„Egy borító nem beszélhet mellé, a könyv legjobb arcát kell mutatnia” – Így tervezik meg kedvenc könyveink „ruháját”

–

A könyvmolyok vagy épp könyvgyűjtők körében bizonyára a kedvenc szerzők mellett a borítótervezők között is akadnak ismert, szeretett nevek, akiknek a munkáit kedvelik, netán fel is ismerik, ha végignézik a kínálatot. A tervezők alkalmazott grafikusok, azaz olyan szakemberek, akik művészi kreativitással alkotnak és gondolkodnak, de nem teljesen szabadon építik fel a vizuális látványt, hiszen egy meghatározott feladathoz, üzenethez, szerzőhöz, illetve számos alapszabályhoz idomulnak egy-egy mű kapcsán.

A könyvborító tervezése egy jól működő rendszeren alapul

Ennek első lépése, hogy a szerkesztő által leírt brief alapján a tervező kap egy részletes, alapos képet a kötetről. A teljes szöveget nem mindig van idő, lehetőség elolvasni, de a szemelvények is erős támaszt nyújtanak a hangulat, a stílus szempontjából. A külföldről átvett könyvek esetében pedig – bár nincs szükség a szerzővel való konkrét párbeszédre, de természetesen – a kész munkákat egyeztetni kell a jogtulajdonossal.

„A szerkesztői leírásban nemcsak a tartalomról kapunk összefoglalót, hanem megismerjük a főbb vizuális kulcselemeket, a cselekmény mozgatórugóit, a könyv műfaját és az olvasói célcsoport is. A műfaj magát a borító színvilágát is meghatározhatja, például egy romantikus női regény vagy egy krimi esetében” – kezdi Váraljai Viktória borítótervező.

Viki elmondása szerint vannak alapvető műfaji zsánerek, amelyekhez nagyrészt alkalmazkodnak, de akad, amikor éppen az segít hozzá a végső megoldáshoz, ha egy kissé eltérnek tőlük.

„Fontos, hogyha az olvasó bemegy a könyvesboltba, az 50 másik borongós színnel dolgozó krimiborító mellett is feltűnjön neki épp ez a kötet. Nekünk ezzel is számolnunk kell, miközben természetesen túl nagy szín vagy épp stílusbeli eltéréseket sem engedhetünk meg csak a feltűnés kedvéért.”

Viki sokáig dolgozott alkalmazott grafikusként a sajtó világában print magazinoknál, másfél éve foglalkozik könyvborítókkal, és eddig főként külföldi regényekhez álmodott „csomagolást”.

„Az újságok után nagyon kedvelem a könyvkészítésben, hogy a munkámnak tartós eredménye van, hiszen hosszú-hosszú időre kell tervezni: egyszerre kell abban gondolkodnom, hogy időtálló legyen, miközben a mai kor igényeit is tükrözze” – magyarázza Viki. 

 

Ahogy meséli: a külföldi szerzők esetében mindig megnézik, hogy az eredeti kiadásban, illetve másutt a világban, milyen borítókkal jelent meg a könyv. Azt mondja, nagyon tanulságos végiglapozni, hogy sok esetben mennyire más vizuális elemeket hangsúlyoz egy japán, egy amerikai vagy épp egy európai kiadó. Ezt a szemezgetést egyébként az olvasók is megtehetik, hiszen van egy honlap, amelynek segítségével kikereshetők az egyes kötetek különböző kiadásai.

„A magyar piac ebből a szempontból talán kicsit konzervatívabb, kevésbé engedi meg a merészséget, azzal együtt, hogy persze egyes kötetek kapcsán éppen ez a cél.

