Vicces és legyőzhetetlen: Asterix atyja, Alberto Uderzo 95 éves lenne

–

Márpedig így történt

Ezt azonban megelőzte egy s más. A kis Alberto 1934-ben megkapta a francia állampolgárságot, és 1938-ban a család Párizsba költözött, ami kitárta a lehetőségeket a tehetségesen rajzoló fiú előtt. A képregény műfaját a Mickey Mouse újságnak köszönhetően fedezte fel, stílusára ekkor még nagyban hatott – mások mellett – Walt Disney.

Bátyja, Bruno unszolására tizennégy évesen egy párizsi kiadónál (SPE) helyezkedett el előbb kifutófiúként, az itt eltöltött egy éve alatt azonban a kiadói szakma alapjait is elsajátította, amellett, hogy gyatra helyesírása is sokat javult. Élete első rajza az SPE által kiadott hetilapban, a Juniorban jelent meg tizennégy (lánya szerint tizenöt) éves korában. Bátyja a kötelező munkaszolgálat elől Bretagne-ba, a Saint-Brieuc városhoz tartozó Les Villages-ba menekült, ahová Uderzo is követte 1941-ben. Nem véletlen, hogy később a hajthatatlan gallok faluja is ebbe a régióba került.

1945-ben sikertelenül belekóstolt a rajzfilmgyártásba is

1946-ban megnyerte a France-Soir pályázatát, így az Editions du Chêne kiadta a Clopinard kalandjait és Uderzo kapott 5000 frankot. Ekkor látta be családja (apja) is, hogy megélhet szenvedélyéből, a rajzolásból. A negyvenes évek végén francia és belga ifjúsági és napilapoknak (OK, Bravo!, France-Soir) dolgozott. Az International Press sajtóügynökség belga tulajdonosa, Yvan Chéron képregényekre kérte fel, és összeismertette a World Press tulajdonosával, Georges Troisfontaines-nel. 1951-ben a két ügynökség közös irodájában, a Champs-Elysées-n egyszer csak egy Amerikából frissen hazatért szobatársat kapott: a lengyel és ukrajnai zsidó bevándorló család sarját, René Goscinnyt.

E találkozás mindkettejük életét örökre megváltoztatta. Ettől kezdve együtt dolgoztak, és tényleg csak a halál választotta el őket.

Néhány megrendelés (a XVIII. századi kalóz, Jehan Pistolet vagy Luc Junior, riporter) után első közös, saját figurájuk Umpapa, az indián lett, mely többszörös visszautasítás után 1958-tól jelent meg sorozatban.

A páros gyakran dolgozott a képregénykultúra egyik európai központjában, Brüsszelben is

Egy alkalommal az itteni kollégákkal egyfajta képregényrajzolók szakszervezetének megalakításáról beszélgettek. Beárulták őket, így addigi megbízóik többé nem dolgoztak velük, számos helyen feketelistára kerültek. Ezután két másik társukkal (többek között Sempével, A kis Nicolas rajzolójával) megalapították kettős profilú (reklám- és tartalomgyártó) ügynökségüket ÉdiPresse és ÉdiFrance néven. Az első időkben – anyagi okokból – valóban minden megrendelésre igent mondtak. Előfordult, hogy a Francia Margaringyártók szakszervezeti PR-eseményének afrikai vendégeit kellett a reptéren fogadniuk és fényképezkedniük velük. Uderzo később így emlékezett vissza: „ha a telefonkönyvet kellett volna illusztrálnom, azt is elvállaltam volna”.  

 

Az 1959-ben Uderzo már indulásakor csatlakozott a Pilote című újsághoz. Itt két sorozatot is ő rajzolt. Az egyik a repülésről szóló Tanguy és Laverdure, a másik 1959 októberétől (1961-ben külön albumban is megjelenő) az Asterix, a gall. 

A siker egyre nagyobb méreteket öltött, így Uderzo és Goscinny 1967-től csak a gall párosnak szentelték minden idejüket. 

1959 és 1977 között René Goscinny történeteire Uderzo huszonnégy Asterix-albumot rajzolt – a feketeöves rajongók ezeket tartják az „igazi” Asterixeknek. Társa halála után még kilenc másik részt adott ki – egyedül. 2013-ban részben átadta a stafétát Jean-Yves Ferri forgatókönyvírónak és Didier Conrad rajzolónak – de egészen 2020-ban bekövetkezett haláláig felügyelte őket.

Ezalatt az Asterix-történeteket 380 millió példányban 111 nyelven adták el világszerte – valószínűleg ezzel a legtöbb nyelvre fordított képregénnyé vált. 

Sorolhatnánk még a számokat és adatokat, ehelyett azonban összegyűjtöttem néhány érdekességet Uderzóról. Vajon csak engem emlékeztet némelyik az Asterix és Obelix sorozatra? 

