Mi a közös Jeffrey Dahmerben, A Megfigyelőben és az Ízek, imák, szerelmekben? – Hát Ryan Murphy!

–

A konzervatív Közép-Amerikából Hollywoodig

Ryan Murphy vallásos, ír és dán felmenőkkel rendelkező családban nőtt fel Indianapolisban. Katolikus iskolába járt, szülei mindketten a kreatív iparban tevékenykedtek, anyja elsősorban a háztartásért és a gyerekek körüli teendőkért felelt, de emellett öt könyvet írt, és több mint húsz évig kommunikációs területen dolgozott, apja pedig harminc éven át volt terjesztésért felelős lapigazgató. Murphy tagja volt a gyerekkórusnak – az ekkor szerzett tapasztalataiból sokat merített a Glee című sorozat készítésekor –, majd tizenöt évesen coming outolt.

„Indiana meglehetősen konzervatív állam, és fogalmam sincs hogyan, talán Isten kegyelméből fakadóan elég magabiztos gyerek voltam, és elég korán megbékéltem a saját szexualitásommal. Tizenöt éves voltam, amikor elmondtam a környezetemnek, és talán, mert népszerűnek számítottam, a barátaim is azok voltak, mindenben támogattak. Sokan persze nem értettek, de nagyon határozott magabiztosságot sugároztam, nem piszkáltak. Ha viszont mégis, eléggé fel volt vágva a nyelvem ahhoz, hogy visszavágjak.

Megérint, ha arra gondolok, hogy nekem milyen szerencsém volt, amiért nem voltak nagy küzdelmeim a szexualitásom miatt, és tudom, hogy közben másoknak milyen viszontagságokkal jár ez az út, mennyi szorongás gyötri őket addig, míg felvállalják önmagukat.

A szüleim előtt is elég korán színt vallottam, persze nem örültek, és pszichológushoz vittek, de szerencsére remek terapeutám volt, aki két alkalom után behívta a szüleimet, és elmondta nekik, hogy »Nézzék, ez az Önök fia, és mindig is az lesz. Eldönthetik, hogy szeretni fogják és elfogadják, vagy hátat fog fordítani maguknak. Önökön múlik.« Ők pedig döntöttek, és azt választották, hogy szeretni fognak, szóval nem volt több dráma a téma körül” – mondta az NPR egy korábbi interjújában.

Murphy mára férjével, David Miller fotóssal három kisfiút nevel, a legnagyobb, tíz-, a középső nyolc-, a legkisebb pedig kétéves, a magánéletüket pedig meglehetősen diszkréten kezelik. Mindeközben Murphy karrierje szárnyal: csak úgy ontja magából a sikeresebbnél sikeresebb produkciókat. 

Nem volt azonban mindig könnyű dolga

A Variety Magazin Power of Woman rendezvényén mesélt arról, milyen rögös út vezetett a nehéz kezdetektől a sikerig:

„A 2000-es évek elején Hollywoodban botladoztam, és azt hiszem, mindannyian tudjátok, hogy mit testesített meg ez a város egészen a közelmúltig. A fehér, heteroszexuális, megközelíthetetlen férfit. Akkoriban egy stúdióban dolgoztam, és mindenki azt mondta, túl furcsa vagyok. Átnéztek rajtam, én pedig teljesen láthatatlannak éreztem magam.”

Miután megismerkedett Dana Waldennel, a Fox Studios vezetőjével, Murphy élete éles fordulatot vett:

„Egy vacsora alkalmával elmondtam neki, mi a célom az életemmel és a karrieremmel: hogy

szeretném a szórakoztatóipar által háttérbe szorított embereket, a melegeket, a nőket, és a kisebbségben élőket a történeteim középpontjába állítani. Szeretném megvédeni őket a különböző bántásoktól és sérülésektől, és hőssé emelni őket.

Dana pedig megadta az esélyt, amit előtte senki.”

Ez egy gyönyörű barátság kezdete volt, és ma már olyan produkciókat köszönhetünk Murphynek (a teljesség igénye nélkül), mint a Kés/alatt, a Glee, az American Crime Story- és az American Horror Story-sorozatok, a Pose, a Ratched, a Halston, az Andy Warhol naplói, a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori, vagy éppen A megfigyelő, de nagy ritkán olyan szívmelengető alkotásokkal is megörvendezteti a nagyközönséget, mint az Ízek, imák, szerelmek. 