A nagyobb könyvpiaccal rendelkező országokban nyilván a rendelkezésre álló technikák száma is magasabb: ha külföldön járok, mindig szétnézek a könyvesboltokban, és gyönyörködöm az élfestésekben, az aranyozásokban, vagy az egyedi nyomdatechnikai megoldásokban, amelyek viszont igazán nagy költséggel járnak. A borítótervezésben mégsem ezek adják a legnagyobb örömöt: hanem éppen az, ha a nulláról kell elindulni, megfelelő kreatív lendületet találni, amely egyszerre tükrözi a szerzőt, a kiadói célokat és az olvasói igényeket. És persze mindannyiunknak megvan a maga kedvenc területe. Mivel tipográfusként végeztem a MOME-n, nekem különösen kedvesek azok a minimalista borítók, ahol csak tipográfiával kell dolgozni, és képek nélkül lehet üzenetet megfogalmazni az olvasóknak” ‒ teszi hozzá Viki, akinek a közelmúltból az egyik kedvenc munkája a Jelenkor Kiadónál megjelent Tommy Wieringa Szent Rita című regényéhez készített címlap. A borítón a saját maga rajzolta betűket használta, és kiemelt egy olyan motívumot – a nyulat –, amely más kiadásokban nem köszönt vissza, miközben úgy érzi, fontos vizuális kulcsot jelent a könyv értelmezéséhez.

Multikulturalitás és egységesség

Kissé más jellegű a tervezői munka, amikor kortárs magyar szerző új kötetéhez készül borító, és a szerkesztői, kiadói elvárások mellett ott mozog az élő, lélegző alkotó izgalma, várakozása és esetleges igényei is.

Féder Márta számos sikeres magyar kötet borítójának megálmodója, azt mondja, nem véletlen alapszabály, hogy a tervező és a szöveg alkotója nem találkozik és nem beszél egymással, csak a végleges borító elfogadása után.

„Köztünk a szerkesztő közvetít, és úgy tapasztalom, ez így jó. Természetes, hogy a szerzőnek a saját műve kapcsán vannak elképzelései, de közben a vizuális műfaj sajátja, hogyha a szavak szintjén el is hangzanak dolgok, könnyen lehet: a képek tekintetében teljesen más üzenetet közvetítenek. Ezért mi, vizuális szakemberek eleve másból indulunk ki, másfelé keresgélünk, mint maga a szerző, aki a szövegben élt hosszú-hosszú időn át” – magyarázza Márta.

Hozzáteszi: ő általában igyekszik elolvasni a kötetet egyben, ez segít számára igazán közel kerülni a műhöz. A munkája egyik legizgalmasabb momentuma pedig, amikor a borítóhoz kapcsolódó műalkotást, illusztrációt kezd kutatni, amelyhez tulajdonképpen az egész világ nyitva áll számára.

„A borítók egy részénél képet keresünk, amely lehet festmény, fotó, rajz, de előfordul, hogy maga a tervező alkotja meg a grafikai elemeket, rajzolja meg a motívumokat. Szinte katartikus élmény, amikor az ember a megfogalmazott vizuális kulcsok, a szerkesztői leírás, valamint a saját benyomásai alapján megtalálja azt a képet, amelyről érzi: kifejezi az adott könyvet”

– mondja Márta, aki kifejezetten szeret kevésbé ismert művekből válogatni. A felhasznált illusztrációkat természetesen jogosítani kell, azaz a kiadó ezzel foglalkozó munkatársai gondoskosnak arról, hogy az alkotások felhasználási jogát hivatalosan is megvásárolják.

Márta egyébként rajztanárként végzett, majd évekig grafikusként dolgozott a kulturális szférában, és már hat éve borítótervező. Mesterének kollégáját, Tillai Tamást tekinti, aki a kezdetekkor azonnal szárnyai alá vette. Az évek alatt már több könyvsorozatot is tervezett, azt mondja, ebben az esetben természetesen elvárás, hogy mind látványban, mind az alkalmazott technikában összecsengjenek a különböző részek egymással.