1. Az elválaszthatatlan páros

Uderzo és Goscinny, Asterix és Obelix, Stan és Pan… Az alkotópáros már megismerkedésükkor felfedezte, hogy mindketten szenvedélyesen rajonganak az amerikai némafilm komikus duója, Stan és Pan (Laurel és Hardy) humoráért. A nagydarab és a kicsi, sovány, akik a legjobb barátok, mégis sok köztük a nézeteltérés – ugye, ismerős?

Uderzo és Goscinny nemcsak alkotótársak, de egymás legjobb barátai is voltak. Amikor 1977. november 5-én Goscinny kardiológiai terheléses vizsgálat közben szívinfarktust kapott, és 51 évesen meghalt, Uderzo, némi habozás után úgy döntött, egyedül viszi tovább közös teremtményüket. Nem akarta, hogy barátjával együtt Asterix (és a rossznyelvek szerint, az aranytojást tojó tyúk) is eltűnjön. Az egyedül általa jegyzett albumokon – tiszteletből – mindig szerepelt Goscinny neve is, és az 1980-ban alapított kiadója, az Albert René – amelyben Goscinny özvegye húsz százalék tulajdonjoggal rendelkezett – is kettejük keresztnevét viseli.

2. Hűség

Uderzo nemcsak barátja, de felesége mellett is a végsőkig kitartott. Az ugyancsak olasz gyökerekkel bíró Ada Milanival 1952-ben találkozott, a következő évben pedig össze is házasodtak, lányuk, Sylvie 1956-ban született meg. Párizs szerényebb külvárosaiból (kis garzon Eaubonne-ban, vadonatúj lakótelepi, szociális bérlakás Bobignyban, ahol a gallok figurája is világot látott) a legelegánsabb elővárosba, Neully-sur-Seine-be vezetett közös útjuk, és soha nem távolodtak el egymástól.

Uderzo – a rajzolók szokásos stúdiója helyett – mindig otthon dolgozott, felesége elmondása szerint fáradhatatlanul, délelőtt 8–13, valamint délután 14–21 óra között. Ha a feleségének máshol akadt dolga, nyugtalanul várta haza. Az Asterix és Obelix kevés női szereplője közül még kevesebb vonzó teremtés akad. Ezek egyike Falbala, aki még Obelix, a vaddisznósült tántoríthatatlan szerelmesének a szívét is rabul ejtette – figuráját, arcvonásait pedig nem más ihlette, mint Ada Uderzo, a fotók alapján valóban élethűen. A házaspár egészen a férfi 2020. március 24-én bekövetkezett haláláig élt együtt.

3. Összezördülés

Köztudott, hogy a Cézárnak állandó fejtörést jelentő, legyőzhetetlen, gall falu lakóinak egyik kedvenc időtöltését a rómaiak és egyéb ellenfelek, vagy éppen egymás elagyabugyálása jelentette, miután magukhoz vették Panoramix (Csodaturmix) varázsfőzetét. Habár a leglátványosabb és leghumorosabb jelenetek egy képregényben gyakran csetepatét ábrázolnak, az összezördülések a valóságban nem mindig kellemesek. Hogy Uderzo mennyire lehetett konfliktuskereső vagy -kerülő alkat, azt nem tudhatjuk. Ami tény, hogy

hosszú élete során, pereskedésig fajuló vitája akadt egykori kiadójával (Dargaud), öccsével, a szintén rajzoló Marcel Uderzoval, (aki 1965 és 1977 között az Asterix színezését is végezte), valamint saját lányával, Sylvie Uderzóval is.

(2007-ben elbocsátotta saját kiadójából, a lánya erre beperelte, amelyet újabb és újabb perek követtek egészen 2014-ig, amikor végre kibékültek).

4. Licence

Már a hatvanas években nyilvánvalóvá vált, hogy az Asterix-univerzum nem csak a képregények eladásából lesz fölöttébb gyümölcsöző. Rajzfilmek, filmek, jelmezek, műanyag játékfigurák, plüssök, mustáros poharak, háztartási eszközök színesítik a mai napig az Asterix-mintás kínálatot. Uderzo képregényalkotóból először kiadóvá, majd sokoldalú üzletemberré vált. A cég legkülönlegesebb létesítménye a tematikus vidámpark, az Asterix-park, amely Párizstól mintegy 45 km-re nyitotta meg kapuját 1989-ben. Noha az 1992-ben nyílt Eurodisneyland árnyékában fénye némileg megkopott, ha valakinek két vidámparkra is jut ideje Párizsban, akkor érdemes meglátogatni. 