 

A megfigyelő

Mi, a párommal a hosszú hétvégén daráltuk le az igaz történeten alapuló A megfigyelőt, és nekem csak most esett le, hogy valójában én nagy Ryan Murphy-rajongó vagyok, csak eddig nem tudtam róla – azzal együtt, hogy A megfigyelő nem kerül fel a kedvenceim listájára.

A sorozat megtörtént eseményeken alapul, nevezetesen Derek és Maria Broaddus kálváriáján, akik 2014-ben vásároltak közel másfél millió dollárért egy 1905-ben épült, holland koloniál stílusban felújított házat a New Jerseyben található Westfield városában. A sorozatban elmeséltekkel ellentétben, a valóságban a pár sosem költözött be ide három gyermekükkel, ugyanis ijesztő, fenyegető hangvételű leveleket kezdtek el kapni a magára „A megfigyelő”-ként hivatkozó zaklatójuktól.

Az ügy odáig fajult, hogy rendkívüli médiaérdeklődés övezte az eseményeket, és a családot olyan mértékben viselték meg a hátborzongató üzenetek, hogy végül áron alul megszabadultak az ingatlantól.

A zaklató kilétére sosem derült fény, az új lakók pedig nem számoltak be arról, hogy bármikor is fenyegető leveleket kaptak volna, így az is csak feltételezés, hogy A megfigyelő valójában a Broaddus családot kívánta elüldözni.

Spoiler alert

A Netflix sorozatában hét részen keresztül cizellálják a hátborzongató eseményeket, melyek egy része a valóságban is megtörtént, egy része pedig fikció, és a befejezés sem kielégítő – de hát az élet sem mindig úgy írja a forgatókönyveit, hogy a néző számára az megnyugvással járjon. Sőt. A szériában viszont pazar látványt kapunk (külön elismerés jár a jelmeztervezőnek, a Bobby Cannavale és a Naomi Watts által megformált házaspár ruhatáráért, amiért a fél karunkat odaadnánk a párommal), és a színészek játéka is fenomenális, a mellékszerepekben olyan tehetségekkel, mint Jennifer Coolidge, Mia Farrow, vagy éppen Margo Martindale.

A feszültséget a Murphytől megszokott tempóban adagolják, a sorozat nézeti magát, mégis a hét részben elmesélt történetet meglehetősen elnyújtották, sok esetben kiszámítható fordulatokkal, amelyek aztán természetesen nem vezettek sehová.

A befejezéskor pedig viszonylag sok elvarratlan szál felett kell a nézőnek napirendre térnie, de mit szóljon akkor a család, akik sosem kaptak választ a kérdéseikre, ráadásul még egy halom pénzt is buktak a házvásárláson.

Bár egy lusta, szürke hétvégén a hibáival együtt is jó választás lehet A megfigyelő, én sokkal jobb szívvel ajánlom Murphy korábbi munkái közül például az American Crime Story – Az O. J. Simpson-ügyet (Az O. J. Simpsonról korábban írt cikkünket ITT olvashatjátok), vagy az American Horror Storyból a Zártosztály évadot, bár ezt is csak erős idegzetűeknek, ahogy a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztorit is, amiről pedig ITT írtunk korábban. (Szentesi kolléganővel vitatkozva szerintem igenis érdemes ezt a sorozatot megnézni, és emlékezni arra, mi is volt Murphy credója, amikor belevágott a sorozatkészítésbe: olyan embereket állítani a történetei középpontjába, akiket a társadalom figyelmen kívül hagy, és ezáltal megtörténhetnek velük olyan borzalmak, amilyen Jeffrey Dahmer áldozataival is. Szerintem ez ennek a produkciónak a legfontosabb üzenete.) 

 

Aki pedig feloldaná a Murphy-féle felkavaró feszültséget, annak az Ízek, imák, szerelmeket ajánlom – ami ugyan könyvben sokkal jobb volt, mint filmen, mégis végtelenül kedves, szívmelengető történet útkeresésről, önmagunk újradefiniálásáról, az élet olyan fontos dolgairól, mint a pizza, a szerelem, a hit és az utazás. Nem tagadom, ezt is megnéztem a hétvégén, és nagyon jólesett a lelkemnek.

Krajnyik Cintia