Az Albert Camus-életműsorozat részei, vagy Margaret Atwood MaddAddam-trilógiájának darabjai például nagyon határozottan fel kell idézzék egymást, hiszen – így vagy úgy – összetartoznak. Egy folyamatosan publikáló szerző művei, – ahogy például az egymástól független Fábián Janka-kötetek – egy kissé nagyobb szabadságot, de mindenképp egységességet kívánnak meg a vizualitás szempontjából.

„Előfordult már velem, hogy mástól kellett átvennem egy sorozatot. Az alapvető elvárás itt az volt, hogy imitáljam a már meglévő látványt, stílust. Végül a tervezési folyamat során mindnyájan arra jutottunk, hogy előrébb visz, ha elengedem: a másik alkotó saját kéznyomát nem lehet teljes hitelességgel átvenni” – meséli tapasztalatait Féder Márta. 2

A sorozatoknál, illetve amikor egy szerző minden művével az adott grafikus foglalkozik, nagyon izgalmas látni az olvasói kíváncsiságot, amely már valamiféle elvárással tekint az új kötet mellett a borító felé is.

Szentesi Éva könyveinek borítóját például szintén Márta tervezi, elmondása szerint a szerzői sorozat első darabja, a „Pedig olyan szépen éltek” című regény merész, szókimondó borítókoncepciójának kialakításánál olyannyira telitalálatnak érezte Lara Zankoul libanoni fotóművész képeit, hogy most, a sorozat harmadik köteténél („Merkúr a retrográdban”) ismét az ő munkái közül válogatott.

Az egységesség tehát így is megteremhető, de ahogy Márta mondja: amikor talál egy izgalmas képzőművészt, nehéz feladat elengednie őt, és a következő feladatok során szándékosan nem gondolkodni benne.

„Minden területnek megvan a maga szakértője”

Akadnak olyan könyvsorozatok is, amelyek különböző szerzők műveit fogják össze egy tematika alapján. Ide tartozik például a Saját szoba könyvek-sorozat, amely súlyos témákat feldolgozó, személyes, női perspektívából bemutatott köteteket gyűjt össze. Ennek első darabja Stájn Emma Kőbölcső című műve, amely a nevelőszülőségről mesél őszintén, nyersen.

Itt Mártának nemcsak magát a szöveget kellett figyelembe vennie, hanem az induló könyvsorozathoz kapcsolódó elvárásokat is: a kiadó pedig vagány, színes, művészi, nem hagyományos borítót szeretett volna.

„Elolvastam a könyvet, de előzőleg más munkacímmel érkezett hozzám, és bevallom, addig nem igazán találtam a megoldást. Aztán amikor szóltak, hogy Kőbölcső a végleges cím, és elkezdtem használni ezt a szót, összeállt bennem a kép. Tudtam, hogy milyen vizuális kulcsokat szeretnék kiemelni, és amikor megtaláltam Julie Liger-Belair kollázsát, egyszerűen nem hittem el, hogy minden benne van, amit elképzeltem” ‒ emlékszik vissza Féder Márta, aki egyébként rajong ezekért a multikulturális találkozásokért.

A felismerés öröméért, amikor a világ két különböző pontján élő és alkotó művész üzenete találkozik és hozzáad a másikhoz.

Stájn Emma bevallása szerint elképesztően izgult a könyv borítója miatt, és mivel februári megjelenést terveztek, emlékei szerint az egész karácsonyt végigremegte, hogy mit fog viszontlátni majd képek formájában a könyve fedőlapjain.

„Ez nagyon személyes történet, és én igazán határozott elképzeléssel mentem a főszerkesztőmhöz, Gyuricza Eszterhez, akinek a rám jellemző nyersességgel fogalmaztam meg, hogy konkrétan melyik művész alkotását szeretném felhasználni, illetve mennyire provokatív borítót szeretnék. Szerencsére ő végtelen profizmussal és kedvesen, de diplomatikusan megfogalmazta számomra, hogy bízzam a feladatot a tervezőre, és higgyem el: nem fogok csalódni” – kezdi Emma, aki mindössze egyszer esett kétségbe a szerkesztési folyamat során, amikor úgy tűnt, meg kell változtatnia az eredeti címet.

