1.

Tanárszülők – Margaret Anne és Peter Robert Law – második gyerekeként látta meg a napvilágot a dél-londoni Lewishamben, és a nevét Thomas Hardy Jude the Obscure és a Beatles Hey Jude című daláról kapta.

2.

Szülei jelenleg Franciaországban élnek, és egy színiiskolát működtetnek, a nővére, Natasha, pedig elismert festő és grafikus Londonban.

3.

A National Youth Music Theater ifjúsági művészeti szervezet tagjaként kezdte pályafutását, már tizenöt éves korában. A neve és a külseje alapján először

azt hitték róla, hogy lány, ezért a női kollégiumba osztották be.

4.

Mielőtt mindketten híresek lettek, Ewan McGregor volt a szobatársa, akivel 1997-ben, négy másik kollégájukkal együtt megalapították a Natural Nylon nevű filmgyártó céget, amellyel az volt a céljuk, hogy megkerüljék a nagy stúdiókat, és alkotásaikban ne a cselekményekre, hanem a karakterekre helyezzék a fő fókuszt. Végül az együttműködés felbomlott az összeegyeztethetetlen időbeosztásuk miatt.

5.

Law első komolyabb áttörése az 1994-es Shopping című akciókrimi volt, amelynek forgatásán ismerkedett meg első feleségével, Sadie Frosttal; 1997-ben házasodtak össze.

A Fosztogatók négy keréken című filmben első feleségével, Sadie Frosttal (Rank Film Distributors)

6.

Két fiuk és egy lányuk született mielőtt 2003-ban elváltak útjaik.

7.

1997-ben, az Oscar Wilde szerelmei című filmben nyújtott alakításáért elnyerte az Evening Standard British Film Awards legígéretesebb új tehetség díját.

8.

Ugyanebben az évben kezdődtek meg a Gattaca forgatásai, amelyre a mai napig nagyon jó szívvel emlékezik vissza. Nemcsak azért, mert olyan kiemelkedő tehetségekkel volt alkalma együtt játszani, mint Uma Thurman, Ethan Hawke és Alan Arkin – ráadásul egy olyan filmben, amelyben nagyon hitt és amellyel nagyon jól rezonált –, de ekkor érkezett először Hollywoodba, ahol saját lakosztálya volt közvetlenül a Sunset Boulevard mellett, és bérelt egy Ford Mustangot, amellyel Ethan Hawke társaságában bejárta a környéket.

Ethan Hawke és Jude Law a Gattacában (Columbia Pictures)

9.

Ezzel együtt a színész nemcsak a brit, de különösen a londoni gyökereihez ragaszkodik. Mint mondja, azt el tudja képzelni, hogy egyszer elhagyja a várost, de a szigetországból biztosan nem költözne el soha.

10.

Az 1999-es A tehetséges Mr. Ripley-t az az Anthony Minghella rendezte, aki Az angol beteggel 10 Oscar-díjat nyert 1997-ben – köztük a legjobb rendezőnek járó elismerést is –,

így Law úgy gondolta, jó kezekben lesz a film forgatása közben, még ha bizonytalan volt is, hogy alkalmas-e Dickie Greenleaf megformálására.

11.

A forgatás közben a színész eltörte az egyik bordáját a gyilkossági jelenet felvételekor.

A tehetséges Mr. Ripley Dickie Greenleafjeként Gwyneth Platrow-val és Matt Damonnal (Paramount Pictures)

12.

Végül Law alakítása olyan meggyőző volt, hogy a szerepért 2000-ben megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó első Oscar-jelölését. A díjat végül az évben Michael Caine kapta az Árvák hercege című filmjéért.

13.

A BAFTA-díjat 2000-ben viszont Law zsebelte be A tehetséges Mr. Ripley-ben nyújtott alakításáért.

14.

A 2001-es A. I. – Mesterséges értelem című film a rendezőóriás, az 1999-ben elhunyt Stanley Kubrick utolsó filmterve alapján készült, aki Steven Spielberget kérte fel a rendezésre. Kubrick úgy gondolta, Spielberg az egyetlen, aki képes vászonra vinni a vízióját, Spielberg pedig telefonon kereste meg Law-t a szereppel. A brit sztár úgy fogalmazott, hogy ez az a telefonhívás, amire egy színész egész életében vár.

Jelenet a Spielberg által rendezett A. I. – Mesterséges értelem című filmből (Warner Bros.)

15.

A kétezres évek óta a legtöbb filmben Stohl András adja a színész hangját, de Nagy Ervin is több alkalommal szinkronizálta.

16.

Az Alfie forgatása közben ismerkedett meg Sienna Millerrel, 2004-ben eljegyezték egymást, majd a színész 2005-ben nyilvánosan kért bocsánatot, amiért megcsalta a gyerekei bébiszitterével. A pár végül 2006-ban szakított.

17.

Ebben az évben szerepelt Nancy Meyers romantikus vígjátékában, a Holidayben, ami azóta is az egyik legnépszerűbb karácsonyi film.

A Holiday című filmben Cameron Diazzal (Columbia Pictures)

18.

2008-ban Samantha Burke amerikai szupermodell lett a barátnője, akitől 2009-ben megszületett második lánya.

19.

2015-ben már Catherine Harding adott életet a színész ötödik gyerekének. 

20.

2019. május 1-jén viszont már Phillipia Coant vette feleségül, akitől 2020-ban megszületett a hatodik gyereke.

21.

A színész olyan nagy sikerű franchise-sorozatokhoz csatlakozott, mint a Sherlock Holmes, amelyben Robert Downey Jr. mellett alakította Watsont, ezután 2018-ban tűnt fel a Legendás állatok-sorozatban Dumbledore szerepében – gyerekei legnagyobb örömére –, majd 2019-ben a Marvel-univerzum tagja lett a Marvel Kapitány című filmmel.

Fotó: Walt Disney Pictures

22.

2016-ban tűnt fel Paolo Sorrentino minisorozatábban, Az ifjú pápában, majd 2019-ben a széria folytatásában, Az új pápában John Malkovichcsal. A fő ok, amiért a színész csatlakozott a stábhoz, a rendező iránti tisztelete volt, aki korábban megkapta a legjobb külföldi film Oscar-díját, A nagy szépségért. A színészt lenyűgözte Sorrentino írói képessége, és a sorozat politikai intrikáit is érdekesnek tartotta.

23.

Law igazi filantróp és aktivista, aki számos jótékonysági szervezet munkáját támogatja.

Jeremy Gilley dokumentumfilm-rendezőt Afganisztánba is elkísérte, és a közös kampányuk eredményeképp 1,4 millió afgán gyerek jutott védőoltáshoz 2008-ban, és az ENSZ határozatához vezetett a béke napjának támogatására. A kampányról készült filmet The Day After Peace címen mutatták be ugyanebben az évben Cannes-ban.

24.

A Dunhill, a Dior és a Brioni arcaként is láthattuk már több divatkampányban.

25.

Távol tartja magát a közösségi médiától, elmondása szerint egyáltalán nem vonzza ez a világ.

Isten éltesse még nagyon sokáig!

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT 

Kiemelt kép: Getty Images / Axelle / Bauer-Griffin

Krajnyik Cintia