Rántsuk le rögtön az elején a ragtapaszt arról a sebről

Felkészültél rá? Akkor mondom.

Milly Alcock nem olvasta végig George R. R. Martin köteteit – azokat ugyanis rettentően hosszúnak tartotta –, és a Trónok harcát sem látta azelőtt, hogy megkapta volna a fiatal Rhaenyra Targaryen szerepét. Mondjuk, utóbbi kapcsán mentségére szolgál, hogy a sorozat megjelenésekor csupán nyolc-kilenc éves volt. Most viszont ő áll a világ egyik legnagyobb rajongótáborával büszkélkedő univerzumának a középpontjában.

Szó szerint a mély vízbe lökték, de mint a Sárkányok háza mindössze huszonkét éves ausztrál főszereplője, egyvalamit már most megtanult: a hírnév szívás, lépten-nyomon az arcodat látni óriásplakátokon pedig rettentően szürreális.

Persze azzal tisztában volt, hogy élete nagy lehetősége előtt áll, amikor megcsörrent a telefonja két héttel azután, hogy az ügynöke azzal kereste meg, készítsen magáról két videófelvételt egy cím nélküli HBO-sorozat szereplőválogatásához. De az meg sem fordult a fejében, hogy vele ilyesmi megtörténhet – mármint a világhírnév.

Milly Alcock a Sárkányok házában

És bor van itthon?

„Lefagytam. Aztán vettem egy nagy levegőt, megkérdeztem a barátom, hogy »van itthon borod?« Azt hitte, valaki megbetegedett vagy meghalt, hogy valami katasztrofális történt” – mesélte Milly arról, hogyan reagált, amikor közölték vele a hírt, hogy megkapta a főszerepet.

A színésznő abban az időben mosogatóként dolgozott egy étteremben, és az édesanyja házában élt, arra pedig, mekkora felhajtás és figyelem kíséri majd, sokáig nem számított. Mondjuk, fel lehet erre készülni egyáltalán? „Hihetetlenül szorongok miatta. Mindenhol ott látni az arcomat nagyon megerőltető, senkinek sem kéne ezt átélnie. Kurva nagy szívás. Fogalmam sincs, hogyan bírják ezt egyesek.” Nagy volt rajta a nyomás a forgatáson is, hiszen sosem dolgozott még ekkora szuperprodukcióban, és elmondása szerint annyira szorongott attól, hogy elég jó teljesítményt nyújtson, hogy kis híján épp ezzel szabotálta magát.

Pedig Milly szinte gyerekkora óta színésznő szeretett volna lenni

Ahogy mondani szokás – bár ez esetében egyáltalán nem üres frázis – az ösztönös tehetsége már korán megmutatkozott.

A gimnáziumot azért hagyta ott az utolsó évben, mert kapott egy visszautasíthatatlan lehetőséget, ami nem volt összeegyeztethető az iskolával.

Utóbbi persze nem kirívó eset a gyerekszínészeknél, az azonban annál inkább, hogy valaki nem magántanulóként folytatja utána, hanem teljesen elhagyja az oktatást.

De Milly erről úgy beszélt, sosem találta magát az iskolában, sosem tudott kiteljesedni benne. És annak ellenére, hogy a saját bőrén érzi, milyen stigma övezi azokat, akik korán félbehagyják a tanulmányaikat, „egyszerűen nem mondhattam nemet az Uprightra egy darab papírért. A gondolat egyszerre tűnt nevetségesnek és dühítőnek.” Az Upright az az ausztrál sorozat, amelynek a főszerepéért az Ausztrál Castingcéh a legtehetségesebb feltörekvő színésznek választotta, az Ausztrál Filmakadémia pedig a legjobb komikus színész díjára jelölte.

Az Upright című sorozatban

A színésznő pedig a Sárkányok házában is olyan alakítást nyújtott, ami miatt joggal számíthatunk rá, hogy ezentúl sokat fogunk még hallani felőle.