„A Kőbölcső egy nevelő szülői rendszerben kidolgozott program címe volt, amivel még évekkel ezelőtt pályáztam, amikor a gyermekvédelemben dolgoztam. Igazából a cím volt meg először, és nagyon rosszul érintett, amikor mást, egy számomra szentimentálisabb verziót javasoltak helyette. Egyszerűen nem tudtam elképzelni semmit, ami kifejezőbb ennél. Végül sok-sok beszélgetés után a szerkesztők is egyet értettek abban, hogy maradjon az eredeti ötlet” – és ahogy azt korábban megtudtuk, Mártát is éppen ez indította el a megoldás felé.

Stájn Emma aztán a végigizgult hetek után, igazi katarzist kapott jutalmul.

„Amikor megláttam az elkészült borítót, könnybe lábadt a szemem. Tudtam, hogy ez az! Azt éreztem: ennél tökéletesebb egyszerűen nem lehetne, és a nyomában sincs az, amit én előzőleg magam elé képzeltem. Láttam benne az egész történetet, és ami számomra a legfontosabb volt, az utat, amit végigjártam, végigjártunk. Napokig nem tértem magamhoz az örömtől, hogy valami, ami az én munkámat fejezi ki, de más gondolatai alapján született, ennyire önazonos és hiteles. Számomra ez igazi lecke volt: én írok, nekem ez a feladatom. Közben minden területnek megvan a maga szakértője, a bizalmat pedig meg kell adni, mert ez végül meghálálja magát” – foglalja össze Emma.

Az örömteli első benyomást követően Stájn Emma egyébként fel is kereste Féder Mártát, mert mindenképpen szerette volna megismerni azt az embert, aki ennyire ráérzett a lényére.

„Azt sajnálom, hogy nem létezik a könyvborítók Oscarja, mert a borítótervezők ugyanúgy megérdemelnék az elismerést és a nagyobb rivaldafényt, mint például a szerzők.

Hiszen a szakmai tudás mellett kreativitás, empátia, alkalmazkodás kell ahhoz, hogy valaki megalkossa a tökéletes borítót” – teszi hozzá az írónő. 

 

Csapatmunka és állandó párbeszéd

Persze nem minden alkalommal alakul ennyire egyértelműen a közös hullámhossz a szerző és a tervező gondolatait illetően, éppen ezért nagy a felelősség a szerkesztő vállán, aki minden résztvevő elvárásait igyekszik figyelembe venni, amikor az említett briefet fogalmazza. Ahogy Ferenczy Zsófia szerkesztő mondja: alapvetően szem előtt tartják a szerző kívánságait: ha van konkrét ötlete vagy határozott elképzelései, mindig meghallgatják, hiszen fontos, hogy a borítót magáénak tudja.

„Az egész folyamat egy állandó párbeszéd, amely során a különféle szempontokat igyekszünk közelebb hozni egymáshoz, hogy a lehető legjobb eredményt kapjuk” ‒ magyarázza Zsófi.

Elmesélése szerint a meghatározó motívumok, vizuális kulcsok legtöbb esetben már a szerkesztés korai szakaszában felismerhetők, de ezek, valamint a műfaji jellemzők mellett különösen fontos az írás hangulatának érzékeltetése a tervező számára.

Ferenczy – bevallása szerint – számára az egyik legizgalmasabb szakasz a könyv születésének folyamatában, amikor megérkeznek a borítótervek, és látja, ahogy egy közösen megalapozott ötlet formát ölt. Persze a munka során akadnak kihívások is, neki ez leggyakrabban az a folyamat, amíg eltávolodik a személyes preferenciáitól.

