Apja, az egyik legnépszerűbb amerikai elnök, John F. Kennedy (JFK) tehetős politikusdinasztiából származott. JFK a fia születése előtt két héttel győzte le az elnökválasztáson a republikánus Richard Nixont. Anyja, a szintén jómódban felnőtt Jaqueline L. Bouvier gyermekkorát New Yorkban és a családi birtokon töltötte. Gyermekük, Caroline 1957-ben, John pedig három évvel később látta meg a napvilágot.

Jackie számára a Kennedy-átok már itt éreztette a hatását. Négy terhességéből kettő tragikusan végződött: első lányuk halva született, Patrick fiuk pedig kétnaposan légzési elégtelenségben vesztette életét.

Az amerikaiak által imádott first lady nagyon óvta Caroline-t és Johnt a média figyelmétől, de anyósa, azaz JFK anyja a rosszallása ellenére is büszkén mutogatta unokáit a sajtónak.

Jackie Kennedy és John F. Kennedy, Jr. 1960-ban – Forrás: Getty Images/Keystone

Interjúkészítés közben egy félreértésből született a bájos John-John becenév, ami évtizedeken át rajta is maradt a kisfiún – Kennedy pusztán kétszer szólította fiát, és az újságíró cikkében már ezzel a becenévvel megtoldva jelent meg a sztori. Utólag Jackie bevallotta, megbánta, hogy apja után Johnnak nevezték el fiukat, mert ezzel a család helyzetéből adódóan óriási terhet raktak rá.

A kis John harmadik születésnapja előtt három nappal Lee Harvey Oswald a texasi Dallasban lelőtte JFK-t. Az egész országot megrázó merénylet után Jackie, a „nemzet özvegye” egy rövid washingtoni kitérő után New Yorkba költözött az akkor hatéves Caroline-nal és a kis Johnnal.

Apjuk örökébe nagybátyjuk, a szintén politikus Bobby Kennedy lépett, akit a kisfiú rajongva imádott. Nagybátyjával kicsit több időt kapott a sorstól, mint az apjával: apja halála után öt évvel azonban a nagybátyját is meggyilkolták. A hír hallatán Jackie kijelentette:

„ha itt Kennedyket gyilkolnak, akkor a gyerekeim is célpontok. El akarom hagyni ezt az országot.”

Görög herceg fehér hajón

Erre a félelmére, szabadság utáni igényére, illetve a Kennedy névtől való menekülési vágyára érzett jól rá az őt ostromló görög hajómágnás, Arisztotelész Onasszisz. Amerikát sokkolta, hogy az általuk csodált Jackie búcsút intett hazájának, és férjhez ment a nála 28 évvel idősebb milliárdoshoz, akivel a Szkorpiósz magánszigetre költöztek. (Onasszisz a világ legtündöklőbb operacsillagát, Maria Callast hagyta el Jackie Kennedy kedvéért; róla Csepelyi Adri írt ebben a cikkében.) 

 

A rájuk leselkedő papparazzik mellett az újdonsült mozaikcsaládot a családtagok közötti ellentétek is kikezdték, John például egész egyszerűen viccnek nevezte a nevelőapját. Jackie a Kennedy-átok elől menekült az öreg kontinensre, azonban itt újabb tragédia érte őket: Onasszisz 24 éves fia repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette.

A tragédia a házasságukat is beárnyékolta, és Jackie a gyermekeivel visszaköltözött New Yorkba, ahol Johnt magániskolákba íratta. Diszlexiával küszködött, de anyja magas elvárásainak megfelelően jó eredménnyel végzett.

„Többet tett az országa megítéléséért, mint egy teremnyi nagykövet” – egy guatemalai pap mondta ezt Johnról és unokatestvéréről, miután a két gimnazista a földrengés sújtotta közép-amerikai országban rászorulóknak segített: ételt osztottak és építkezéseken dolgoztak.

Tizenhat évesen ért véget a Johnnak járó titkosszolgálati védelem, így a New York-i magániskolák kivételezettjeinek világából egy teljesen más típusú Amerikába került: egy wyomingi farmon dolgozott tehenészlegényként.

A vidéki Amerika után neves egyetemek következtek

Amerikai tanulmányokat hallgatott a Brown Egyetemen, ahol polgárjogi aktivistaként diákcsoportokat hozott létre. Indiában Teréz anyával találkozott, dél-afrikai útja után pedig Andrew Young ENSZ-nagykövetet hívta meg az egyetemre, hogy beszéljen az apartheidről. Bár színész akart lenni, és a tehetsége is adott volt hozzá, az anyja ezt nem találta megfelelő szakmának, ezért mesterképzésen jogot hallgatott a New York-i Egyetemen.