Már csak azért is, mert a tehetsége mellett a munkamorálja is egészen magával ragadó: mivel a Sárkányok háza előtt sosem játszott kosztümös alkotásban, rengeteg kutatómunkát végzett a szerephez. Ebbe pedig az is beletartozott, hogy napokat töltött könyvtárban és órákat azzal, hogy Cate Blanchett alakítását tanulmányozta az Elizabeth: Az aranykor című filmben – az szolgált ugyanis referenciapontként számára. Milly az ötödik rész után most elköszön a sorozattól – hogy mihez kezd utána, arról még gőze sincs, ahogy ő fogalmazott –, a helyét pedig Emma D’Arcy veszi át, aki jövő hétfőn debütál Rhaenyra szerepében.

Emma, ha lehet ilyen mondani, cseppet sem konvencionális királynő típus

Önmagát nem bináris identitásúnak vallja, a szerepben pedig épp az fogta meg, hogy hiába van szó kosztümös fantasysorozatról, az nagyon is aktuális kérdéseket feszeget a nők megítélésével, érvényesülésével, szereplehetőségeivel kapcsolatban.

Ahogy az is, hogy a karaktere képtelen alávetni magát az őt körülvevő világ konvencióinak – még akkor is, ha ez kívülállóvá teszi.

„Rhaenyrának már nagyon korán meg kell küzdenie az identitás kérdésével és azzal, hogyan korlátozza a nőket a társadalom […] A férfiak szívesebben gyújtanák fel a birodalmat, mint hogy egy nőt lássanak fellépni a Vastrónra” – nyilatkozta.

Amikor a meghallgatásra készült, Millyhez hasonlóan neki sem volt fogalma arról, hogy a munkacím nélküli projekt valójában az elmúlt évek legjobban várt sorozatát takarja, és őszintén szólva a Trónok harcáért sem rajongott különösebben (egészen eddig, természetesen). Ha így lett volna, elmondása szerint nem tudta volna végigcsinálni a forgatást.

Emma D’Arcy a Sárkányok házában

Meghallgatás „valami gagyi fantasysorozatra”

A harmincéves, londoni születésű D’Arcy képzőművészetet tanult az Oxfordi Egyetem művészeti iskolájában, a Ruskin School of Artban. Tanulmányai befejeztével azonban a színészet felé fordult, számos színházi előadásban szerepelt, köztük a Rómeó és Júliában is, majd a tévé is felfedezte. Olyan produkciókban vállalt szerepet, mint például a 2018-as Wunderlust című Netflix-sorozat.

A pandémia időszaka azonban őt is megviselte, a színházak bezárásával és a filmes munkák kiesésével a helyzetét egészen kétségbeejtőnek élte meg, így igazi megkönnyebbülést jelentett számára, amikor elkezdték meghallgatni a Sárkányok háza szerepére, amiről akkor még azt hitte, csupán „valami gagyi fantasysorozat”.

Ennek ellenére mindent beleadott, sőt amikor a produkció castingosai jelezték, szeretnék megnézni hosszú hajjal is – a valóságban Emmának pár centis rövid haja van –, a párjával egy korábbi forgatásról visszamaradt póthajtincseket próbáltak ráapplikálni, hogy azt a hatást keltsék, Emmának hosszú a haja. Elmondása szerint a művelet több órát vett igénybe, de végül sikerült úgy elkészíteni, hogy a castingvideón úgy tűnjön, mintha hosszú hajkoronája lenne.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Emma D’Arcy (@emmaziadarcy) által megosztott bejegyzés

Hiába szerzett ő is korábban tapasztalatot filmes munkák terén, ilyen nagyszabású projektben még nem vett részt soha. Annak volumene pedig valósággal lenyűgözte. „A díszletekkel és a technikával egy másik valóságot teremtettek” – mondta.

És számára is minden bizonnyal egy másik valóság kezdődik azzal, hogy jövő hétfőn debütál Rhaenyra szerepében. És míg kolléganőjéhez, Millyhez hasonlóan a vörös szőnyeg számára is „természetellenes közeg”, könnyen lehet, hogy kénytelen lesz hozzászokni. Hamarosan kiderül.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT

Filákovity Radojka