„Tudatosan messzebb kell lépnem mind a saját ízlésemtől, mind a szerkesztői pozíciómtól, hogy távolabbról tudjak a könyvekre tekinteni. Hiszen máshogy lát rá a műre az, aki heteket tölt vele, és máshogy az, aki a boltban vagy az interneten találkozik vele először. Olyankor a véleményalkotás tényleg másodperceken múlik, egy borító nem beszélhet mellé, a könyvnek a legjobb arcát kell mutatnia, nincs lehetőség hosszabb ismerkedésre” ‒ foglalja össze a legfőbb szempontot. Azzal pedig ő is egyetért, hogy már a cím önmagában eléggé meghatározó, mind az olvasókra tett benyomás, mind a borító tekintetében.

„Hogy szerintem milyen a jó cím? Elsősorban felébreszti a kíváncsiságot. Vagy azért, mert provokatív, vagy valamilyen szempontból rejtélyes, esetleg gondolatébresztő. Természetesen a jó hangzás és a tömörség szintén fontos kritériumok” – fogalmaz a szerkesztő, akinek az általa szerkesztett könyvek között persze akadnak kedvenc borítói.

„Emily Nagoski »Úgy, ahogy vagy« című könyvének borítója (Féder Márta munkája) egyszerre finoman nőies, ugyanakkor vibrálóan életteli és vidám, tökéletesen megragadja a könyv alapvető üzenetét.

Nagyon szeretem Nacukava Szószuke Rintaró és a könyvek útvesztője című regényének borítóját is (ezt Müller Péternek köszönhetjük) a játékossága miatt, illetve Katrine Marçal Tényleg nincs ingyenebéd? című művének borítója is favorit (Váraljai Viktória munkája), amely egy régi magyar reklámfotót helyez izgalmas, új kontextusba.” (Itt szeretném megjegyezni, hogy Ferenczy Zsófia nem tudott arról, kik a cikkben megszólaló borítótervezők, így minden egyes összecsengés valóban a véletlen műve – a szerző).

A könyvet néha elég kívülről leporolni

Ha pedig most azt gondoltátok, hogy véget is ért azoknak a sora, akiknek szerep jut egy könyvborító elkészültében, tévedtetek. A művészi, irodalmi, grafikai szempontok mellett ugyanis a könyvkiadásban természetesen fontos tényező az üzleti oldalról való mérlegelés, így az említett résztvevők mellett a PR-osok is belefolynak az ezzel kapcsolatos munkába.

„Ha nagyon gyakorlatiasan nézzük, akkor a könyvborító a termék csomagolása, tehát kereskedelmi szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy milyen. Mindig vannak borítótrendek, kedvelt színek, stílusok, technikák, amelyeket egy adott időszakban gyakrabban és többen is használnak. Ez nem meglepő, hiszen a mindennapi életünk része a rengeteg vizuális inger, ami mindenkire hat: mind az olvasók elvárásaira, mind a tervezők ötleteire” – fogalmaz Orosz Anett a Libri Kiadói Csoport PR-vezetője.

Úgy véli, a legalapvetőbb különbség, hogy míg az olvasó általában magát az adott példányt veszi figyelembe, ‒ kerüljön az hozzá akár impulzusvásárlás, akár célzott keresés során, ‒ addig ők a kiadó egészében is gondolkodnak minden egyes példánynál.

„Egy PR-os azzal is foglalkozik, hogy a szerző korábbi köteteivel, eddigi életművével miképpen harmonizál az új könyv borítója, ha kihelyezik a polcokra vagy megjelenik egy közös hirdetésben. Számításba vesszük, hogy ismertebb vagy kevésbé ismert szerző írta-e, hogy a vele egyező műfajú könyvek között, hova pozicionáljuk. A webes vásárlás szintén egy másik nézőpont: itt az olvasó általában egy kisméretű képet lát, nem tudja kézbe venni a példányt, és nincs módja alaposabban szemügyre venni. Ezek mind-mind befolyásolják azt, hogy adott könyv esetében, melyik borítóterv mellett döntünk.”

