Miért volt jó fej József, Jézus nevelőapja?

–

Az alapszitut ismerjük, számtalan feldolgozásban láttuk, vagy olvastuk már az angyali üdvözletet, az Ave Maria hangjai pedig megrezegtetik lelkünk húrjait: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse”. A romantikus kép csodás, ám próbáljuk meg most úgy nézni, mint ahogy egy korabeli, egyszerű ember szemlélhette. Egy kétkezi munkás, aki lehetne József is, vagy bárki Názáret városából (ami a korban alig volt nagyobb, mint egy falu). 

Nem igazán tudjuk szépen mondani, milyen szóbeszéd járhatott Máriáról, mert valószínűleg nem túl pallérozottan fogalmaztak a názáretiek sem, amikor Mária állapota kitudódott. Ha finomak akarunk lenni, akkor körülbelül azt gondolhatták, hogy Máriát „felkoppintotta” valaki, most meg Istennel takaródzik, aztán előáll egy mesével Gábriel angyalról. Valószínűleg így gondolják ezt ma is sokan, akik nem keresztények, és nem tartják Szentírásnak a Biblia minden szavát. Mária története azonban nem ilyen egyszerű, akkor sem, ha eltekintünk a szent hagyománytól vagy akár a teológiai vonatkozásoktól, és szigorúan kortörténeti aspektusból elemezzük a helyzetet. 

Halálos törvények

Ma, ha valakinek házasságon kívül születik gyermeke – mondhatni – teljesen természetes dolog, ügyet sem vetnek rá. Pedig hazánkban akár csak 30–40 évvel ezelőtt is sokszor botrányosnak számított a „zabigyerek”, főleg faluhelyen. Az volt a legkevesebb, hogy a falu a szájára vette a lányanyát, de általában nemes egyszerűséggel kurvának tartották, és napi szinten el kellett viselnie az érzelmi és verbális abúzust.

Nemcsak az utcán szólogattak be neki, hanem sokszor a saját családja, legközelebbi hozzátartozói is megvetették, de akár szexuális erőszakot is elszenvedhetett. Ő maga és gyermeke is kitaszított státuszba került, és a stigmát a gyermek is hordozta, nemegyszer élete végéig.

Ennél jóval keményebb volt a helyzet Jézus születése idején, a mai Izrael területén. Mária és József jegyesek voltak. A jegyesség jogilag házasságnak számított, a házasságtörést pedig halállal büntették a Tóra előírásai szerint, mégpedig megkövezéssel a falu kapujában (5Móz 22,23.). A gyakorlatban ez egy nyilvános lincselésnek megfelelő esemény volt. A Tóra szövege szerint a szűz lányt akkor is meg kellett kövezni, ha erőszakot követtek el ellene, mert nem kiáltott segítségért. Persze a férfira is kirótták a halálos büntetést, de a hétköznapi gyakorlatban a legritkább esetben derült fény az erőszaktevő személyére, így csak a nőt végezték ki. Úgyhogy a Tóra törvényei és a kor szokásai szerint Máriának nem sok esélye volt az életben maradásra.  

 

József akcióban

Egy idő után Márián nyilván meglátszottak a terhesség jelei és ezt József is észrevette. Tisztában volt azzal, hogy nem ő gyerek apja, de azzal is, hogyha ez kiderül, milyen büntetés vár a jegyesére. Valószínűleg elég komoly lelki krízisbe kerülhetett. Egy érzéketlen, sértett férfi azonnal a város kapujába citálja Máriát, és igaza teljes tudtában követeli a parázna nő megkövezését, aki sárba tiporta az ő becsületét. József nem így tett, hanem a Biblia tanúság tétele szerint „nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja.” 

Magyarán: nem akart bosszút állni a szégyen miatt, ami őt érte, és amit élete végéig hordozni fog. Mert ne legyenek illúzióink: Mária terhességével József a felszarvazott férj szerepébe került, ráadásul úgy, hogy ő maga még csak nem is volt a lánnyal, tehát kétszeresen is balek. A mediterráneumban a macsizmó már akkor is hódított, így kevés nagyobb szégyen lehetett egy férfi számára, mint az, amit Mária „művelt” Józseffel.

De József – ahogyan a Biblia írja – igaz ember volt, magyarán volt neki a lelke, a szó teológiai és pszichológiai értelmében is. Valószínűleg szerette Máriát, empatikus volt a helyzetével, de meg akarta tartani saját vallása előírásait is. 

