A DreamWorks és a Holdról horgászó ember 

A DreamWorks 1994-es létrejöttekor három híres alapítója – Steven Spielberg, Jeffrey Katzenberg és David Geffen – egy újfajta hollywoodi stúdiót akart létrehozni. Annak ellenére, hogy a DreamWorks hozott néhány sikert, és kifejlesztett egy nagyon sikeres animációs részleget, ma már független produkciós cégként működik, (amiben egy indiai befektető 50 százalékos részesedéssel bír). A három alapító közül pedig ma már csak Spielberg vesz részt a jelenlegi egységben.

Az ő nevéhez fűződik a logó megálmodása is, Spielberg ugyanis mindig is a Holdról horgászó ember képét szerette volna logónak – és úgy gondolta, a legjobb módja ennek az lesz, ha a képet számítógépes animációval alkotják meg. A vizuális effektek legendája, Dennis Muren javasolta, hogy Spielberg fontolja meg egy festmény használatát is, és Robert Huntot bízta meg az ötlet megvalósításával. A Hunt által tervezett egyik alternatíva tartalmazta a nosztalgiát keltő képet a horgászó fiatal fiúról (amihez egyébként saját fia ült modellt). Spielbergnek megtetszett ez az elképzelés, és elkészíttette a mozgóképes változatot. A kísérőzenét John Williams írta, akinek többek között a Star Wars, a Cápa, a Superman és az első három Harry Potter-film zenéjét is köszönhetjük.

via GIPHY

A Metro-Goldwyn-Mayer oroszlánja, Leo

Az MGM a ‘30-as és az ‘50-es éveket felölelő három évtizedes időszak során a legnagyobb és legjobb hollywoodi stúdiónak mondhatta magát. A cég nehezen alkalmazkodott a filmipar változásaihoz, és 1966 óta számos tulajdonosváltáson esett át. A stúdiónak köszönhetjük többek között az Óz, a nagy varázsló, az Egy amerikai Párizsban, és egyebek mellett a Ben-Hur című filmeket.

1916-ban Howard Dietz, a Goldwyn Pictures publicistája alkotta meg a ma ismert logó alapváltozatát: a büszke oroszlánt, amit egy filmgyűrű és filmtekercsek vesznek körül, valamint a stúdió mottója, az Ars Gratia Artis (vagyis: művészet a művészetért) koronázza. Hét különböző oroszlánt használtak a logó elkészítéséhez – az utolsó, Leo, 1957-ben került először filmre.

via GIPHY

A Paramount hegyei

Hollywood legrégebbi, 1912 óta fennmaradt stúdiója hamar hírnevet szerzett magának azzal, hogy megtalálta és leszerződtette a kor legnagyobb sztárjait – Mary Pickfordtól kezdve Douglass Fairbanksen át Marlene Dietrichig és Gary Cooperig. A különböző jogi és pénzügyi problémákkal küszködő Paramount a ‘60-as évek végére a fizetésképtelenség szélére került, mígnem a kereskedelmi és kritikai sikerek sora fordította a szerencséjén. Többek között a Római vakációt, A keresztapa-filmeket (épp nemrégiben írtam erről) és a Beverly Hills-i zsarut is a stúdiónak köszönhetjük.

A szakmabeliek szerint a Paramount szimbóluma a sokszor csak Hollywood „feltalálójaként” emlegetett W. W. Hodkinson vázlataiból alakult ki. Sokan az Utah állambeli Ben Lomond-hegyet tartják a kép ihletőjének, bár a legújabb változatot állítólag a perui Andok egyik hegycsúcsáról mintázták. Ami szintén változott az évek során: a csúcs fölött félkör alakban elhelyezkedő csillagok száma. Az eredeti logóban 24 csillag volt (az 1916-ban szerződésben álló két tucat színész mindegyikére) – a legújabb változatban 22 van.

via GIFER

A Columbia Pictures és a fáklyás nő

Az 1919-ben alapított Columbia Pictures az első néhány évben kisebb stúdiónak számított, de az 1940-es évek elejére jelentős tényezővé vált, ugyanis a stúdió által szerződtetett sztárok között volt Rita Hayworth, Glenn Ford és a Three Stooges humoristacsapat is. A stúdiót 1982-ben a Coca-Cola vásárolta meg – hét évvel később pedig eladta a Sonynak. Akkoriban elképesztően magas összegnek számított 3,4 milliárd dollár.

A fáklyát tartó nőt ábrázoló ikonikus logó, amit jelenleg minden Columbia Pictures-film elején láthatunk, a Pulitzer-díjas New Orleans-i fotós, Kathy Anderson lakásában született 1991-ben. És bár a logó végleges változata egy festmény, kevesen tudják, hogy a kép alapjául a fotós kolléganőjéről, Jenny Josephről készült fénykép szolgált, amit egy kis helyen, egy portréfotózás során rögzítettek, nagyon egyszerű kellékekkel. Az eszközök között voltak lepedők, egy zászló és egy kis lámpa, aminek tetejéből egy izzó állt ki – és ami halványan hasonlított egy fáklyára.

via GIPHY

A 20th Century Fox

Bár a 20th Century Fox a könnyed szórakozásból is kivette a részét, Darryl F. Zanuck, a stúdió vezetője olyan filmekkel, mint A borotva éle és az Úri becsületszó, hozzájárult ahhoz, hogy a stúdió a komoly műfajban is hírnevet szerezzen magának. Miután a stúdió túlélte a ‘60-as és ‘70-es éveket – főként néhány rekordot döntögető slágernek köszönhetően –, 1985-ben Rupert Murdoch hatalmas médiabirodalmának részévé vált. Az évtizedek során olyan klasszikusok születtek itt, mint A muzsika hangja, a Csillagok háborúja és a Die Hard.

A Fox logójának eredeti változatát – a deco stílusú homlokzattal és reflektorokkal – Emil Kosa, az a cseh származású amerikai művész készítette, aki később A majmok bolygója végén látható Szabadság-szobrot is megfestette. 1994-ben, majd 2008-ban a logót számítógépes grafikával újraalkották. A korábbi kísérőzenét (a Fox Fanfare-t) Alfred Newman komponálta 1933-ban, 1977-ben azonban George Lucas a John Williams által hangszerelt változatot használta a Csillagok háborúja főcímzenéje előtt.

Bár az évek során a legtöbb logónak különböző változatai születtek, a filmstúdiók szimbólumai nem csak azért emlékezetesek, mert ezerszer láttuk már azokat. Ha végignézünk rajtuk, feltűnhet, hogy olyan képeket használnak, amik mindannyiunk számára ismerősek és könnyen azonosíthatók – és mégis minden alkalommal valami egészen egyedit alkotnak.

via GIPHY

Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images