Évtizedes lemaradásban

A macskák megítélése igencsak kettős. Egyrészt, a cicás videók uralják az internetet, emberek százmilliói szórakoztatják magukat azzal nap mint nap, hogy a róluk készült vicces és/vagy cuki felvételeket nézik. Másrészt viszont még mindig tartja magát a tévhit, hogy a macskák nem valami hálás házi kedvencek, csak érdekből lebzselnek körülöttünk, és a szeretet legkisebb jelét sem mutatják irányunkba, nem úgy, mint a kutyák.

Ó, igen, a kutyák!

Merthogy szegény cicákat mindig hozzájuk mérjük.

Az összehasonlítgatásnak viszont mindössze annyi az alapja, hogy mindkét állatot gyakran és szívesen fogadják be az emberek házi kedvencnek. Az összemérésnek azonban semmi értelme, hiszen két külön fajról van szó, és érdekes módon az a kérdés sosem merül fel, hogy melyik a „jobb”: egy kutya vagy egy nyuszi. Ahogy azt sem tesszük gyakran mérlegre így általánosságban, hogy a kutya vagy a vadászgörény a „jobb”.

A kutyákkal való összevetés tehát csak a macskák „kiváltsága”, a kérdésre pedig, miszerint melyik a jobb, nem létezik válasz, hiszen az mindig annak az igényeitől és preferenciáitól függ, aki egy állat befogadásán gondolkodik.

De nem csak ebben az összevetésben vannak hátrányban a cicák. Míg a kutyák viselkedéséről, természetéről és az emberrel való együttműködéséről már régóta készítenek tanulmányokat a tudósok, a macskákat nemigazán vizsgálták ilyen szemmel.

A cicákra tehát nem véletlenül ragadtak a „kiszámíthatatlan” és „titokzatos” jelzők, ennek azonban nem ők az okai, hanem mi, emberek, akik nem is nagyon akartuk megérteni őket.

Hogy mit gondolnak a macskák? Sok mindent

A Netflix macskákról szóló dokumentumfilmje tehát ezt az hiányosságunkat igyekszik pótolni, és nagyon jól csinálja. Az viszont feltűnt, hogy a magyar sajtóban a filmről megjelent beszámolók és kritikák mind azt hangsúlyozzák: csak az nem derült ki belőle, hogy mit gondolnak a macskák.

Pedig ezzel sem marad adós a film, csak hibás a megközelítés.

Hiszen azt várni, hogy van EGYETLEN dolog, amit gondolnak a macskák, abszurd.

Olyan, mintha azt kérdezném: mit gondolnak az emberek? Nos, nagyon sok mindent gondolunk, attól függ, miről van szó. Ha viszont így nézzük, a film maradéktalanul dolgozza fel a témát a cicák tekintetében.

Kutatókkal, macskapszichológusokkal és trénerekkel alaposan körbejárják a macskákat kívül-belül. Kiderül például, hogy nagyon is hallgatnak a nevükre, az viszont más kérdés, hogy óhajtanak-e reagálni rá. De kutatások eredményét prezentálva bizonyítják azt is, hogy nagyon is kötődnek hozzánk, sőt szeretnek is minket. Kiderül, hogy nagyon empatikus lények, azonnal megérzik, hogy milyen kedélyállapotban vagyunk, és ez tükröződik a viselkedésükön.

Megtudhatjuk, hogy a bajszuk hossza és a testük mérete hogyan függ össze, és azt is, hogy a testi épségüket hogyan veszélyezteti – a nyilvánvaló szervi problémák kialakulásának esélyét növelő módon túl –, ha elhíznak. És arra a titokra is fény derül, hogy melyik az a képességük, ami ennyire ellenállhatatlanná teszi őket a szemünkben.

De, ami a legfontosabb információ: a velünk való viszonyuk leginkább attól függ, hogy mi hogyan állunk hozzájuk.

Ezen túl pedig nagyon érdekes történelmi kitekintést kapunk arról, hogyan kerültek az otthonunkba a macskák, milyen fontos feladatokat láttak el például a tengerészetnél és a szeszfőzdékben. Egy ponton pedig arra is magyarázatot kapunk, hogy mi az összefüggés a boszorkányüldözések és a pestisjárvány elterjedése között (spoiler: a macskák szerepe ebben is kulcsfontosságú).

Igazi közszolgálat

Ez a film azonban nem csak azoknak lehet érdekes, akik macskát tartanak. Azoknak is, mert én, mint egy két és fél éves bundás tünemény gazdija szolgája, sokat tanultam a magam kedvencéről. De kötelezően ajánlom azoknak, akik gondolkodnak rajta, hogy befogadnak egy macskát – főleg akkor, ha korábban még nem voltak cicatulajok. 

Ez a film ugyanis segít abban, hogy milyen hozzáállás kell részünkről ahhoz, hogy harmonikus legyen a kapcsolatunk az állattal, ez pedig létfontosságú tudás gazdiként. Azt látom ugyanis, hogy sok cica azért kerül utcára vagy vissza a menhelyre, mert nem úgy viselkedik, ahogy azt a befogadó elképzelte.

Természetesen rengeteg könyv született már a témában, ami segít abban, hogy gördülékeny legyen az új jövevény magunkhoz és az életritmusunkhoz való szoktatása, ám sokaknak nincs idejük ezekre az olvasmányokra.

Ebbe az egy órába persze nem fér bele minden, amit a macskákról tudni érdemes, de nagyon jó alap, ami segít rávilágítani arra, mire számítsunk, ha cicagazdik leszünk.

Miért nézd meg valójában?

Sok érdekes és hasznos információ, tanács és intelem hangzik el ebben a filmben, mindez viszont annyira szórakoztató és aranyos, hogy az ember egyszerűen csak jókedvre derül tőle. Ugyanis – bár nem számoltam meg, de – valószínűleg egy olyan képkocka sincs ebben a dokumentumfilmben, amelyiken ne látnánk egy édes cicát. Ugrálnak, játszanak, bolondoznak, szundikálnak – pont ezt szeretjük bennük, hogy viccesek, játékosak és zabálni való az ábrázatuk. És itt nézegethetjük őket egy teljes órán keresztül. Hát kell ennél több?

Utóirat: Hogy mennyire betalált ez a film, jól bizonyítja, hogy a cicám, Artúr, szinte végig teljesen átszellemülve nézte velem, ahogy bundás kollégái ugrabugrálnak a képernyőn.

Dián Dóri