Addig agyalt, amíg talált egy kiskaput, hogyan mentse meg Máriát. Ez a félig legális út persze csak akkor működőképes, ha nagyon megcsavargatjuk a Tóra törvényeit. De ez eléggé bevett szokás volt a zsidó kultúrkörben. Az ugyanis nem volt József vallási kötelessége, hogy „feljelentse” Máriát. A válás azonban engedélyezett volt a zsidók között, és a válólevelet a férfinak kellett kiállítania. Azt agyalta hát ki József, hogy titokban elbocsátja Máriát. Ezzel ő maga nem szegi meg a Tóra törvényeit, sőt, azok szerint cselekszik, de nyit egy menekülési útvonalat Máriának is. Mert így Mária ismét „lány” státuszba kerül, szülei engedélyével elhagyhatja a várost, és titokban megszülheti a gyermekét másutt. 

Ez volt az emberi terv, de Isten angyala megjelent Józsefnek álmában, és elmondta, mi a szitu. József pedig hitt az angyalnak. Mai szemmel nézve ez is elég balek dolognak tűnhet: megcsal a csajom, aztán álmodom valamit, és minden meg van bocsátva.

Ám az ókor emberének egészen más volt a viszonya az álmokkal, mint manapság. Olyan csatornának tartották (nem csak a zsidók), amin keresztül az égiek üzenhetnek, itt jelesül Isten. Ráadásul Józsefnek jól kellett ismernie a messiási próféciákat. Mivel a zsidó vallás „könyvhit”, a zsidó fiúk már ötéves koruktól iskolába jártak, meg kellett tanulniuk írni és olvasni, különben képtelenek lettek volna a vallási előírásoknak megfelelni. Például a napi Tóra-olvasásának, amit József valószínűleg meg is tartott, mert az a kevés, amit tudunk róla a Bibliából, mély hitről tanúskodik. Például minden évben felmentek Jeruzsálembe, ami előírás volt ugyan, de sokan nem tartották be. 

Tehát József, korántsem volt műveletlen ember. Ne egy „tuskót” képzeljünk el, aki nem ért máshoz, minthogy fejszével gerendát ácsoljon, hanem olyasvalakit, aki napi rendszerességgel olvas, kutatja az írásokat, imádkozik, komoly lelki életet él. 

A messiásvárás a zsidó hitrendszer része mind a mai napig, ám Jézus születése idején, a római elnyomás miatt igencsak felerősödtek azok a mozgalmak, amely a Szabadító közeli eljövetelét hirdették. Vándorprédikátorok, tanítók soksága járta az országot, sokszor heves szónoklatokkal tüzelve a népet. Voltak olyan messianisztikus irányzatok is, amelyek az erőszaktól sem riadtak vissza, és a Messiás országát konkrétan úgy képzelték el, mint egy forradalmat a rómaiak ellen. Mások csak egyfajta jólétet vártak a Messiástól, és kevesen értelmezték a Messiás eljövetelét lelki, teológiai szinten.

Akárhogy is, a Messiás várása benne volt a levegőben, nem csoda hát, ha József hitt az álomnak.

Az ács fia

Hogy milyen apa volt József, arról nem beszél a Biblia, de azok az események és apró jelek, ahol a nevét említik, azt bizonyítják, hogy mindent megtett, amit a korban egy gondos apának tennie kell. Sőt, annál jóval többet is.

Ez a hozzáállás eleve meghaladta a saját korát, mivel akkoriban a vérségi kapcsolatok, és a leszármazás döntőnek számított. Főleg az elsőszülöttségi jog, ami kifejezett privilégiumokat biztosított. Az adoptált gyermek valójában csak akkor volt olyan státuszban, mint a vér szerinti leszármazottak, ha a szülőnek valamiért nem születtek saját gyermekei. Egyébként lehet, hogy megtűrték a fattyút a családban, de leginkább szolgaként kezelték, és amint elérte a felnőttséget, tehát 12 éves korában kiadták az útját.

Józsefnek pedig több fia is született Máriától, mégis úgy nevelte Jézust, mintha elsőszülöttje lenne. 

Az apai elfogadás első momentuma, amit lényegében nem bont ki a Biblia, hanem tényként kezel, a névadás. Ám ez egy jelentős mozzanat, ami az apa kötelessége volt. A névadással saját fiaként ismerte el a családfő a gyermeket. Jézus esetében ez gyakorlatilag adoptálást jelentett. Ráadásul az apa joga volt a névválasztás. József pedig azt a nevet adta a gyermeknek, amit az angyal Máriának mondott, és neki is megüzent, ezzel jelezve, hogy elfogadja Jézus Isten fiúi mivoltát. 