Persze abban ő is egyetért: az első benyomás egy olyan impulzus következménye, amely nehezen meghatározható, és az egyéni ízléstől nem lehet független. Ezért is valódi csapatmunka a borítótervezés, hiszen előfordul, hogy egy-egy ötletről öten ötfélét gondolnak.

„Érdekes, ahogy a kiadókról is összeáll egy kép az olvasókban a borítók tekintetében és sokan már ránézésre tudják, hogy az adott könyv, hova tartozik. Pedig nálunk nincs olyan szigorúan vett egységes kép, mint például a francia Gallimard Kiadó esetében az NRF-sorozat (La Nouvelle Revue Française) minden darabja, ‒ amely ugyanazzal a korábban sárga, most inkább bézs színű borítóval jelenik meg, ‒ de mégis van egy harmónia, amely éppen ennek az összetett csapatmunkának köszönhető” ‒ osztja meg tapasztalatait Orosz Anett.

Hozzáteszi: akad, amikor egy életműsorozat újabb kiadását nehezebben szokják meg az olvasók, mert a kiadói szándék később válik egyértelműbbé, amikor már többedik kötet kerül a polcokra.

„Így volt ez például Borbély Szilárd életművének új kiadása kapcsán (Tillai Tamás tervezte a borítókat Rozsda Endre festményeinek felhasználásával), ahol kezdetben sokakat igazi meglepetésként ért a Nincstelenek című regény borítója, de most, hogy a negyedik darabja (a Halotti Pompa című verseskötet) érkezik a sorozatnak, egyértelművé vált az olvasók számára, miképpen különbözteti meg verset és prózát az új borítóterv, miközben a szerzői életmű miatt mégis egységet mutatnak a borítók. Az új kiadásokkal kapcsolatban egyébként fontos szempont, hogy nem feltétlenül azokat szeretnénk megnyerni, akik a szerzőt már ismerik, szeretik és egy adott példányt a könyvből már magukénak tudnak. Előfordul, hogy ezek az olvasók valóban nehezebben fogadják az új borítót. Nekünk viszont gondolnunk kell azokra is, akik még nem ismerik – esetünkben – Borbély Szilárdot, és szeretnénk, ha ők is leemelnék a köteteit a polcról” – fogalmaz Orosz Anett. Hozzáteszi:

a jó borítóhoz nemcsak a tervezés folyamata, hanem a kivitelezés is hasonló mértékben hozzájárul. Éppen ezért a műszaki szerkesztők, nyomdai szakemberek is ugyanúgy fontos szerepet játszanak abban, ha egy könyv borítója hívogató.

A tervezés során persze olykor akadnak igazi kihívások, mint például, amikor időközben piacra kerül egy hasonló borító egy másik mű fedeleként, vagy épp a mindannyiuk által preferált képhez nem elegendő a borító felülete, ezért el kell vetni egy esetleges jó ötletet, hiszen módosulna maga a vizuális üzenet. A címlap adta sikeres első benyomás után lényeges tényező a fedőlapon kiemelt idézet, a fülszöveg, a szerzőről írt néhány sor, valamint az esetleges ajánlások is: ezek mind befolyásolnak minket, olvasókat abban, hogy végül hazavisszük-e a könyvet, a könyvesboltból vagy akár a könyvtárból.

  

Ahogy Orosz Anett mondja:

„Számos mű létezik, amit nem szövegszinten kell »leporolni«, hiszen mindig aktuális, és egy következő generáció számára is meghatározó mű. De ehhez kézbe kell vegyék: ebben kulcs az aktuális, hiteles, jól átgondolt borító. A könyv fedőlapja mindig korlenyomat is egyben. Persze előfordult már, hogy egy fiatal elmeséli a szüleinek, mennyire jó könyvet olvasott, aztán kiderült: a mű évtizedek óta ott lapul a család könyvespolcán, de mégis más csomagolás kellett, hogy újdonságként hasson, és elérjen egy másik generációt. Ezért van nagy szerepe a borítónak és a csapatmunkának, amelyből végül megszületik.”

Széles-Horváth Anna