Elment örökre, mert nem akart besúgó lenni – Krencsey Marianne: a színésznő, aki inkább lemondott a sztárságról, mintsem hogy jelentsen a férjéről

–

1955-ben volt a bemutatója a Liliomfi című legendás magyar filmnek, amely egy országgal ismertette meg Krencsey Marianne nevét, ő játszotta ugyanis Szigligeti Ede komédiájának adaptációjában Mariskát, a hamvas naivát (a címszereplő szerelmét alakító Darvas Ivánnal és a sziporkázó Dajka Margittal az oldalán).

Krencsey egyébként nem színésznek készült, hanem rendezőnek, de a Liliomfi óriási sikere úgymond pályára állította – egy másik pályára, mint amit kinézett magának eredetileg.

A rendezőséggel kapcsolatban – a kommunista rendszernek „köszönhetően” – sok rossz tapasztalatot szerzett. Először is nem vették fel a főiskolára nemesi származású felmenői miatt (aztán egy szerencsés véletlennek, egy diákcserének köszönhetően mégis bejutott), majd az 1954-es vizsgarendezését fúrták meg Debrecenben. Egy szovjet drámát kellett volna színpadra állítania, de a főpróbán a főrendező teljesen átrendezte ideológiai szempontok alapján a darabot, ezért Krencsey faképnél hagyta a debreceni társulatot. 

 

A fullasztó légkörből menekülést jelentett, hogy pont ekkortájt zajlottak a Liliomfi próbafelvételei, amelyen Krencseyt kiválasztották, majd következett az öt hónapos forgatás. Vizsgarendezését így csak két évvel később, immár Pesten abszolválta, diplomáját pedig csak negyven év múlva vehette át a New York-i magyar nagykövetségen, addig visszatartották.

De előreszaladtunk, a Liliomfi nemcsak pár évnyi tündökletes sikert, új filmes és színházi szerepeket, ismertséget és a cannes-i filmfesztiválra utazás lehetőségét hozta meg számára, hanem a szerelmet is: a rendező, Makk Károly lett a második férje (elvált miatta az elsőtől, Sarlós Gábor színész-rendezőtől, Makk pedig Psota Irénnel szakított).

„Tündérmese kezdődött” – írta memoárjában.

Ám ez a tündérmese hamar rémálomba fordult a rezsim okán

Az ötvenes évek végére Krencsey lett a filmgyártás üdvöskéje, minden évben elküldték valamilyen nemzetközi fesztiválra Magyarországot képviselni, hogy ez a szép, üde, mosolygós színésznő reprezentálja, milyen jól mennek nálunk a dolgok. De a párt nem adta ingyen a kegyeit, elvárták, hogy legyen a rendszer besúgója. Ráadásul éppen a férjéről, Makk Károlyról kellett volna jelentenie az állambiztonságnak, akivel akkoriban már válófélben voltak.

Krencsey kétszer is határozottan nemet mondott Aczél Györgynek, a későbbi művelődési miniszternek és a kulturális élet fő ideológusának. Ezt soha nem bocsátották meg neki. Egyre fogyott körülötte a levegő. Kizárták az általa alapított Filmklubból, érezhetően kevesebb szerepajánlatot kapott, elsősorban az ORI (Országos rendező Iroda) által szervezett szórakoztató esztrádműsorok turnéiból élt (együtt lépett fel Honthy Hannával, a Vámosi-Záray házaspárral, a két Latabárral, Koós Jánossal, Hofi Gézával, Bessenyei Ferenccel), a komolyabb vígszínházi darabokban lehúzta (felsőbb utasításra) a kritika.

Az édes naivaszerepek után negatív karaktereket játszattak vele a filmrendezők: züllött munkáslányt (Két vallomás), kikapós asszonyokat (Gyalog a mennyországba, Két emelet boldogság), vagy a gonosz Atalie figuráját (Az aranyemberben) – ez utóbbi volt egyébként a kedvenc szerepe.

Üstököskarrierje a Liliomfi bemutatója után nagyjából tíz évvel véget is ért

Ez idő alatt huszonöt filmben szerepelt: többek közt a Gábor diákban, az Eltüsszentett birodalom című mesejátékban, a Szegény gazdagokban, az Aranyemberben és a Tenkes kapitányában láthatjuk.

1966 után nem játszott többé. Harmadik férjével, dr. Nemes Gyula nőgyógyásszal végleg elhagyták az országot. Mondhatni, nagy szerencsével sikerült a disszidálás, útlevelüket ugyanis korábban elvették tőlük, és folyamatosan figyelték őket. Nemes doktor azonban megmentette egy befolyásos káder feleségét, így papírjaikat a befolyásos ember közbenjárására vissza tudták szerezni. Pártfogójuk azonban további szolgálatokra számított a segítségért cserébe, így eldöntötték: mennek.

Kalandor élet következett, hónapokon át országról-országra vándoroltak

Mikor hova sikerült vízumot szerezni. Ausztria, Svájc, Olaszország, Franciaország, Anglia, Izland: magyar menekülteknél húzták meg magukat vagy az erdőben éjszakáztak. Az élelemszerzés is problémás volt sokszor. Végül 1966 novemberében sikerült eljutniuk New Yorkba, ahol új életet kezdtek, férje honosította a diplomáját és praktizálni kezdett, gyerekük született.

Az új élet Krencsey számára ugyanakkor a színészkarrier végét jelentette. És rengeteg bánatot. „Szörnyű tragédia volt a szüleink számára, hogy nem látnak többet. Pár évvel később egyszer sikerült anyámmal találkozni, Bécs mellett… ez szívfájdalom azóta is… Gyuszi szülei is úgy haltak meg, hogy nem lehettünk velünk… nagy nyomás ez rajtunk…”– nyilatkozta 2006-ban a Filmkultúrának a színésznő. 

 

Holott irodistaként dolgozott Amerikában, a művészettől azért nem szakadt el

Magyar nyelvű irodalmi esteket szervezett, ezek kapcsán olykor alkalmi fellépéseket vállalt, Karády Katalinnal barátkozott, az 1970-ben létrehozott, magyar nyelvű előadásokat szervező New York-i Fészek Klubnak alapítója volt Faludy Györggyel együtt, akivel nagyon jó kapcsolatban volt.

Eközben idehaza hatályon kívül helyezték az ítéletet, amely számukra kétévnyi kényszermunkát és vagyonelkobzást jelentett. Egyértelmű volt, hogy úgysem jönnek haza.

Aztán más idők jöttek, 1986 után már haza-hazajárt az egykori díva. Először azért vállalkozott az akkor még kockázatos utazásra, mert beteg lett az édesanyja. Aztán jöttek együtt, évente, családostul. Utoljára a férje (aki odaadóan ápolta utolsó, Alzheimer-kórral sújtott éveiben) hozta haza saját kérésére Krencsey Marianne-t 2016-ban.

A Farkasréti temető művészparcellájában temették el, így holtában mégis azok társaságába kerülhetett, akik közé valójában tartozott. 

Kurucz Adrienn

 

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT, valamint: Krencsey Marianne: EQUINOX, 2001 – 35 év Budapesten – 35 év New Yorkban 

Kiemelt kép: Fortepan / Inkey Tibor