A nevelőapja mentette meg a csecsemő Jézust, különben megölték volna Heródes katonái a betlehemi gyermekgyilkosság során (Mt2,13kk), ha József – megint csak egy álombeli figyelmeztetésre hallgatva – fel nem pakolja a családot és el nem menekülnek Egyiptomba.

Menekültnek lenni ma sem egyszerű, de abban a korban, ha lehet, még nehezebb volt. József mégis vállalta az életveszélyt, és azt is, hogy akár rabszolgasorsra is juthat, ami gyakran megesett akkoriban a menekültekkel, csakhogy mentse a fiút, akit sajátjának tekintett.  

Míg az anya a mindennapi teendőket látta el, az apa elsődleges feladata a hitre nevelés volt

A gyereket iskolába kellett járatni, tanulmányozni kellett vele az írásokat, felkészíteni arra, hogy egyszer majd ő is kiálljon a gyülekezet elé, és magyarázza a Tóra egy-egy passzusát. Hogy ezt a munkát jól végezte József, azt nem kell különösen bizonyítani, hiszen Jézus a keresztény világ legnagyobb teológusa lett. De lényeges volt az is, hogy a kultuszba is bevezesse a gyereket. Ennek fontos eleme volt a jeruzsálemi zarándoklat, aminek kapcsán József a korban szokatlan nevelési elvei is megmutatkoznak abban, amiről nem szól a Biblia. 

Amikor a tizenkét éves Jézussal a szülei elmentek az éves zarándoklatra a jeruzsálemi templomba, a gyerek eltűnt. A szülei égre-földre keresték három teljes napon keresztül, és a templomban találták meg az írástudók között.

Ha belegondolunk, ez egy elég kiélezett helyzet: egy zarándoklaton iszonyú tömeg van, sok ezer ember, mint ma egy fesztiválon, a kölyök pedig meglóg. Három teljes napig keresik, fogalmuk sincs, merre van.

És amikor megtalálják, nemhogy bocsánatot kérne, hanem a kiskamaszok flegmájával válaszol: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem? 

Azt hiszem, ma is jócskán kiakadna minden szülő, ha háromnapi idegeskedés és rohangálás után egy ilyen választ kapna a gyerektől, és minimum szobafogságra ítélné a gyereket, vagy eltiltaná az internettől. A korban ennél keményebb büntetések jártak, sokkal kisebb ügyekért is. A gyerek még felnőtt korában is a szülő tulajdona volt. Konkrétan azt tehetett vele, amit csak akart, akár rabszolgának is eladhatta, sőt, meg is ölhette. A testi fenyítés pedig általánosan bevett, sőt, elvárt szokás volt. A Biblia mégsem ír arról, hogy József lekevert volna egy taslit a kölyök Jézusnak, vagy bármilyen módon megbüntette volna. Elfogadta a válaszát, pedig nem is értette, mit mond a gyerek. Ezt azért ma is kevesen tudnánk megtenni, bármennyire is szeretjük a gyerekünket. 

  

A zsidó apák feladata nem merült ki a hitre való nevelésben, hanem szakmát is kellett adni a gyerek kezébe. Jézus ács lett, harminchárom éves koráig ácsként dolgozott, valószínűleg az apja műhelyében. A korban ugyan nem voltak szakmunkásiskolák, de József is simán kiszervezhette volna Jézus taníttatását, ha beadja inasnak valamelyik mesteremberhez. De nem tette, hanem ő maga bajlódott vele, márpedig a kamaszokkal akkor sem volt könnyebb, mint manapság.  

Azt se feledjük, hogy Józsefnek több gyermeke született Máriától. Maguk a názáretiek mondták Jézusról: nem az ács fia ez? Nem Máriának hívják-e az anyját, a testvéreit pedig Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak-e? Nem közöttünk élnek-e nőtestvérei is mind? (Mt 13,56 kk) A városka lakói tehát József fiának nevezték meg a felnőtt Jézust. Nem fattyának vagy Mária fiának, ahogyan a korban a megesett lányok gyermekeit illették. A Bibliában használt „testvérei” szó pedig vértestvért jelent. Tehát harminchárom évvel Mária „esete” után Názáretben már nem volt téma Jézus születésének a botránya. Ez csak azért lehetett, mert József valóban saját gyermekeként szerette Jézust. Ami, mint láttuk, egyáltalán nem volt természetes a korban. 

Források: Katolikus Bibliai Lexikon, Keresztyén Bibliai Lexikon (protestáns), Arcanum

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Art Images

Miklya Luzsányi Mónika