5. Fortuna kegyeltje: Ferrarik

Asterix, Obelix és társaik igen szépen hoztak alkotójuk konyhájára, vagyonát néhány éve százmilliókra becsülték. Az átlagos körülmények közül induló Uderzo 1947-ben szerezte meg jogosítványát – abban az évben, amikor Enzo Ferrari Olaszországban megalapította autógyárát. Közel harminc éven át csak álmodozott róla, 1975-ben azonban Uderzo megvette élet első Ferrariját, amelyet hamarosan jó néhány másik követett. A Ferrari Club tagjaival sportpályákra járt vezetni, egy idő után nem maradhatott el egyetlen kirándulásukról sem. Autókollekcióját sem közönséges helyen tartotta: Párizs közelében, a mindössze harminchat fős lakosú La Tartre-Gaudranban lévő nyaralójában. Itt abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a birtokához vezető utat az egyik képregény címéről, az Aranysarlóról nevezték el (L’allée de la Serpe d’Or). 

 

6. A levegő szerelmese

A repülés is érdekelte Uderzót, mint erről a Tanguy és Laverdure című, a francia hadsereg két pilótáját a középpontba állító képregénysorozata is tanúskodik. Jó néhány későbbi vadászpilóta kaphatott ihletet kisfiúként ezt olvasva. Uderzo szenvedélye odáig fokozódott, hogy vidéki birtokán „szerényen” egy Mirage III repülőgépet is tartott. A lelkesedése nem maradt egyoldalú. A francia vadászpilóta-oktatóegység, a Patrouille de France egy egészen különleges gyakorlattal készült az Asterix 50. születésnapjára 2009-ben: repülőgépekkel rajzolták az égre a bölcs gall arcát. (Az erről szóló videót lásd ITT, tényleg érdekes, ahogyan előtte a pilóták a székeken ücsörögve begyakorolják a pontos mozdulatokat.)

Említhetnénk még számos érdekességet Uderzóval és életművével kapcsolatban: például, hogy az első francia műholdat 1965-ben Asterixről nevezték el, vagy hogy az akkor már közel kilencvenéves, beteg keze miatt már nem alkotó Uderzo kilépett luxus elefántcsonttornyából, és megjelent egy rajza a dühös Asterixről „Én is Charlie vagyok” felirattal, kollégái és barátai – így Cabu – halála kapcsán (a 2015-ös Charlie Hebdo szerkesztőség elleni terrortámadásról van szó – a szerk.).

Én azonban még arra is kíváncsi voltam, mit is jelent(ett) az Asterix maguknak az olvasóknak, ezért különböző generációba tartozó ismerőseimet kérdeztem erről 

Hatvanas, vagány, nyugdíjas francia nő:

„Asterix? Imádom, az összes kötete megvan, mindig elolvasom. Kultikus. Frenetikus a humora. Egyik kedvencem a korzikaiakról szóló rész, amelyben a gyanakvó, a nőket szélsőségesen »féltő« mentalitást figurázza ki.”

Negyvenes francia férfi:

„Nagyon szeretek olvasni, a képregényeket is nagyon szeretem, megvan az összes Asterix-album. Nagyra értékelem Goscinny munkáját, a zseniális szójátékokat, a történetet. Gyakran filmszerűen van megrajzolva a történet, egy szó nélkül megértjük, az arckifejezésekből, mi történik, mindketten remekeltek a forgatókönyvek megalkotásában. Egyik legkedvesebb számomra az a történet, amelyikben Panoramix, a druida megsérül, elfelejti a varázsital receptjét, kísérletezik, és mindenféle észbontó dolgok sülnek ki belőle. Kedvelem ezt a szokatlan, fantasztikumba hajló humort”.

Harmincas francia-magyar férfi:

„Olvastam az összeset, kedveltem a rajzokat, a történetet, a szójátékokat, különösen a nevekben. Gyerekként gyakran azonosulni tudtam egy-egy szereplővel. Némely szófordulat szállóigévé, egyfajta életbölcsességgé vált azóta számomra, amelyet rendszeresen idézek. Gyakran aktuálpolitikai utalásaik is voltak, amelyeket gyerekként még nem értettem. Mostanában a francia választások kapcsán a Perpatvar jutott eszembe, amelyikben pénzzel, megvesztegetéssel próbálják megosztani a gallokat”.

Francia-magyar kamaszlány:

„Óvodásként találkoztam először ezekkel a történetekkel. Azonosulni tudtam Asterix figurájával, mert kicsi, de okos, és hasonlónak éreztem magam, az óvodában mindenki sokkal nagyobb és erősebb volt, mint én. Gyakran elképzeltem, hogy a gallok a barátaim. Viccesek voltak, és senki sem győzte le őket.”

Igaza van. Bárcsak mi is ilyenek lehetnénk: viccesek és legyőzhetetlenek. 

Kis Zsuzsa

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Illustré/RDB/ullstein bild