bánky megérkezését Hollywoodba óriási sajtókampány övezte. Még egyetlen filmben sem játszott a színésznő, de már tele voltak a lapok a megható történettel, miszerint a Kelet-Európából érkező, egyszerű, ártatlan szőkeség tehetsége révén az égbe emelkedik. Goldwyn sokat invesztált Bánkyba, úgyhogy szigorú szerződést íratott alá vele: repülőre például nem ülhetett, nehogy baja essen.

Bánky amúgy tényleg aranytojást tojó tyúknak bizonyult, ő lett a Samuel Goldwyn Productions vezető színésznője, a konkurens Paramount stúdió csillagának, a fekete hajú Pola Negrinek a nagy riválisa.

Rudolph Valentinót emlegettem (és Bánky is emlegette) már Bánkyval kapcsolatban. A sejk fia volt az ő nagy, közös sikerük (ez volt a második közös filmjük), de a színésznő első számú partnere végül nem ő lett a vásznon (ugyanis Valentino még 1926-ban, 31 évesen meghalt), hanem Ronald Colman: a duót imádta a közönség, sok filmben játszottak együtt.

sztár némafilm Bánky Vilma Fedák Sári Samuel Goldwyn
Bánky Vilma és Rudolph Valentino A sejk fia című filmben - Forrás: Getty Images/Bettmann

Az életben is világsztárral kötötte össze a színésznő az életét, kollégájához, Rod la Rocque-hoz ment hozzá 1927-ben. Az esküvőt Goldwyn úr celebrálta, hollywoodi viszonylatban is káprázatos partit szervezett a fiataloknak. A hisztéria körülöttük addig habzott, hogy amikor 1928-ban a házaspár Magyarországra látogatott, a rajongókat harminc rendőr tudta csak a pályaudvaron féken tartani.

Persze nemcsak rajongói voltak idehaza Bánkynak, hanem irigyei is. Például Fedák Sári színésznő, aki állítólag Az Est című lapnak azt nyilatkozta kolléganőjéről, hogy „Jelentéktelen kis pesti macska, aki boldog lehetett volna, ha nekem kezet csókolhat”.

sztár némafilm Bánky Vilma Fedák Sári Samuel Goldwyn
Bánky Vilma és Rod la Rocque az esküvőjük napján - Forrás: Getty Images/Apic/Bridgeman

Bánky szülei beperelték Fedák Sárit

A díva azt állította, az újságíró találta ki az egészet. Így számolt be a tárgyalásról a Pesti Napló 1927 áprilisában: „Egy budapesti hetilap március 18-iki számában cikk jelent meg, mely szerint Fedák Sári egy társaság előtt gúnyosan sértő kijelentéseket tett Bánky Vilmáról, az immár világhíres magyar moziszínésznőről. Bánky Vilma édesapja rágalmazási pert indított – Fedák Sári ellen. […]

Fedák […]: – Kérem a tárgyalás lefolytatását, hogy véletlenül ne írhassa azt az Az Est, hogy visszavontam mindent Különben is, megüt a guta, ha kezembe veszem az újságokat! Az utolsó mondatot dühösen mondta.

És hirtelen: — Nyáron kimegyek Hollywoodba s majd kibékülök ott Bánky Vilmával! És panaszkodva: – Tulajdonképpen én vagyok az, akit meghurcoltak! Pillanatnyi csönd és hősi pózzal ezt mondta még: – Jöjjenek a tanuk! Hátravetette a fejét elhallgatott.

Falus Ferenc, a kérdéses hetilap szerkesztője nem nevezte meg a cikk informátorát. A hírlapírói etika alapján ő maga vállalt minden felelősséget. – Csak egy bizonyos, – mondotta – hogy Fedák Sári egyik bizalmasa mondotta el nekem a dolgot. Én nem hallottam közvetlenül semmit, annál kevésbé, mert Fedák Sárit eddig még sohasem láttam! Nagy derültség. Fedák is nevet.

A bíró: – A bíróság Fedák Sárit az ellene emelt rágalmazás és becsületsértés vádja alól felmenti…” 

 

Bánkynak korántsem Fedák volt a nagy ellenlábasa, hanem az idő

Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt a dicsőség. A hangosfilm berobbant, Bánkytól pedig megvált a filmgyár: angolul nem beszélt tökéletesen, erős akcentusa volt, ráadásul nem is volt kellemes az orgánuma. De fel tudta dolgozni a sokkot, váltott, színészórákat vett, és először a Broadway egyik színházában léptek fel a férjével, aztán az ingatlanbizniszben váltak sikeressé.

Összetartottak a férfi haláláig, 42 éven át, pedig nem sok jövőt jósoltak nekik kezdetben még a Bánky szülők sem. 1930-ban például így sopánkodtak a Színházi Élet riporterének: „Vilma házasságát nem fogadtuk elragadtatással. Tudtuk, hogy a fiatal párt gondolkozásban és érzésben egész világ választja el egymástól. Vilma Amerikát karriernek és pénznek tekintette, míg Roque a franciából lett yankee igazi hazájának. E felől talán még boldog lehetett volna a házasság, amely akkor fordult balra, amikor Rod apja a tőzsdén elspekulálta minden vagyonát és teljesen fiára szorult. Ekkor történt hogy Rod édesapja és édesanyja külön költöztek.

Az anyós bevonult Vilma házába, kezéhez ragadta a háztartás gyeplőjét és nem engedte meg azt, hogy Orosz Ilonka, akit Vilma Pestről Hollywoodba vitt magával házvezetőnőnek, a háznál maradhasson. Orosz Ilonka kénytelen volt Pusztaecsegre visszatérni.

Roque mama nagyravágyása és parancsnoki vágya nem ismert mértéket. A fiatalok négy autójából, egy nyitott és egy csukott Rolls Royceból, Lincoln Limousineből és Fordból pont a csukott Rolls Roycet vette igénybe a maga számára, amelyen eddig Vilma járt a Studióba.

Nevetséges, de megtörtént, hogy Vilma napokig nem jutott rendes kenyérhez, mert a familia kizárólag zabkenyéren élt.

Vilma gyűlöli a perpatvart, azonfelül respektálta anyósában a férje anyját, annál is inkább, mert Rod a legnagyobb szeretettel csüng szülein, de ezek az apró tördöfések voltak mégis azok, amelyek férjétől elhidegítették.”

sztár némafilm Bánky Vilma Fedák Sári Samuel Goldwyn
Forrás: Getty Images/Margaret Chute

Az 1950-es években megint írtak a lapok Bánky Vilmáról

Ugyanis nem csak a színjátszáshoz és az üzlethez volt érzéke: profi golfozó lett. Nyolcvanéves koráig játszott, nyugodt, botrányoktól mentes életet élt Los Angelesben, anyagi gondjai finoman szólva nem voltak. Igaz, hiába kapott csillagot a hollywoodi hírességek sétányán (Walk Of Flame), elfeledve halt meg 90 évesen egy idősek otthonában. Senki sem látogatta.

Forrás: ITT, ITT és ITT

Pesti Napló, 1927. április 26.

Színházi Élet, 1930/10. 

Az Est, 1934. április 21.

Színházi Élet, 1928/9.

Kiemelt kép: Getty Images/Hulton Archive

Kurucz Adrienn