Diplomaosztón a Brown Egyetemen, 1983-ban – Forrás: Getty Images/Bettmann

Az ügyészi karba való bekerüléshez szükséges vizsgán kétszer is megbukott, amit élete más eseményeihez hasonlóan árgus szemekkel követett a sajtó, de első perét megnyerte. Később a média is fontos állomás lett sokszínű karrierjében: a New York Timesban arról a balti-tengeri kajaktúráról írt, amikor is kimentette egy társát egy felborult kajakból. Innen jött az ihlet a saját magazin létrehozására: Michael Berman nevű barátjával George címen megalapította azt az újságot, amely visszavitte őt a családi hagyományhoz: a politikához.

JFK Jr. célja ugyanis az volt, hogy közelebb hozza és érthetőbbé tegye a politikát a nagyközönség számára. Csakhogy az újság első címlapján a George Washingtonnak öltözött, parókás Cindy Crawford képével nemhogy nem sikerült ehhez a célhoz közelíteni, de a címlapfotó miatt elég sok kritika érte a magazint.

Jó három év után a tulajdonosok közti ellentétek miatt a magazin elindult a lejtőn.

Privát szféra

Mindeközben ifjabb JFK sorra hódította meg a kor ismert színésznőit és modelljeit; Brooke Shields, Cindy Crawford, Sarah Jessica Parker után öt és fél éves kapcsolata volt Daryl Hannah színésznővel, ám a viszony közel sem nyerte el az anyja tetszését. Végül a Calvin Klein PR-osa, Carolyn Bessette rabolta el a szívét. 1996-ban összeházasodtak, a feleségét azonban nagyon megviselte a lesifotósok állandó jelenléte.

Bár a médiához szokott John kérte a sajtót, hogy civil feleségének hagyják meg a privát szféráját, ezt olyannyira nem tartották tiszteletben, hogy egy alkalommal John egy vízzel teli vödröt húzott egy őket zaklató újságíró fejébe.

Carolyn Bessette-tel – Forrás: Getty Images/Tyler Mallory/Liaison

Végzetes esküvő

A tragikus estén John az unokatestvére esküvőjére indult a feleségével és annak nővérével, Laurennel. Lauren ötlete volt az út, hogy kibékítse a házaspárt. Johnnak alig 15 hónapja volt pilótaengedélye, ráadásul néhány héttel korábban motoros siklóernyővel egy fának ütközött, így még a repülés napján is mankóval járt. Az oktató figyelmeztette, hogy sötétedik, és a hatalmas köd miatt ne szálljanak fel, azonban John hazaküldte őt a családjához, és maga vezette a gépet – életében először segítség nélkül.

Utólag szakértők is elmondták, hogy a nagy ködben és a sötétben egy tapasztalt pilótának is nehéz lett volna tájékozódnia.

A többit már a kétnapos keresés eredményeiből és a vizsgálatokból tudjuk: a repülőgép az óceánba csapódott, és ifjabb JFK, a felesége, Carolyn és annak húga, Lauren életét vesztette.

  

S hogy mi az a Kennedy-átok, amitől az anyja annyira féltette?

Idősebb John F. Kennedy bátyja, Joseph, a második világháborúban bombázójával felrobbant a La Manche csatorna felett. Négy évvel később a húga, Kathleen életét vesztette egy repülőgép-szerencsétlenségben. 1963 novemberében John F. Kennedy, majd öt évvel később az öccse, Robert is merénylet áldozata lett. John testvére, Ted Kennedy szerencsésen túlélt ugyan egy repülőgép-balesetet a pilótával és annak segédjével, de az utasok közül ketten meghaltak. Ted öt évvel később autóval letért egy hídról, és bár ki tudta szabadítani magát a folyóba merülő kocsiból, de a mellette ülő Mary Jo Kopechne nem élte túl a balesetet.

Ted mondta ki először, hogy a családon valószínűleg átok ül.

Robert fia, David egy autóbaleset miatt szedett fájdalomcsillapító hatására nyúlt a drogokhoz, amely végül a halálát okozta. Robert másik fia, Michael síelés során ütközött neki egy fának, és életét vesztette.

Jackie 1994-ben, a fia öt évvel később halt meg. Ifjabb John F. Kennedy mindössze 38 évet élt. Nővérét, Caroline-t elkerülte az „átok” egyelőre. 

Trembácz Éva Zsuzsanna

Szerzőnk írásait Facebook-oldalán és a honlapján is olvashatod.

Kiemelt kép: Getty Images/Brownie Harris/Corbis 

Trembácz Éva Zsuzsa